Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Garai Gábor: A reformátor (dráma)
ez a ragály, ez a Luther nein félt a világi kardnak s jognak fittyet hányni: fennen hirdette, ha Húsz János eretnek, ő tízszeresen az, és mocskos szájjal szidta a szent Konstanzi Zsinatot. Ezért ismételten 'kimondjuk: Luther Mártont, ezt az eszeveszett eretneket, birodalmi átokkal sújtjuk. Átok reá immár a kard, a jog evilági hatalmától is. Éppen ezért: a felségsértésért kijáró főbenjáró büntetés terhe mellett mindenkinek, uraknak és papoknak, és parasztoknak és kézműveseknek, mindenkinek, minden emberfiának megtiltalak, hogy nevezett Luthernek szállást, ételt vagy italt adjon. Átok reá, tó őt akánmimód segíti, vagy támogatja: éppoly sorsra jut, mint maga az elvetemült eretnek! Ellenben kötelessége mindenkinek, . hogy őt, ha látja vagy ha úton éri, elfogja és kiszolgáltassa, miért is költségeinek megtérítésében, valamint jutalomban részesül. Minden néven nevezhető rokonait azonban, valamint párthíveit, pártfogóit s közönséges követőit minden ingó s ingatlan jószágaiktól meg kell fosztani, vagy ha ellenállnak, verjék le, fogják meg, és kötözzék a kezüket össze, és szolgáltassák ki őket, s ne is reméljenek kegyelmet... (lélegzetet vesz, kifújja az orrát). Továbbá: a gyalázatos eretnek, Luther, mocskos, szennyes iratait főbenjáró bűn terjeszteni, nyomtatni, olvasni, lemásolni vagy hirdetni, vagy bármi módon közzétenni. Ámen. S ki e parancs ellen vét, bárki légyen, állítassék törvény elé s halálnak halálával haljon büntetésül. (Énekszó a háttérből): Az én időim, mint a szép nyár, menten eljár, és eljő a hosszú tél Ámde az Űr szebb tavaszra, föltámasztja azt, ki benne hisz s remél... EGK (túlharsogva az éneket): És egyáltalán tilos mindennemű irományt, rajzolatot, metszetet amiről szent Egyházunk s a magas kancellária biztos tudomással nem bír, mondom, tilos költeni, írni, nyomtatni, festeni, árusítani, titokban, avagy nyíltan birtokolni.' S tilos, amit csak ki lehet eszelni, minden kézműves és szellemi koholmány. Mert hadd lássátok, hogy mire vezet a pokoli eretnekség — s a szent tilalmakat fordítsátok a leiketek üdvösségének védelmére. Itt van kezünkben a kereszt és a kard: mindenki hát parancsolatainkhoz tartsa magát! Luther Márton átkozott! Kétszeresen átkozott, átkozott! (Énekszó a távolból): A föld teremtésének kezdetén sej — haj — hahó, nem volt akkor gazdag és szegény, sej — haj — hahó. Rajta hát, szúrd és vágd, vezesd a parasztok rohamát... ECK És csönd legyen már végre. Csönd legyen! Vége az első résznek II. rész 1. kép. Jénában, 1522 márciusában a Fekete Medvéhez címzett fogadóban. A falon egy fekete medve bőre függ cégér gyanánt, kicifrázva, fölirattal. Az étteremben az egyik asztalnál magányosan ül Luther, Junker Jörgnek álcázva, nemesi öltözetben, oldalán karddal. Hosszú a haja (míg előbb tonzurásan láttuk) és kétfelé fésült szakállat visel. Már befejezte vacsoráját, egy héber nyelvű bibliát olvasgat. Egy másik asztalnál két fiatal svájci német diák sörözik, s hozzá énekelgetnek. (Ulrich von Hutten dalát, Weöres Sándor fordításában.) I. SVÁJCI DIÁK Most ez fújjuk! (énekel.) „Én vállalkozni mertem, s nem bántam meg sosem, bár rajta mit se nyertem, s mindenkim hűtelen; egy hű, derék, ha volna még, bátran javamra szólna. Nektek, gazok, túl-jó vagyok s nem csuhások nyúzója.” II. SVÁJCI DIÁK 1072
