Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XXI(V. (életrajzi esszé)

növekvő szükséglet követelte ütemben, sebtében kiképzett, jórészt iskolázatlan munkás- és parasztifiatalok szolgáltatták.

Az alakuló honvédség első tiszti keretét 1869 végére sikerül úgy-ahogy összeállítani. Sokan jötték a közös hadseregből, lelkesen vagy csak a jobb előmenetel reményében. De itt vannak az egykori, 1848—49-es honvédtisztek — köztük nem egy Türr István olasz légiójából —, idősebb vagy idősödő nemzedék; hazafias gyanakvással és némi szakmai féltékenységgel nézik „feketesárga” baj társaikat, akik bizony, valóiban a császár szolgálatában töltötték az elnyomatás éveit. Az ő jelenlétük viszont növeli a honvédséget kezdettől övező uralkodói és osztrák birodalmi gyanakvást. De az új tisztek többsége a legénységi állományból kerül. Vegyes — katonai és polgári — bizottság rostálja a jelentkezőket, a követelmény nem magas, meghatározott iskolai végzettség sem kívántatik. Aki megfelelt, hat-hét hetes tanfolyam után rendfokozatot kap és beosztást a szervezés alatt álló csapatokhoz. Ez a hirtelenében összeverbuvált tisztikar sem szakmai, sem egyéb tudás dolgában nem egyöntetű. Vannak egyetemet Végzett hadnagyok, főhadnagyok, és vannak, akik eppen csak ími-olvasni megtanultak; és szolgálnak együtt, ugyanabban a rendfokozatban húszéves fiatalok és negyvenéves „öregemberek”.

A helyzet később javul valamicskét. A „gyorstalpaló” tanfolyamok időtartama megnyúlik, az oktatás szintje emelkedik. 1872-ben megalakul a két központi — gyalog és lovastiszti — iskola, persze ezek is inkább tanfolyam jellegűek. De a jelentkező kevés, alig van érdeklődés. 1872 nyarán így panaszkodik a Pesti Napló: „Honvédségünkben is több ezerre rúg azoknak a tiszteknek száma, akik még — hiányoznak... Mihelyt a védelmi törvények szentesítve voltak, a kormány azonnal hadi tanfolyamot indíttatott az egyetemen, hogy addig is, amíg a LuÖaviceuimot átvehetne és átszervezhetné, hazánk ifjai a katonai tudományokban, magyar tanárok vezetése alatt képezhessék magukat... Azt a tanfolyamot alig látogatja évenként 40—50 ifjú.”

Égetően szükséges valóban a Ludoviceum megnyitása. Antírássy Gyula — kprmányelnölksége mellett ő a honvédelem minisztere is — az oktatást 16— 18 év közötti ifjakra alapozná, akiknek tudása a felavatáskor elérné azt a fokot, hogy a közös hadsereg is befogadja őket. I960 nyarán kéri a Ludovika- épület és az alapítványok visszaadását, de Ferenc József csak 1870 márciusában válaszol: Andrássy tárgyaljon a közös hadügyminiszterrel a módozatokról, „amelyek alatt a közös hadsereg sokoldalú érdekeit és egyéb intézményeit tekintetbe Véve” az „esetleges átadás eszközölhető lenne”. Amilyen kelletlen az uralkodói válasz, olyan keserves a tárgyalás is a Krieg sministeriummal. Andrássy novemberben ismét a királyhoz fordul: mindkét fél érdeke a Ludoviceum megnyitása, hisz magyar akadémia faiján a közös hadseregtől elvont tisztekkel kéne fedezni a honvédség növekvő szükségleteit. Ravaszul sürgeti a döntést, mert a magyar törvényhozásiban nemsokára napirendre kerül a katonai költségvetés. Csöndes zsarolás ez, hisz nemcsak a Ludoviikáról lesz szó a parlamentben és a bizottságokban, hanem arról is, mennyit áldozzon az ország az uralkodó számára oly fontos közös hadseregre.

Pár napra rá megvan a királyi döntés: épület és alapítványi tőke átadandó a magyar honvédelmi miniszternek. De a „legfelsőbb elhatározás” szerint felállítandó iskola nem hasonlít a császári és királyi akadémiákhoz, de még a hadapródiskolákhoz sem: hallgatói lesznek és nem növendékei, a honvédséghez már besorozott 2*1—212 éves, önként jelentkező fiatalemberek. Az oktatás tehát rövid, változatlanul inkább tanffolyam-jellegű, a Ludovikán végzett „teljes ko243