Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - "Költészet és valóság" Rába Györggyel Amalfi meséje című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
vitorlákat lobofftatott előre most elunt fonnyatag ökölkeskeny téren előtte a maguk idejében csatarászó férfiak s egyetlen ucca csak a fő onnan nehéz bűnű lépcsők imája torokszikkasztó a dómhoz toronyhoz tarka madár lehetőség eloldoz s menedékes ösvény még penge éle a hegy belébe de emberentúli szirtek pofája a rebbenőket satujába fogta s a hegyoldalban megeredt kolostor úgy tekint le rá ma akárha Amalfi meséje elég volna kinek-kinek egy miatyánkra Az ihletednek ezzel a rétegzettségével tulajdonképpen egy olyan egybefogott vers született, amelyik lírai ;alkotásnak js jelentős, ugyanakkor elmondhatjuk azt is róla, hogy realista leírása magának a városnak. Számomra legemlékezetesebb magának a térnek a jellemzése, ahol azt írod: „ökölkeskeny” téren. Valóban rengeteg ember psongott, amikor én is |ott voltam, pedig pici, |fcis ökölsze- rű, bezárt, és fmégis rengeteg embert hívogató, befogadó ez a tér. És így a többi jelzőit is követhetnénk, jelezve, hogy reaalista képként is telitalálatok a várost bemutató képeid, jelzőid. Örülök az észrevételednek, ugyanis közvetve úgy dicséred 'meg a verset, hogy jellemzésed, a szerző érdemét, ha van ilyen, hitelesen igazolja. Nagyon kicsi teret lehet sokféle apró jelenséghez hasonlítaná, vagy sökmttnden pöttöm terjedelmű tárggyal azonosítani. Amikor azonban egy képsor szimbolikus jelentésekkel kezd telítődni, akkor mintegy vezető szálra kristályosodnak rá a kiválasztott képzetek. „Ökölkeskeny”, ez a hirtelen támadt képzet nem volt tudatos bennem, amikor felötlött a gondolataim között, de nyilvánvalóan ennek a megszemélyesített, személyként átélt városnak a küzdelmét jelzi. A csatarászó férfiak bizony lehetnének és csatarászhartmániak bárhol, bármelyik olasz városkában, bár ezt itt a „maguk idejében”, filozófiaa értelmű külön életükben: önösen teszik. A parányi tér, Amalfi főtere, erre a városra jellemző, „ökölkeskeny” jelzője pedig a személyként átélt város történetére, avagy legendájára. Ha már Amalfiban vagyunk és Amalfiról beszélgetünk, egy másik olasz vonatkozású versedre is szeretnék áttérni. A Lehetne Paestum címűre. Paestumba Salemoból jutottam el. Salemoban fölül az ember a távolsági buszra, és kiszáll a paesitumii romtemplomok mellett. Ahogy már említettem, ez egy november végi,' december eleji uazáson történt, s ennek az időpontnak az az előnye, hogy akkor nemiigen járnak turisták Itáliában. Bocsáss meg egy pillanatra, csak hogy filológiáikig tisztázzuk, a két vers azonos utazás emléke? Valóban azonos utazásé, de nem egy időpontban keletkezett. A Lehetne Paestum három-négy évvel korábbi, mint az Amalfi meséje. Talán erre az időkülönbségre is utal az Amalfi meséjének a kezdete. „Az emlékezetesnek, egy kőnek is lehet telefonálni ...” Ez a telefonálás az emléknek az előhívása, amely már távolabbi emlék, tekintettel arra, hogy elmúlt 3—4 év, mióta Paestumban jártam. De amikor ott jártam, 1040
