Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Dane Alighieri: A Pokol ötödik éneke (Lőrinczi László műfordítása és jegyzetei)
Az első félsor gyönyörű, mély akkord: Nessun meggior dolore; a második, teljes hendekasziillabust alkotó sor végén valósággal fölcseng a felice, fiatalosan, boldogan; s végül a nagy zuhanás: nella miseria, aminek a komorsága a fülünikben okvetlenül valamiféle miserere-hez társul. És a mondat dobütéses ritmusa! Babits Mihály megoldása: Nincs semmi szomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban... A Weöres Sándoré: Nincs bánat, mi mélyebbre vájjon, mint emlékezni a boldog napokra bajban... A Bananyi Ferencé: Nincs gyötrőbb szenvedése szívünknek annál, mint örömidőnket idézni bajban... Magyarul még nem lett sokszor idézett kádencia ebből a mondatból; az olasz szöveg kifogástalan ismerete hozzátartozik az általános műveltséghez. A sztoikus filozófiát idéző szavakat Dante a szerencsétlen (és mégis boldog!) Francesca da Rimino szájába adja. S Francesca tüstént így folytatja: e ció sa ’l tuo dottore. (Tudja ezt a te doktorod, azaz a te Vergiliusod). Hová vezet el ez a félsor? Babits megoldása: ezt jól tudja bölcs tanítód! A Weöresé: mestered tapasztalta százszor. A Baranyáé: — mestered ne értené? A régebbi kommentátorok többsége — Boccaccio is — azon a véleményen volt, hogy Francesca az Iliászra céloz, mégpedig arra a részre, amelyben Didó karfhágói királynő Aeneas távozása után fölpanaszolja boldogtalan szerelmét. Űjabb vélemények szerint Francesca arra gondolt, hogy a halott Vergilius nyilván fájdalommal emlékezik sikerekben tündöklő életére. Babits felfogása kétséges. Weöres szemmel láthatóan az utóbbit érzi helyesebbhez. Nehéz ilyenkor dönteni, én például az érzéseimre hallgattam: Giuseppe Ungaretti nagy Dido-ciklusa (Kórusdalok Didó leikéről) erősen Francesca híres mondatának a hangulatára emlékeztet, így a régiek véleményét fogadtam el egy egészen új érzelmi indíték alapján. Gondolom, Bananyi Ferenc is ilyesfélére hajlik. Mindenesetre, Dante olvasása közben egy ilyen félsor kedvéért is érdemes előkeresni az Iliászt, elővenni Ungarettit is: a Flórenoi sohasem visz rossz társaságba. Szokták idézni az ének utolsó sorát is: e caddi come corpo morto cade. Szó szerint: és leesék, ahogy halott test esik le. Apriiy Lajos kérdezte tőlem egyszer, hogy elképzelhetőnek tartok-e legalább egy megközelítő fordítói megoldást a sor fantasztikus fonetikai problémáira? E hanggal kezdődik, e hanggal végződik, de a metszet is e-vel fejeződik be (come) ; a két a hang szimmetrikusan helyezkedik el a sor elején és végén; középen gordonka-szólamban búg öt o hang, a két r vészjóslóan recseg bele a szólamba; végül van a sorban egy belső rím is corpo morto. Babits: és mint valami holttest, földre estem. Weöres: s mint holttetem zuhan, én elzuhantam. Bananyi: mint test, amelyben nincsen semmi élet. A Weöresé hibás sormetszetű, de z, u, a hangok folytán elég súlyos színezetű; ám zavaró benne az én töltelókszó. Babits megoldása egyszerűbb és spontánabb, 1036
