Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XXVI.

házat. Akkor már tudtam, hogy a következő felvonás lesz az Iparművészeti iskolába való felvételizés — ez 1930 nyarán volt és ha jól emlékezem egy rajz- tanárnőhcz jártam (talán Szabó Ilának hívták?) gipsz utáni fejnajzra, nehogy teljesen készületlenül álljak a felvételi vizsgára. Majd jött egy tüdőgyulladás és az Crczy-úti lakásunkban teljesen egyedül napokig étlan-szomjan feküdtem addig, amíg Osvát Kálmán, anyai nagybátyám, aki orvos is volt, be nem szállított a Szabolcs utcai, akkor még Zsidó kórháziba. Anyám is ott feküdt egy epeműtéttel és gennyes vakbél gyulladással. Amikor a leadott 10 kilómból 7—8-at visszahíztam, meglátogattam az egy emelettel 'feljebb fekvő anyámat, akivel éppen Füst Milán beszélgetett, az őreá annyira jellemző gesztikulációk kíséretében. — „Hát te úrfi mit csinálsz” — kérdezte tőlem Füst Milán. Azt válaszoltam, hogy készülök az Iparművészeti iskolába. „Micsoda kifejezéseket használsz” — „talán Ipariskolát akartál mondani úrfi — nem?” Azután féltérdre ereszkedve anyámnak kezet csókolva elindult valamerre. Közben arcán a közismert tikk rángásaival. Tizenhat évvel később az Európai Iskola által rendezett kiállításomon láttam viszont Füst Milán térdjelenetét, csak most nővéremet tisztelte meg, aki egy karosszékben üldögélt. Egyébként Füst Milán búcsúztatta apámat sírhantjla előtt 1924 tavaszán. És 1936 tavaszán az első tüdőfolyamatom idején az ö kötetét: a „Változtatnod nem lehet” címűt vittem ki magammal Budakeszire és József Attila „Nagyon fáj” című Cserépfalvi által kiadott kis füzetét is. Füst Milán és József Attila segítettek át életem nehezén és megmaradtak számomra a legnagyobbaknak azóta is. Mennyiszer idéztem Füst Milánnak az alábbi sorait: „Minden ellenemre van, én nem kívánok többé táncokat”. És idézhetném most, ebben az iszonyatos kánikulában, amikor is megnéztem egy rendkívül tehetséges művésznek, Gedő Ilkának megnyitó kiállítását, szinte fuldokolva a hőségtől és a tömeg okozta levegőtlen- ségtől. Taxiira várva csaknem egy fél órát, eszembe jutott az idézett Füst Milán sor. Úgy látszik, nem mozdulhatok ki műtermem börtönéből sem, bármilyen nagy a kísértés, mint ahogyan a képek belső világa igen otthonos volt számomra, nemcsak a belőlük kiáramló nagy szellemi szabadságra gondolok, de a színek fanyar együttesére is, és amit szellemileg adott, azt megváltottam fizikai ernyedtségemmel — és most József Attila hét sora kívánkozik ide:

A kínhoz kötnek kemény kötelek, be vagyok fonva minden oldalon és nem leiem a csomót, amelyet egy rántással mleg kéne oldanom.

És szenvedek, de nem lesz kegyelem, ha megszabadít, aki egy vélem, — amazon lesz minden fájdalom.

Az én „kemény köteleim” közismertek és elég nagy meglepetést váltott ki megjelenésem Gedő Ilka vernissage-án, ahol Szabó Juli igen szépen komponált bevezetőt olvasott fel egy-egy E. T. A. Hofmann és Joyce szöveg beiktatásával, amelyek valóbán megsegíthették a szemlélőt a képek megértésében. Gedő Ilka első műteremkiállítását én válogattam és rendeztem és evekkel később láttam újlabb műveit a székesfehérvári gyűjteményes kiállításán, amit ugyancsak Szabó Juli nyitott meg. Legyen bármilyen visszhangja ennek a kiállításnak, de egy dolog bizonyos: hogy a jövőben számolni kell ennek a a teljesen egyéni művésznek jelenlétével. Festészetének nincsenek hagyományai, de szellemének hagyományait és utalásait valamiképp egy univerzáli29