Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről

minden lehető világok legjobbikának eljöveteléről lendületesen beszélő tanár, négyöt évre bebörtönözték a parasztot, ha elrejtett tíz tojást, pár kiló lisztet, hogy karácsonykor kalácsot süthessen a felesége

Mit hallhattak, mit tanulhattak otthon ebben az időben a „nemzedék” tagjai? Vívmányokról valószínűleg kevés szó esett. Szólt a rádió reggel, „Vidáman, frissen!” zenés műsor, harsogtak a mozgalmi dalok, míg a családfő el nem zárta a készüléket, s él nem káromkodta magát. Felmondta a leckét a gyerek, aztán egyszer csak elakadt a szava, mert észrevette, hogy az anyja hallgatja őt és sír. öregasszonyok nyöszörögve hányták a keresztet, ha tízéves unokájuk elébük állt, és azt mondta, nincs isten. Megjelent a háznál a tanító elvtárs, papírral, ceruzával a kezében irányította az utolsó gabonazsákok elszállítását. S ha netán elérzékenyült ráköszönő tanítványa tekintetétől, és visszahordatta a zsákok felét, a rakodó emberek morogtak a fölös munka miatt, és két nap múlva eltűnt a tanító elvtárs. Vagy mit gondolhatott a gyerek, amikor a vörös csillaggal ékes kabáthajtókájú agitátor szerne- láttára pofozták meg az apját, mert azt mondta, nem írja alá a belépési nyilatkozatot? S amikor másnap azt tanulta az iskolában, hogy vannak kulákbérencek, az ellenség uszályába tévelyedett gazdák, akik vonakodnak belépni a gazdálkodás egyetlen korszerű útját jelentő szövetkezetbe, mit gondolt az apjáról, vagy a tanáráról?

Valószínűleg nem kötötte a lelkére minden család a fiának, vagy a lányának, hogy mindent tanuljon meg az iskolában, amit csak kell, de hinni ne higyjen mást, mint amit odahaza mondanak a szülők. Valószínűleg nem sugallta mindenkinek megszállott tekintetű pap, hogy a mostani világban a sátán katonái parádéznak, és hazugság minden szavuk, rontó és kárhozatbarántó minden cselekedetük. Valószínű az is, hogy nem mindenkihez intéztek ilyen szavakat a katedráról: te csak hallgass és húzd meg magad, képzelem miket hallasz otthon az ilyen meg olyan apádtól- anyádtól-nagyapádtól. Valószínűleg nem mindenkit kergettek el maguk közül focizó osztálytársai azért, mert kulákgyerék, párttitkárgyerek, sztahanovista-gyerek, munkanélküli-gyerek, stb. gyerek volt. Igen, valószínűleg nem vágta mindenkinek a szemébe a korszak, hogy életének egyik fele (de vajon melyik fele?) hazugság, de biztos és kétségbevonhatatlan igazsággal egyáltalán nem szolgált e korosztály, első saját nevelésű generációja számára.

A „nemzedék” derékhada tíz-tizenkét éves volt ekkor, s valóban történelmi szél- árnyékban, a valóságtól légmentesen elzárva élt. Nem volt köze ahhoz, ami történt, alakult körülötte. De még ez sem volt biztos. A korszak dinamdtos (ál-) lelkesedése küzdelemben állt, s nem bírt az alakuló tudatokban a korszak embereinek csalódottságával, sötéten látó kétkedésével.

Azután következett az 1956-os ősz. Három hét iskolaszünet, s ez idő alatt áttekinthetetlen, de az idegrendszerekben már kitörölhetetlen nyomot hagyó, érvényes értelmezésre azóta is váró zűrzavar: a „nemzedék” első és utolsó közvetlen történelemélménye. Mint egy álarcosbál végén, egyszerre eltűntek az igazi arcvonásokat addig takaró maszkok, pillanatok alatt megváltozott az ismertnek vélt világ, a valóság átvérzett az ideológia szorítókötésén.

Talán nem is a tüntetések és felvonulások, talán nem is a rádióban elhangzott proklamációk, a Budapest utcáin dördült sortüzek, akasztások, lincselések, a szövetkezetek állatait, szerszámait, gabonáját lefoglaló és szétosztó paraszt-szabadcsapatok dühe, talán nem is a tulajdonképpeni események voltak a „nemzedék” akkori kamaszainak meghatározó, s máig feldolgozatlan élményei. Talán nem, talán még ekkor sem közvetlenül a történelem. Hiszen ezek a kamaszok nem tudták, milyen korszak végére érkezett az ország. Megélték a saját családjuk szűkölködését és ke- seredését, megfigyeltek ökölrázó férfiakat a transzparensek árnyékában, látták és hallották az új világ apostolait rikácsolva átkozó nagyanyjukat, de igazában nem is sejtették, mi történt. Nem értették a Rajk-per utáni sokkot, nem tudtak a szövetkezetekbe pofozott parasztság országos nyomorúságáról (csak arról az örömhírről értesültek, hogy a mezőgazdaság döntő hányada a szocialista szektorhoz tartozik), nem ismerték a sztahanovista módszer lényegét, melynek eredményeként egy mun261