Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről
A „nemzedék” azonban — noha nem tudatosan, a feszültségnek és saját életérzésének valódi okait fel nem ismerve, azok helyén a korosztályi ellentéteket látva — elutasította ezt az alkut, hátat fordított a hivatalos köztudatban megfogalmazódó perspektíváknak, ugyanúgy, mint az ezekkel a saját sorsában rejlő történelmi tudást önként megcenzúrázva azonosuló többi generációnak is, hadat üzent minden (hamisnak érzett) hagyománynak, megtagadott minden apáitól örökölt életformát és erkölcsi törvényt, és kísérletet tett egy felfogása szerinti öntörvényű nemzedéki kultúra, egy minden ellentmondástól és kompromisszumtól mentes lét formáinak megteremtésére. A nyugati nagyvárosok ifjúságát addigra már meghódította az új zene, az új stílusú és tartalmú dal, melyhez kialakulásával egyidőben kísérőül szegődtek az utópikus társadalomelméletek és különféle vallások, mítoszrendszerek összeházasu- lásában fogant naiv szeretetfilozófiák tucatjai. A Bomba keltette sokkerejű félelemre, az ennek hatása alatt megfogalmazódott apokaliptikus perspektívákra, a hideg- háborús korszak politikájának csődjére, a huszadik század fennkölt szégyenére máig megoldatlan faji kérdések kiéleződésére, az újgyarmatosító háborúkra, a megéledő fasiszta mozgalmakra, a túlnépesedő, túlintézményesülő, mind kevésbé emberszabású századvégi társadalmakban gyorsan fokozódó elidegenedésre, az egész emberi civilizáció válságának kihívására, és a politikai célok szolgálatában álló társadalom- tudományok hatalmas manipulativ apparátussal terjesztett apológiáira nemzedéki szembenállással, „semmi-közünk-hozzá” elutasítással ,tudatos kívülmaradással’ válaszolt a polgári társadalmak fiatalsága. Ennek a kívülmaradásnak ideológiája lett a beat, ennek apostolai az énekesek, az új költők, ennek közösségei a hippi-csoportok, kommunák, ennek rekvizitumai a hosszú haj, a bokros (és lehetőleg zsíros) szakáll, a szakadt farmer, a kábítószeres, dühödt mámor tombolása, a köldöknéző me- ditálás, a misztikus szférákba emelt, s ott érintetlen-tisztának megtartott erkölcs, vagy akár a minden tradíciót elvető erkölcsi relativizmus, törvényenkívüliség. „Ne háborúzz, szeretkezz!” „Mindenki Jézus, aki meg mégsem, az dögöljön meg!” „És Hitler talán nem csinált jó dolgokat?” „Amiig alszol, nem vétkezel!” „Állítsátok meg a világot, le akarunk szállni!” „Menny és pokol! Te hová tartasz?” „Míg naponta ötször mosdasz, milliók halnak szomjan!” „Erényben pusztulni bűn!” — „Mindent szabad, de minden hiába!” „Mire nem lesz apád, szabad lesz a fiad!” — kavarogtak a jelszavak, jelmondatok, és az elektromos zene idegeket táncoltató, nagy, egyszerű és tiszta erőt sugalló tombolásáfoan a civilizációteremtés, az új egyenes és emberi útra térés szédülete ragadta el a „hatvanas” nemzedéket. A beathullám pár év alatt végigsöpört a világon, nagy lendületet, önbizalmat, és új életformákat, új közösségi és erkölcsi mintáikat adott többek között a hatvanas évek magyar fiatalságának is. A „nemzedék” számára felkínálkozott a követhető út, az igaznak tűnő perspektíva, megerősítve a kívüimaradás, az öntörvényű nemzedéki lét megteremtésének saját sorsában rejlő indíttatását. Elkezdődött a magyar foeatkorszak. Szinte egy teljes generáció albérletbe költözött, és noha ennek a történelmi oka volt — az országban a millennium évétől a felszabadulásig szinte egyáltalán nem épült lakás, a háború már amúgy is szűkös helyzetből bombázta ki a családok háromnegyed részét, s az 1945 után megindult építkezések éppen csak pótolták a veszteségeket, illetve fedezték az egy-egy szobába ti zenöt-húsz lakót zsúfoló nyomortelepek felszámolásával megnőtt lakásszükségletet —, most mégis a nemzedéki különállás demonstratív megfogalmazódásának tetszett a külön fedél alatt kezdett új, független élet. Ugyanekkor megindult egy szinte népvándorlás méretű mozgás, a falusi népesség átáramlása a városokba, különösen a fővárosba. Ez is főleg a nemzedék fiataljait érintette. Tízezrek kerekedték fel, hogy messzire kerüljenek a szétzúzott parasztkultúra haláltusájától, megszabaduljanak egy meghaladott életforma erkölcsi imperatívuszként rájuk testálódó fogságából, a látástól vakulásig végzett nehéz testi munka kényszerétől, a fáradt esték mozdulatlan és kilátástalan, noha zsírosodó 265
