Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XXIII. (életrajzi esszé)

fokozottabb külpolitikai erőfeszítést kell tennünk a kisantant szétrobbant á- sára, a szeribek megnyerése útján és bizonyos orosz kapcsolatok bevezetése révén.

Tudjuk, nem így történt. A magyar külpolitika Belgrádiba és Moszkvába indult 1926-<ban, de 1927-ben Rámába, majd később Berlinibe érkezett.

1926-ban a honvédség hadrendijébe hét vegyesdandár tartozik és „köteléken kívül” négy üteg tüzérség, négy huszárezred, három műszaki zászlóalj. Rejtett egységek: a rendőrségnél egy pámoélkocsi-osztály, egy gyalogos és egy műszáki zászlóalj, a csendőrségnél két híradó század, és még egy műszaki zászlóalj a folyamőrség kötelékében. Ekkortájt fejeződik be a leventeintézmény országos méretű kiépítése is. 1927-itől a katonai vezetés már gyorsabb ütemben folytatja a tömeghadsereg kialakítását: a vagyesdandárok belső fejlesztése mellett új fegyvernemek, szakszolgálati ágak létrehozásával készülnek a hadtestszervezetre való átálláshoz.

1926 márciusában Mayer Csejkovits Károly ezredes memorandumot szerkeszt a kormányzó számára a hadseregről. Horthy tanulmányozza és kommentálja. Világos helyzetfelismerés, agresszív felelőtlenség, már-már komikus okoskodás keveredik ebben a dokumentumban. Érdemes felidézni, úgy, hogy közben eszünkbe jusson az 1919-es siófoki emlékirat és Stromfeld 1927-ből való elemzése a Trianon utáni országról, amely „arra van kárhoztatva, hogy egyik vagy .másik nagyhatalom hatalmi csoportjában” vazallus állaim legyen.

Mayer Csejlkavits először is megállapítja: Magyarország már nem nagyhatalom, katonai terveit egy kis ország lehetőségeivel kell összhangba hozni; az eljövendő háborúiban ránk „csak a segítőtárs feladata vár”, így hát olyan szövetségest kell választanunk, „aki megnyeri előreláthatólag a háborút”. E bölcs gondolat után valóban lebilincselő fejtegetés következik: mivel a nagyhatalmak bizonyára ki akarnak majd bújni a felelősség alól, szükségük lesz kis államokra, amelyekre átruházhatják a kezdés ódiumát; hiszen az antant- diplomácia is 1914-ben „a kis Szerbiára hárította azt a feladatot, hogy a háború lavináját megindítsa”. Mivel pedig ma „a szétdaraibolt Duna-medenoe” képez valódi tűzfészket, „igen sok valószínűség szól amellett, hogy a jövő európai háborúban ez a lavina-indítás Magyarországra hárul”. Az ezredes tehát fölöttébb sürgősnek tartaná az általános véd kötelezettség bevezetését; de mivel kevés a remény arra, hogy „ellenségetek ezt a vonatkozó szerződés megváltoztatásával megengednék”, a tilalmat „nem 'átlátszó módon” ki kell játszani. A javaslat pofonegyszerű: „Tudjuk, hogy Magyarországon, különösen vidéken a tűzoltói szolgálat nincsen éppen tökéletesen rendezve. Ha már most a preparált sajtó lármát csapna, és megrendült ’interpellációk’ nagyobb tűzbiztonságot követelnének, úgy vélem, semmi akadálya sem volna annak, hogy a parlament nálunk ’általános tűzoltói kötelezettséget’ álllapítana meg . . .”

Horthy ezt az elképesztő agyszüleményt komolyan tanulmányozza. A jegyzet egyetértő: „Komoly esetben a kis államok sorsa .nem hadseregeik szereplésétől, hanem pusztán alttól függ, hogy kinek az oldalán harcolnak ... A Duna-medenoe gazdasági egységét vagy mi állítjuk össze hazánk visszaszerzésével, vagy a 'kisantant felosztásunkkal.” Magyarország kormányzója tehát csak egy lehetőségét lát: a háborút; háború esetén pedig csak kettőt: a teljes történetem országtest visszaállítását vagy a teljes megsemmisülést. Ezek után ragyogó 'logikai bukfenc következik: „Nem tudunk neutrálisak lenni, mert egy hadviselő fél sem tűnheti, hogy hátában, Bankijában egy harcias nép legyen, mely akkor támad, mikor neki adva van a pillanat.” (Tehát: agresszí163