Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Dercsényi Dezső: Művészetünk kezdetei? (tanulmány)

alapítás utáni, XI—XII. századinak tartotta s rámutatott a honfoglalás kori fémművességünkkel való kapcsolatára.

A kutatásnak ebben a stádiumában kezdtem érdeklődni a veszprémi kövek és társaik iránt. Utólag megvallhatom, eleinte azzal a szándékkal, hogy a romantika világába utaljam a honfoglaláskori fémművesség és az Árpád-kori kőfaragás közötti kapcsolat lehetőségét.

Nagy szerencsével a MOB könyvtárában megtaláltam Ádám Iván könyvét, amely lényegében az egyik veszprémi napilapban a restaurálás eseményeiről beszámoló cikksorozatot tartalmazta. Továbbá azt a díszes kiállítású fényképalbumot, amely ezt a munkát fotókban is dokumentálta, így nagy valószínűséggel rekonstruálni lehetett a kövek előkerülését (jó negyedszázad múlva ezt a munkát sokkal alaposabban végezte el Tóth Sándor). Korábbi céduláimból kiugrottak Gerecze által publikált bodrogmonostorszegi faragványok, Krompecher Lászlóval folytatott vitából pedig a pilisszentkereszti hasonló díszítésű párkány előkerülésének körülményei. (Krompecher ugyanis a pilisszentkereszti faragványt a pálosok által épített monostorhoz kapcsolta s a XIII. század végére datálta.)

Az így összeállt meglehetősen gazdag anyag csak egyben volt hiányos, pontos korhatározó adatban. (Ez ma is hiányzik.) Az előkerülési helyek változatossága világossá tette, itt nem a veszprémi székesegyházról van szó, hanem (kissé eltúlozva) korstílusról, amely legalábbis a Dunántúlon virágzott. Ezt a korstílust véltem én megszabadítani attól a romantikus elképzeléstől, hogy honfoglaló hőseink ízlésvilágát mentették át első templomainkba.

Nem tudom, olvasóim ismerik-e azt az érzést, amikor az anyag ismerete alapján kialakult véleményét megkísérli az ember írásban rögzíteni, de nem megy, mert a tárgyalandó anyag ellenáll. Valami ilyesmi történt velem is. írás közben egyre távolabb találtam magamat korábban kiformált véleményemtől, a mélyebbre ható elemzés mind messzebb sodort eredeti elképzeléseimtől, s végiül — ha nem is ilyen egyszerűen és gyorsan, mint most emlékezetemből visszaadom — egészen másutt kötöttem ki, mint ahová indultam. Ennek nagyon is reális okai az anyagból adódtak.

A palmetta dísz ősrégi, az egyiptomi, a görög művészetben megvolt már, de tovább élt a kora középkoron keresztül az érett romantikáig, nem is említve a témánktól távol eső reneszánszt. A palmetta dísz széles körű elterjedése, különösen a bizánci művészetben korábban és később is számos félreértést okozott. Bármily elterjedt is volt a palmetta, ennek szóbanforgó magyarországi emlékei mind megjelenésükben (értve alatta a motívumot), mind megformálásukban, elsősorban faragásukban egyedülállók a hazai és a nemzetközi anyagban.

A pálmalevelek rajza, formálásának hol éles, hol a kacsok kidagadó volta ellenállt minden olyan kísérletnek, hogy a kőfaragásban tökéletes külföldi analógiákat találjak hozzá. (iNb. ez máig sem sikerült és nem csak nekem.)

Évekkel később egy csendes polémia során Fettich Nándor — akinek nem tetszett, hogy a honfoglalók művészetével kötöm össze ezeket a faragványokat — Kninbe utasított. „Kolléga úr ott majd talál hasonló köveket tucatszámra” — mondotta. Kissé szégyenkezve el is utaztam a horvát királyság kora középkori fővárosába, egy éjszaka döcögött velem a vonat, mert ez akkor nem tartozott a frekventáltál* helyek közé. A múzeum lapidáriumában valóban számos palmettás kő volt található, de — nagyot sóhajtottam örömömben — egyetlen egyet sem lehetett kapcsolatba hozni a magyar emlékekkel. Akkor már ismertem a zárai múzeum anyagát, Róma város kora középkori emlékeit, Ravenna faragványait, de egyik helyen sem találtam a motívum miénkhez közelálló megoldását.

Pontosabban kövön nem, mert mázas falburkoló csempén Preszlávból közölt ilyent Fehér Géza, s természetesen a tarsolylemez kör pompás darabjai között fémen nem is egy hasonlót lehetett találni. Nem volt mit tenni, félre kellett dobni az eredeti tervet s megírni a tanulmányt úgy, ahogy azt az anyag diktálta. Az anyag összegyűjtésén túl az Árpád-kori kőfaragó művészet első emlékei c. írásom175