Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről

sadalomkritika. Csak zene legyen, és eljön a szeretet országa — így a beatmozgalorn apostolai, nem is gondolva talán arra, hogy egy nem sokkal korábbi apostol csak hajviselet, s nem logika dolgában különbözött tőlük lényegesen.

Ugyanekkor egy másik — .noha voltaképpen azonos indíttatású — tény is a „nemzedéki” tévutat szélesítette: a sokáig távoltartott szociológia betörése az országba. A mesterségesen késleltetett mozzanat ugyanis nem zajlott le lényegtévesztő túlzások nélkül, ha az ötvenes évek vezető tudománya a vulgármarxizmus volt, a hatvanasoké a vulgárszociológia. Aminek követelményei közül számunkra most csak egy bír fontossággal: a divat felfedezése és mennybemenesztése. Az eszközeit próbálgató új tudományág mindig is szenzációs felfedezésekkel tudott, illetve próbált rangot kivívni magának, ekkor sem történt ez másképpen. A szenzáció — a „nemzedék” új mozgalma — harsányan kínálkozott. A beat divat volt, de magyar- országi mozgalma nyilvánvalóan társadalmi okokban gyökerezett, szimbólumai formálisak voltak, s ezért tömegesítihetők és tömegesülök, de elsajátításuk valódi értékes életformaváltást jelentett, első vezéralakjai minden intézményes támogatást nélkülöztek, s mégis tábort teremtettek maguknak hónapok alatt — mindezek a mozzanatok alkalmassá tették arra, hogy egy egyetemes értékeknek alárendelt nemlétező mozgalomtól megcsömörlött országban (régóta lappangó igényeket kielégítve) és partikuláris érdekek, hajlandóságok és törekvések szintézisének illúzióját ígérő mozgalom médiumává váljon, nem nélkülözve a haladó eszmeiségnek azt a továbbra sem elengedhető látszatát, mely szerint ez az irányzat a magyar ifjúság progresszív produktuma, és mint ilyen, kíméletlen konfrontációban áll a polgári ízlésmintákat konzerváló slágeriparral.

A divatszociológia eme felfedezése megesett, egyszerre avatva üggyé, társadalmi kérdéssé, és korlátozva külsőségeire az épp megindult mozgalmat. A beat befogadása ezek után csak annak időfüggvénye volt már, hogy egy-egy intézmény és társadalmi testület milyen gyorsan teszi túl magát az előítéletek kordonján, s látja be a fent mondottakat, ugyanakkor azonban a „nemzedék” addigra kiválasztódott zenész-példaképei semmitől sem voltak távolabb mint mindezen összefüggések felismerésétől és feldolgozásától. És minthogy az új hullámnak sem teoretikusai, sem a Ferlinghetti által mondott módon elkötelezett művészei nem támadtak, a beat áttörésével csak a primitív — és a műfaj kiforrásával párhuzamosan egyre kétesebb — őszinteség, a sztárgesztusokban vigasztalódó fölényes tanácstalanság, egy lassanként kialakuló új, felületes frazeológia kapott szószéket.

'Ha valaki rászánja magát egyszer, és összebogarássza a magyar beatkorszak termését — hetven-nyolcvan nagylemezt —, és egymás után végighallgatja a dalokat, amelyek a „nemzedék”, a „mozgalom” önmagáról való tudását, életérzéseit, problémavilágát, igazságkereső kísérleteit, vágyait, eszményeit és programkezdeményeit őrzik, az elámul, megdöbben, s aztán — bele-beleolvasva esetleg az ifjúsági lapok hasábjain közölt cikkekbe, nyilatkozatokba, beszélgetésekbe is — keserűen, és valószínűleg a saját emlékezetében is csalódva megcsóválja a fejét. Hát ennyi volt az egész? S nehezen hiszi el, hogy igen, ennyi.

A hatvanas évek közepén, az indulás, szerveződés sokat ígérő, nagy visszhangot keltő, indulatos vitákat kavaró, egy-egy zenekart gyorsan a hírnév magasságába röppentő, aztán elejtő zűrzavarának valamelyes csitultával három együttes vívott ki magának nagy és tartós — a napi siker-bukás létbizonytalanságától, s ezzel a kötéltáncos pánikos készenléti állapotától függetlenítő, a folyamatos és irányzatos fejlődés lehetőségét, a kísérletezés szabadságát biztosító — népszerűséget: az Illés, az Omega és a Metró. A beathez közeledő szólóénekesek közül pedig — többé-ke- vésbé éppen ezekhez a zenekarokhoz kötődve — Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Kovács Kati aratott az övékhez fogható sikert. Hogy róluk mégsem esik most szó, annak az az oka, hogy ők csak előadói, interpretálói voltak annak az irányzatnak (s nem is kizárólag annak), amelynek a „nemzedék” önmegfogalmazási kísérleteit vizsgálva mi most tartalmi mozzanatait vesszük elsősorban szemügyre.

A három együttes három különböző utat járt, három, egymást szinte kizáró esé271