Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - "Költészet és valóság" Rába Györggyel Amalfi meséje című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
„Költészet és valóság” RÁBA GYÖRGGYEL, AMALFI MESÉJE CÍMŰ VERSÉRŐL BESZÉLGET KAiBDEBÖ LÓRÁNT* „Miért épp Amalfi?" kérdezi Rába György versében, amint az emlékezés kiválasztott pillanatairól, helyeiről gondolkozik. Hogyan kerül egy-egy versbe egy kép, egy környezet (Miért éppen ez az élmény és miért nem másik? Ahogy maga a költő is imegfogalmazza egyik versében: „Miért nem az, de 'éppen ez a kép elevenedik meg”. Ezekre gondoltam, amikor először latolgattuk, melyik verset válasszuk beszélgetésünk tárgyául. Azután a véletlen úgy hozta, hogy olaszországi utamon pár órát tölthettem lAmalfiban, és a napi 2—3 várost befogó utazás során Amalfi külön emlékként, példás egyéniségként állt meg az én emlékezetemben is. ‘Talán éppen már a vers és a látvány közös eredményeként. Amalfi a csodás Itálián belül is maga a icsoda. A mesés, színes utazáson belül is (maga az önállósult mese. Megszerettem látványát, isugárzását, most már én is efelé a vers felé hajlottam. Hadd tudjam meg, Rába György számára is miért épp Amalfi? Abban az esztendőiben novemberiben indultaim Itáliába. Körülményeim úgy alakultak, hogy nem is mehettem volna máskor. Ügy gondoltam, hogy a nekem legkedvesebb, legroíkonszenvesebb részét, az északkeleti vidéket járom be, Velencéből kiindulva. De azért Itáliában sem süt a nap, sincs derűs, kellemes idő november végén, december elején, s mire Bolognába értem, napokon át zuhogott az eső. Annyira bőrig áztam, hogy kerestem valami földrajzi értelemben vett kandallót, ahol megszá- rítkozzam, olyan derűs, igazi olasz eget, ahol megtalálhatom ezt az országot, amelyik bennem is élt. Hirtelen elhatározással vonatra szálltam, és Rómán keresztül meg sem álltam Nápolyig. Még most is emlékszem, amikor este, kilenc után 'közeledni kezdett a vonat Nápoly felé, megcsapott az enyhe, virágillattal fűszeres levegő a nyitott vo- matablaikon át, és akkor úgy éreztem, hogy valóban megérkeztem. Nápolyban egyébként nem töltöttem hosszú időt, nem barátkoztam meg a várossal. Pompeibe mentem át, Ischiába hajóztam, és úgy gondoltam, hogy ha már idáig eljutottam, elmegyek délebbre is: ki tudja mikor jutok különben oda. így aztán Salernöba vezetett az utam és onnan kitűnő autóibusz-összeköttetéssel eljuthattam AmaiMiiba is. Megérkezésem Aimalfiba fölvet egy alkotáslélektani problémát is. Nemigen használjuk manapság az ihlet szót, de ha helyettesi tjük a kedvező konstelláció fogalmával, a belső csillagképeik szerencsés állását mondjuk helyette, akkor azokat a feltételeket emlegetjük, amelyekben megvilágosodnak az összefüggések. Ilyen ihlető hellyé vált nekem Amalfi, és az ott átélt két nap ilyen fényt derítő természetű volt számomra. Azt már nagyon fiatal koromban a költészet egyik alapfeltételének éreztem, hogy tárgyak, jelenségek többet jelentenek, mint a maguk puszta fizikai megjelenése. Amalfi városa maga vált ilyen beszédes, megtestesült legendává. Ezt a megszólalt legendát, a várost, mint egyetlen személyt a maga történetében és a maga testi, természeti és urbánus megjelenésében próbáltam megragadni. Tulajdonképpen a leírást megelőzi négy olyan sor, amely mintegy az epilógusa, de az elejére került, mert a lélekben mintegy előfeltételévé, magyarázatává is vált a vers születésének. Ez a bevezető rész az, ahol felvetődik a kérdés, amit én is idéztem: „miért épp Amalfi”. A Magyar Rádióban elhangzott beszélgetés átdolgozott változata. Szerkesztő: Dénes István. 1038
