Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)

Nagy a torlódás, már mi is ki vagyunk merülve.

Intek a társaimnak. Négyen- nekivágunk a dombnak, elhagyjuk a nagy csapatot. Talán az Isten ujja volt ez, mert alig megyünk egy kilométert, megjelennek a ráták, 27 da- ralb, és kezdik bombázni a hóba rekedt menetoszlopot. Távolabbról nézzük, amint kocsi- és emberdarabok szállnak szét.

Egyszer csak ránk reipül vagy tíz gép, őrülten géppuskáz bennünket, de az útszéden levő hatalmas hótömegekbe belébújunk, és így nem látnak, csak vakon lőnek. Csak úgy porzik körülöttünk a hó. És hulltak az emberek, akik nem rejtőztek eléggé.

Ki vagyunk szolgáltatva az orosz légierőnek, mert nincs semmi elhárítás, puskával meg hiába lőjük. A hóba bújva várunk, míg ezek a vörös gépek leszórják terhüket és elhúznak.

Gémberedett tagokkal indulunk tovább a metsző hideg szélben, már osak négyen a mieink közül — hála Isten, épen. Talán édesanyám imája volt az, ami megőrzött, mert érzem, hogy ő imádkozik értem.

Január 18. Egy városkába érünk, Niikolajevka. Itt már van [mit] enni, szórják ki a raktárakat, mi is szedünk egy csomó konzervet. Másik helyen ég már a sok téli ruha, itt van felhalmozva. Ezért fagyott le kezünk-lábunik, mert a téli ruha a raktáriba [n] maradt és a tűz égette el.

Ember, ember hátán, autók, kocsik. Az útszélen százméterenként kimerült, megdöglött lovak hullái, és felfordlított kocsik. Az autó ha leáll, a sofőr kiugrik, és otthagyja az út szélén,

Sebesültek vánszorognak véresen — aki tud, mert a sebesültészállítók nem győzik hordani.

Lefagyott lábú emberek vonszolják magukat. Kékre dagadt orr[ok] és fülek. Aki nem bírja a menetet, félreáll és ott marad a hóba[n]. Jön a szélvihar, és eltemeti.

Január 19. Csak vissza éjjel-nappal, de hála Isten-, kosztunk van. Mert itt is, amott is egy élelmiszer- szállító autó eldőlve — és a kiéhezett nép, mint a farkasok rohanják meg.

Éjjel egy nagyobb faluba[n] partizánok támadnak [ránk]. Nagy a kavarodás a sötétben. Hullik az ember — de nem részletezem, mert elmondani úgysem lehet.

Január 2i0-án újra repülőtámadást kapunk. Budenij és Novioskol között kézigránátokat hajigáinak le, vegyest a bombákkal. Egykettőre szétszórják az oszlopot. Újra van ennivalónk a szétbombázott autókról.

Január 21. Novioszkolba érünk, itt még rengeteg a katonaság, nagy a zűrzavar.

Egy kis viskóba[n], a város szélén megpihenünk a Horváth Pistával, ez a pajtásam, akivel Erdélyben is együtt voltunk. Itt is ketten vagyunk. Az utat dermesztő hidegben, hófúvásban [tesszük meg], éjjel pedig egymást melegítve alszunk el az orosz kunyhókba [n].

Már tíz nap óta menekülünk, de az éjszakáink mindig nyugtalanok]. Vagy éjjel kell menekülni egy faluból, vagy ha alhatnánk, akikor nem tudunk, mert a Sztaiin-orgona és az akna dörgése állandóan a fülembe zörög. A legkisebb zajra talpon vagyunk, készen a harcra.

Január 22. [A] következő város 28 kilométer, Mibajiovka. Itt pihenünk egy napot, de élelmünk már elfogyott, az orosz házaknál kapunk néhol egy kis krumplit.

Ha egy városba érünk, ott kapunk egy kis levesnek nevezett meleg vizet, és hozzá 10 dg kenyeret, de azért is órákig kell várni.

110