Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről

csöndjétől. Tízezrek indultak a városba gyalog, vasúton, autóstoppal, madzaggal átkötött papírdobozban cipelve a megtagadott örökség egy töredékét, az ünneplő ruhát, cipőt, pár fakult fényképet, egy-egy kézbevaló jó szerszámot, dédapjuk faragta pipát, síró anyjuktól irnmel-ámmal átvett rózsafüzért, két zsebkendőt, fél sült csirkét, egy üveg meggybefőttet — s fülükben nem ritkán a kitagadó szülői átkot —, hogy megtöltsék a sietősen felépült munkásszállásokat, elfoglalják a borsos árú ágybérletet poloskás külvárosi szobákban, benépesítsék éjszakánkint a pályaudvarok padjait, s miközben állandó munkát adtak az ügyeletes rendőrnek, meg a megrendülni kész publicistáknak, arról álmodtak, hagy ezentúl másként lesz minden.

A szétszéledt családok helyébe más közösségek léptek. Náluk is a dallal, az új zenével kezdődött minden. Üres szenespincékben, használaton kívüli garázsban, bérházak alagsorában, évtizedekig csak megtervezett hevületű megemlékezéseket és ünnepélyeket látott kultúrtermekben klubok létesültek. Egy meztelen villanykörte lógott a plafonról, tvisztpulóverrel, Castro-sapkával beárnyékolva, hogy ne legyen túl sok a fény, agyonhasznált magnó szólt a sarokban az asztalon, ha ugyan nem a földön, a szalagról házilag bütykölt hangfalon át zúdult a terembe a Beatles négyszólamú remeklése, a Rolling Stones veszett tombolása, a Bee Gees balladás méltóságú lírája, a Shadows-gitárparádé, Dylan és Donovan fintorgó próféciái. Vibrált, vonag- lott a tömeg, egyetlen táncoló test. Egyik lába esztergályos, a másik tanársegéd, köröző kezei szénhordó, gyógyszerész, hajat röptető rángó válla, nyaka, feje, gimnazista, tanító, csavargó. Egy iramban futó egyetlen vérkeringés. Hogy tovább gyorsuljon, és mert tovább gyorsult, ezrek tanultak gitározni, dobolni, együttesek alakultak szinte egyik napról a másikra, így-úgy összehozták a rossz, de hangos szerelést, megtanulták magnóról az angol dalokat, saját szerzemények, magyar szövegek is kerültek, születni kezdett a magyar beat élő zenéje. Üj amatőr színjátszó irányzatok keletkeztek, a merev, oratórikus pátosz, a fehéringes,. matrózblúzos, vörös mappával a kezekben felsorakozó irodalmi színpad gúny, nevetség tárgya lett, a „nemzedéknek” nem szónokok és nem dogmák kellettek, hanem az egyszerű, tiszta és utópikus új életérzés kifejezői, s a minden előtt különböző törekvés felé nyilat röpítő groteszk, Módii, játékos abszurd, könnyed, szlenges humor.

Az ezer vattos erősítők övezetében nemigen alakultak a régi értelemben bensőséges, fülbe gyónó barátságok, andalgó páros sétákon bátortalankodó szerelmek, de kialakult egy ismeretleneket is egymáshoz fűző közösség, melynek írásba sohasem foglalt törvényei szerint elengedtetett az ismerkedés, a kapcsolatteremtés minden konvenciója. Egy táncos esten bárki bárkitől kérhetett (s kapott is rendszerint) egy cigarettát, egy pohár sört, egy tízest a beugróra. Mindenki megszólíthatott mindenkit, ha nem volt társasága és beszélgetni támadt kedve, ha éhes volt, ha bajba került, ha nem volt hol aludnia. A lány nem volt köteles kirakatba tett portékaként várni arra, hogy elkeljen, a fiú nem sorolta fel ősei minden ágát, mielőtt táncba vitte. A hosszú haj, a szakáll, a farmer, a fakóra mosott pólóing, a kézben lóbált táskarádió mindig megmutatta, ki tartozik ehhez a közösséghez, kik állnak ismeretlenül is kapcsolatban egymással.

Az utcasarkokon, az aluljárókban, a Dunaparton, a Szigeten „galerik” {valódiak, s a puszta közös ácsorgást e névvel illető csoportok) gyülekeztek, esténként, az olcsó és lezüllött kocsmákban népes vitatkozó társaságok jelentek meg, a vijjogó elektromos gitárok hangzásával rokonságban álló verseskötetek, az „ellenkultúra” nyugati teoretikusainak munkái jártak kézről kézre, egymást kergették az államreformot vázoló kiselőadások és a csiklandós, nagy nevetések, hülyéskedő agytomák. Nyaranként pedig csak úgy tarkálott az országutak széle a stopposoktól, népes utazó rajok — a Kék fény állandó csodálkozó szereplői — vágtak neki az országnak, gitár a vállon, húszas a zsebben, szállás vasútállomáson, szénaboglyában, ismerősnél, vagy ahol kerül.

Mindezt így együtt aligha tekinthetjük kevesebbnek, mint nagyszabású és gyökeres életformaváltásnak. De a „nemzedék” e korszakbeli útjáról szólva nem ritkán elhangzik a mozgalom kifejezés is.

266