Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Garai Gábor: A reformátor (dráma)
MELANCHTON Még nagyobb baj is fenyeget: mi csak egyház-jobbításra szegődtünk, mint a tavaszi fametszők, kik visszavágják formásra az ágat, hogy jobban teremjen utóbb; de most a törzset fűrészelnék el alólunk. Kettészakad az egyház, látom én már, így lesz, s mindenki ránk fogja a vétket! LUTHER Rémképekkel vesződtök! Nem hiszem, hogy a birodalmi átkot reárn kimondanák, annyi a hívünk szerte hazánkban! Nem, azt nem merik! (töprengve) Vagy ha mégis ... Vetek én olyan csóvát közibük, a kastély s templom-tetőkre — nem úgy, Tamás, ahogy te gondolod —, de vetek olyan csóvát, amilyet még nem láttak, amióta Pál kiűzte lelkűnkből a pogányság inmagját is. — De megyek. Isten áldjon bennetek. (el) KARLSTADT Miről beszólt? Mi lehet az a csóva? BUGENHAGEN Azt csak az ég tudja és ő maga. (Spalatin sietve jön az épületet megkerülve) SPALATIN Ti még itt vagytok? BUGENHAGEN Itt várunk reád! MELANCHTON Hogy híreket hozzál! KARLSTADT Frigyes felől! MÜNTZER S hogy zsinatolt a birodalmi gyűlés, ha azt négy-öt húron lejátszanád ... ?! SPALATIN Tréfálsz? Tréfának itt már helye nincs, mielőbb vissza Wittenbergbe mind ... KATA (ábrándozva) Hogy állt ott egy szál virággal kezében alabárdok s pudvás könyvhalmok ellen, és hogy megoldotta nyelvét az Űr. SPALATIN Igen, úgy állt, mint egy hős — egy eretnek! Hát legjobb lesz, ha haza igyekeztek. 3. kép Eck János egyedül áll az előbbi szin előterében — vele szemben polgárok, kézművesek, parasztok — és kihirdeti a népnek a Wormsi Edictumot. ECK Mindenkinek a nagy német nemzet szent római birodalmában! Figyeljetek! Edictum, kelt Wormsban az Űr Ezerötszázhuszonegyedik esztendejében, őfelsége Ötödik Károly császár akaratából, Aleander pápai nuncius őkegyelmessége fogalmazatában. Ezennel kimondottuk birodalmi átkunk ama Luther Mártonra, ki a birodalmi gyűlés szine elé megidéztetett s itt meg is jelent, és hamis tanait a magáénak mondta, egyetlen tételét vissza nem vonta, de mindet megátalkodottan vallotta! Nevezett Luther, akit őszentsége tizedik Leó pápa már korábban átokkal sújtott, immár kétszeres átok terhe alatt áll; ő az a gonosz ellenség, aki szerzetes alakját öltötte magára, bár — ő személyesen a kös-szarvú ördög, ő az, aki bűzös pocsolyába gyüjté eretnek tanításait, akárcsak petéit a varangy; ő az, aki önkényes, zabolátlan és parázna életet hirdet, s prédikációi kirekesztenek minden égi, földi törvényt, de hirdetni nem átall új regulát — teljességgel állati törvénytelenség ádáz szellemében. E sátán-küldött, e pokolbeli eretnek a házasság bonthatatlan törvényeit is gyalázatosán bemocskolja, hogy szétzülljön családtok. Azt mondja, akad olyan konok asszony, ki térijének megmakacsolja magát s azt tanácsolja: ilyenkor a férj kiáltson rá: hogy ha te nem akarsz, akkor én is másikat akarok, ha a feleség nem akar, hát jöjjön a szolgáló, az is jó lesz az ágyban. Továbbá minden szándéka csak arra irányul, hogy zendülést, meghasonlást, háborút, öldöklést, gyújtogatást és rablást prédikáljon országszerte. Nemcsak az egyház dekrétumait és a szentséges, bölcs ipápai bullát égette el máglyán felháborító arcátlansággal, de a népet arra úszította, hogy kezét a papok vérében mossa meg. Ez a fekély, 1071
