Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Dercsényi Dezső: Művészetünk kezdetei? (tanulmány)

OSZLOPLÁB: MEDINA AZ ZAHARA

ban arra törekedtem, hogy valószínűsítsem, ugyanaz a motívumkincs, ami megvolt a honfoglaláskor fémművességében, élt más anyagokon is, amelyek könnyen pusztuló voltuk miatt nem maradtak ránk. Nemsokára László Gyula be is mutatta a koroncói nyereg csontfaragványait, Gerevieh Tibor pedig hozzátette, élhetett a fafaragásban, még ha nem is a legszerencsésebb példát hozta, a tarcali ezüst csúcsot, amelyet ő sátorrúd díszének véleményezett, de hamarosan kitűnt, hogy süveg csúcsát díszítette.

Ma már, négy évtized távlatából visszatekintve nem tudnék arra felelni, nem volt-e ebben magyarkodás, a Mi a magyar (ha későbben jelent is meg) élomvilága? Annyit azonban mondhatok, hogy tudatosan nem, különben tanulmányomat Or- tutay sem hozta volna le a Magyarságtudományban. Arra is nehéz lenne felelni, vajon ez volt-e az oka, hogy évtizedekig a szakmabeliek elfogadták ezt a feltevést. Mindenekelőtt Gerevieh Tibor, aki monumentális román kori kötetében — mint említettem — nemcsak elfogadta, továbbfejlesztette hipotézisemet. Vagy hogy egy további példát említsek, Tóth János, a magyar népi építészet rajongó szerelmese erre a példára szívesen hivatkozott.

Ha most tovább szövöm a palmettás kövek kérdésének történetét, az anyag bővülésének korszaka következett. Elsőízben Székesfehérvárott a bazilikából előkerült kőanyag rendezése során két töredékre hívtam fel a figyelmet, amelyek szerintem e csoportba tartoztak. (Csak mint érdekességet jegyzem meg, hogy az egyik rendkívül lefaragott állapota miatt nem került kiállításra s Entz Gézának szinte újra fel kellett fedeznie, hogy ez is bekerüljön a kutatás véráramába.)

Az anyag nagyarányú bővülése azonban az ötvenes évekkel indul s — nem merem jósolni, de úgy tűnik — mértani haladvány szerint gyorsul. Ebben kétségtele176