Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - "Költészet és valóság" Rába Györggyel Amalfi meséje című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
teljesen egyedül folytathattam a beszélgetést a három gyönyörű romtemplommal, a környezettel, a kőbajításnyira lévő tengerrel. Beszélgetésünikbe nem szólt bele senki. Én voltaim, s ennek a görög városnak az emléke. Ez valamit italán megmagyaráz abból, hogy akikor önmagámmal beszélgettem, és ennek az önmagámmal folytatott beszélgetésnek, belső önfényképezésnek kezdete a vers. Ebbe úsztak bele a paestumi látogatás asszociációi, és kialakult az a szöveg, amelynek a két szólama az énnek a megnyilatkozása és az én nyelvemen beszélő megtestesült, vagy megtestesített hajdani görög városnak a szólama. Hallgassuk meg ezt a verset is. Lehetne Paestum Félszázados rommező egyre ásom folyvást romot tenyésztek cserépnek ébredő hol vagy jelen te kettőslátás dupla élet előbukkannak hornyolt oszlopok réghomályból kezek az érdesek az édesek esküre pörkölődött ujjai mezsgyétlen vizek mezeje előtt ahol a megtartó oltalmazó part kavicsokká rongyolódik elnémul a föld beszéde hajdan állva csapongni ültetett kőliget ma valódi csontváz igazmondás színtere hol szótlan jelentés kiáltoz a mirtusz-ékes töredék emlékezésre várva elérkezett-e önmagához piacnyi áhítatról hű jel-e vagy emlékezet-szitálta képek testbe költözésekor fürkész tudat rom-ideje A befejezés a két szólamot foglalja össze. A „fürkész tudat” az enyém, de akkor már gazdagabb azzal a szólammal, amelyet Paestum is elmondott. Ez a versed fia lehet mondani, pont a fordítottja az Amalfiról írottnak, legalábbis úgy |érzem, az ihlet formája, a vers megalkotását tekintve. Szólhatok itt a versről, szólhatok a versalkotásról is, meg ismét Olaszországról. Csakugyan gyakran írok úgy verset, s nyilván nem állok ezzel egyedül, hogy befelé haii- gatódzom. De ahogy az ember hallgatja azokat a hangokat, amelyek a saját élettörténetéből, a saját gondola trends zeréből kivetítődnek, képeket kezd látni, és mintegy filmszerűen megelevenedik benne egy képsor, amely éppen úgy regélni kezd, ameny- nyiiire maga Amalfi városa kerek történetet mondott el nekem önmagáról, s ebbe a vizualizált beszédbe szövődnek a valóság emlékképei. Ez a vers csakugyan belső ön- fényképezéssel kezdődik, és ahogy a képek rendre kirajzolódtak, váratlan analógiaként megjelenít előttem Paestum templomainak a látványa, az a 'látvány, amely a 1041
