Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Jávor Ottó: A Szörny (elbeszélés)

legjobb cigarettájának tartotta a Gaporált, mindaddig, míg egyszer úgy hozta a sors, pironkodtam is, meg nem kínáltam Leventével. (H. Kiss igazat mondott. Budán, a Krisztinában, a Vérmező sarkán lévő trafikban csengettyű szólt ajtónyitáskor, a függöny mögül előbukkant a hadiözvegy, barna ruhájából áradt a dohány illata, kérek öt Leventét, mondta H. Kiss, de ha más is volt jelen, öt „Lövant” kért elhúzott szájjal, mint egy francia márki. Kézcsóknak beillő meghajlással vette át az újságpapírba csomagolt cigarettát, akár egy sárga virágcsokrot, és gondosan belerakta a kis hengerkéket egyenként címeres ezüst tárcájába. A régi dohányosok ismerik ezt a szertartást.) Harry Mc Knackbuckhack kiköpte a bagót, ég felé fújta a füstöt, sörtől, pálinkától és széltől cserzett arcán az elsőáldozós lányok áhítata fénylett, mint az oltárterítő Űrnapján, és rázendített a God save the Kingre. Ladikját velem együtt a vízre tolta, mert ettől a perctől fogva barátok lettünk, és elárulta a titkot: a Szörny létezik, sőt, nem egy Szörny van, hanem sok. Üjabb szippantás a Leventéből, God save the King. Sajnos, nem figyeltem föl a megismételt aulikus megnyilatkozásra. Hiszen megvan! A Szörny! Izzó pillantásomtól majd lángra lobbantak a sötétbe boruló sziklák, Loch Niess zöld vizie. Mert Loch Nessben voltunk.

Az uborkásüvegben is zöld volt a váz, benne úszkált a Szörny. Akkora, mint egy fél aranyhal, mert sok Szörny van Loch Nessben, miként már emlí- tém, és Harry Mc Knackbuakback egy fiókával jutalmazott meg. Kicsi volt a Szörny (egyelőre), ám huszonnégy óra alatt egy egész centimétert növekedett. Álltam a vonatablakban (a vén Európa megmentője) kezemben az uborkásüveggel, ahogy Ferdinand August Bebel állt — börtönbüntetését ment letölteni — kedvenc kanárijának a kalickáját egyensúlyozva ujjahegyén.

(Váltókon csattogott át a vonat, a kanári szárnya alá dugta fejét, minden állomás peronján ott tisztelgett az állomásfőnök, teuton felhők úsztak a teuton szőke, azaz kék égen, sorban tisztelegtek az állomásfőnökök, nem a vonatnak tisztelegtek, Ferdinand August Bebel megemelte a kalitkát, bölcs mosollyal fogadta az üdvözlést. Micsoda idők, így utazni a börtönbe, kanárival, a szikratávíró riasztja az állomásfőnököket, akik sietve egyenesre rángatják vasutaszakójukat, kunkorodik a felsütött Vilmos-bajusz, és tisztelegnek, mögöttük a hordárok levett sapkával, vigyázzban, csillog a pléhibe nyomott szám a sapkán. Micsoda idők! Vagy micsoda emberek?)

Álltam a vonatban az uborkásüveggel Aachen és Köln között, a hordárok a targoncán huszonegyeztek, az állomásfőnökök sörhabos szájjal könyököltek a restiben, ám a Szörny már akkora volt, mint egy aranyhal, és mi lesz két év múlva? Ráadásul hátha nem folyamatos a növekedés, hanem ugrásszerű. Ug-rás-sze-rű!

Ó, ha a hordárok meg az állomiásfőnökök tudták volna, hogy itt utazik a bosszú, a nagy csapás, a royalisták, az aulilkusok reményeinek összezúzója, díszegyenruhában állnak sorfalat, tűzoltózenekar, dalárda, Lassalle, Marx és Engels képe a magasban, meg természetesen Bebelé, én visszaintek az uborkásüveggel, magiasba tartom a huszadik század oltáriszentségét: nézzétek, két év, még két év türelem!

A Balatonról eleve lemondtam. Az intézményes halászat, a zaj veszélyeztette volna a Szörnyet, ami még fejlődésben volt. Szép és kieső a nyíregyházi sóstó a mellette ágaskodó tölgyesekkel, ám túl kicsi, hiszen ha napi egy centimétert, akkor két év alatt! S ha netán ugrásszerűen? És nincs felső határ! Végül az Alföldön találtam egy elhagyott, titokzatos vizet, tenger maradvá10