Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - "Költészet és valóság" Rába Györggyel Amalfi meséje című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
Megilletett hely. Ez a kifejezés jelzi azt, hogy a látvány porózussá vált, jelentéssel gazdagodott, és ez a jelentés jelképpé tágult. A város kőbe faragott és természeti történetében meseszerű színezettel megelevenedő, valóságos tragikus személyiség rajza bontakozik ki. Történetét jegyzi a kikötője, amely elhagyottá vált, és ez nem vizuális élmény, hanem már ismereti elem a versben, hiszen az ember tudja a történelemből, hogy a nagyhatalmú Amaifli, hajdan Genova és Velence ellenlábasa, azért jutott az elszegényedés sorsára, mert sekély öblébe a nagy űrtartalmú, nagymerülésű hajók már nem tudtak befutni. Ez históriai alapú képzet a többihez mintegy tapad a látvány képe. Ahogy az ember ezen a városnak nagyon kicsi területen, mégis rendkívül gazdag és szerteágazó, noha tömény élményben él, közlekedik, ahogy szeme előtt váratlanul bércként magasodik föl Amalfi dómja, akkor mintegy folytatja azt a történetet, amely a történelmi valóságban elkezdődött, és az asszocáációrendszer áttevődik és át is tevődött a tapasztalati benyomásökra. A mór stílusú, oirádás, színes oseréptetős kupola felébresztette azt a képzettársítást az emberben, amely egy zárt környezetből szabadulni vágyó madárnak a képével társult, a hegyek környezete a maga fenyegető, rideg és monumentális valóságában pedig Olyan ellenpontot teremtett, amelyben minden emberi alkotás, mint a növény gyökeret kellett, hogy eresszen, ha megélt, és századokon át megmaradt ez a mában is ható jelenség: ezt a jelentést sugallva, így jelent meg az ón tudatomban akkor a kolostor, mint valamely ős fa, amely az emberiség erős tenyészetét jelképezi. De tulajdonképpen ez egy körívet is lezáró a madár röpte és a lépcsősor ahogy fölvezet a katedrálishoz, és ahogy a tekintet siklik a távoli kolostorhoz, ahonnan ima formájában visszaszáll önmagába az ember, az az jember, akit a bércek harapófogóba fognak, — tehát elszállni és önmagába visszaszállni is kényszerül. Talán jgy egy teljes kört zár maga a ■vers. Ez valóban így van. Mindezt egészen egyszerű szavakkal talán még világosabbá tehetem és megfogalmazhatom. Kevés olyan városa akad Itáliának, amely oly szűk helyre sűrítve közölné a történelmét, és a történelmén át a maga jelentését, hiszen a városoknak is van karakterük, természetűik, hogy úgy mondjam, lelkűk. Más, kicsiny olasz városok földrajzi, történelmi értelemben is tagoltabbak, ezért maga a teljes városkép nem mondhatja el ilyen, már-már epignamraatikus tömörséggel a maga jelképes jelentését, mint éppen AimaJfi. Máshol egy-egy részlet káprázatos, sőt tarka például éppen Amalfi fölött Ravellanak az a csodálatos kertje, amely a Wagner Parsifaljából ismert, Klingsor varázskertje hangulati ihletét adta, de az egész városka már némább. Amalfinak minden részlete együtt ezt az egyetlen történetet, ennek az egyetlen jelképes személyiségnek a sorsát mondta el. Lehetett volna talán Assisi. Assisi azonban nem ilyen tömör. A földrajzi fekvése miatt, három lépcsősorban helyezkedik el és egy-egy részlete válhat beszédessé a látogató, a nyitott lelkű ember számára, akinek a neve lehet költő, lehet történész, lehet egyszerűen emlékező ember. Aimaift- ban a részletek együtt egy teljes, jelképesen ékesszoló legendát sugallnak. Akkor halljuk most már magát a verset. Amalfi meséje Az emlékezetesnek egy kőnek is lehet telefonálni továbbnyurgulnak bennünk a megilletett hely csodái Az emlékképek ablakkeretéből mért épp Amalfi hívogat abrosznyi kikötő valaha hiú szerető 1039
