Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)
Itt találkoztunk a Horváthnak egy földijével, most már hárman vagyunk a nagy népforga tagiban. Az útszélen 200 méterenként döglött lovak hullái. A kimerültségtől összeesik, és kap egy golyót. A szekér ottmarad, a kocsis pedig menekül gyalog. Nem akarom részletezni a szenvedéseket, meg időm és kedvem sincsen minden nap a naiplót írni, hiszen néha éjifél van, mire sikerül egy kis védett hajlékot találni, úgy tele van miniden katonával. A fagyott lábú emberek von szólj ák magukat és egymást. Ronggyal, pokróccal van a lábúik bekötve. A kórháziba nem fémek Ibe, hiszen súlyos sebesült is sok van. Én is sóikat szenvedek a fagyos lábammal, de menni kell. Ez így megy napról napra, egyik faluból a másakba, éhezve. Esténként a jószívű muszka család, ahol alszunk, ad valami furcsa ízű levet vagy krumplit, de sokszor előfordul, hogy semmit. Most már itt is, amott is lehet látni, amikor a magyar honvéd, csonttá soványodva, az útszélen elhullott lovakból vág egy darabot, és este azt eszi főve. Bizony, szomorú látvány, mikor az elhullott lovakon az éhes varjúsereg és a magyar honvéd vegyesen tépi a fagyos húst. Gyertyaszentelő napján én is rá voltam kényszerítve, nem bírtuk az éhséget, és egy jó darabot vágtunk az egyik döglött lóiból. Este megfőztük, és ahogy rágtam a szíjikemény húst, eszembe jutott az otthon, ahol talán válogathatnak a disznóhúsban is. Csak rójuk tovább a végtelen orosz utakat, éhezve-fázva, csonttá soványodva. Az orosz pusztán végigüvöl- tő fagyos szél majdnem elvisz a lábunkról. Este ha bekopogunk valami kis orosz házikóba, éhezve várjuk, hogy a Pán boz-e egy kis kartoskát. Ez már hetek óta az eledelünk. Mert a kincstár bizony nemigen gondoskodik rólunk. Ha egy nagyobb város- ba[n] kapunk négyen egy kenyeret, az négy napra szól, hozzá egy kis vaj és konzerv. Már aznap megesz- sziik, és a következő három nap csak álmodunk a vacsoráról — ha az orosz gazda nem ad krumplit. Mert az erőszakos szerzés a németektől tiltva Van. Február 10-én már nem bírom a gyaloglást. A fagyos lábam szörnyen fáj, estére csuipa víz a kapcám, és megfagy a lábamon. Ma sikerült két kis lovat szerezni. A szívtelen gazdája otthagyta, én elvezettem. Rögtönzött szerszám és egy orosz szánkó. A kis lovak nagyon hálásak lettek. Lopjuk nékik a szénát, és vígan kocognak velünk (hármunkkal) a végtelen orosz pusztán. A naplóm félbemaradt, mert a körülmények nem engedik a folytatását. Meg azután nemi sok oélja van. Hiszen talán sokan nem is hinnék el, akik nincsenek itten. Mert ezt csak átélni, átérezni lehet. Március 2.9. Még elég hűvösek a napok, de már a pacsirta fenn trilláz az égen., éppúgy, mint nálunk odahaza. Haza — ez[t] a szó[t] nem érti meg az, aki még nem volt idegen földön', idegen népek között; hogy mit jelent ez. Hosszú két hónapon keresztül hírt sem hallani a szeretteinkről, csak a hosszú, vaksötét orosz éjszakák, fegyverben átvirrasztva. Az álom, ez a jótékony tündér hazaröpít bennünket az édes szülőföldre, ahol melegebb a tavasz, kékebb az ég és szebben dalol a magyar pacsirta. Az álom, ez a osalöka tündér néha játszik velünk, hogy aztán annál keserűbb legyen az ébredés. 111
