Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)

ismerésként hangzik el a (Fekete kolostorról: „Minden komoly, egyszerű és igaz, egész a stílusig, a mondatokig.” Babits elfogadja, sőt magasztalja a szerző erkölcsi magatartását is. Íme: „... a tárgy könnyen vezethetett volna elfogult, igazságtalan, gyűlölködő vagy ábrándos politikába, vagy valami apostolkodó vagy kultúraellenes tendenciába. Kuncz ezekbe nem esik bele. A nemzeti gyűlölködés távol van tőle; de éppoly távol az ellenség háborús bűneinek mazochista mentegetése is. Elkeseredése a soviniszta nacionalizmus ellen, mely annyira oktalanul mérte rá és társaira a legem bertelen eb b szenvedéseket, érthető és természetes. De ez az elkeseredés sohasem viszi arra, hogy a francia nemzet nagyságát tagadja, a francia kultúra értékeit, melyeket kevesen ismernek jobban, mint ő, lekicsinyelje, vagy a franciák közül azoknak, akik a fogságban is és a háború-ásta nagy szakadékon át részvéttel tudtak olykor feléje hajolni, melegségét és emberiességét elfelejtette. [...] A Fekete kolostor hatása és haszna az emberi béke és szeretet szent ügyének szempontjából is bizonnyal sokkal erősebb és tisztább, mint azoké a pacifista regényeké, melyek vad retorikával vagy valószínűtlen túlzásokkal, vagy cinikus mindent-tagadással akarják gyengíteni a háború szívós mentalitását a lelkekben.” Mintha nem is ugyanannak a Babitsnak az esztétikai végkövetkeztetését hallanánk: „Mert ez a hatás a valóság hatása — a művészileg alakított s nem szímészileg eltúlzott valóságé.” De hogy mégis ő, a páratlan műveltségű és komolyságú esztéta írja mindezt, arról e Kuncz-méltatás utolsó mondata győz meg, 'melyben a Fekete kolostor történésednek színhelyét nagy párhuzamokba vonja: „...éppoly otthonos valóság lett általa számunkra, éppoly ikiolthataitlan emlék és elvehetetlen tanulság, akár a rodostói udvar vagy a Holtak Háza.”

Az utolsó 'dokumentum — egy évvel Kuncz halála után szól az Erdélyi Helikon olvasójához. Az előzmények természetesen jóval korábbiak. 1930. október 1-én Kuncz Aladár levéllel fordult Babits Mihályhoz, a Helikon magyar irodalomtörténeti pályázatának zsüritagságára kérve fel: „Nemcsak az erdélyi írók egyetemes kívánságát tolmácsolom ezzel a kérésemmel, hanem úgy érzem, egy nagyon fontos magyar irodalmi ügyet, esetleg eseményszámba mehető — hiszen ez a pályázóktól függ — fordulatot szolgálok a magyar történetírás fejlődésében, ha arra kérlek, hogy ezt a tagságot sök dolgod, nagy és jelentős elfoglaltságod ellenére is fogadd el.” Az Ellenzék, az Erdélyi Helikon munkatársi felkérése, egy színházi Ady-ünnepségen s az első újságíró almanachban való részvételre felszólító levél után tehát még egy kezdeményezés, amelyben Kuncz nélkülözhetetlennek véli Babits jelenlétét. (Felhasználva laz alkalmat, újra kéziratot is kér tőle: „Igaz, hogy a Nyugat aktív szerkesztője vagy, és a Nyugat más fórum is, de talán mégis vannak kérdések, amelyek az Erdélyi Helikon keretei közé kívánkoznak, mert talán itt a hatásuk mélyebb, irányí- tóbb és nagyobb visszhangot kelt.”) Babits elfogadta a felkérést, és — 1932 nyarán — Molter Károly és Makikai Sándor ítéletéhez csatlakozva, az „Invitis nubifous” jeligéjű pályamű szerzőjére, azaz Szerb Antalra szavazott (levelét a Helikon leközölte), így Kuncz reménye tulajdonképpen teljesült: ha nem is hozott fordulatot, de eseményszámba ment ez a pályázat; Szerb Antal magyar irodalomtörténete máig élő és ható, lenyűgöző esszé az elmúlt századok magyar írásművészetéről, irodalmi törekvéseiről.

Ami ezután felmutatható még Babits Mihály és az Erdélyi Helikon kapcsolatában, az már független Kuncz Aladár személyétől — bár változatlanul őrzi szellemét. Halász Gábor, Tolnai Gábor, Kovács László cikkei, Bánffy Miklós nyílt levele Babits- hoz azt a tiszteletet és etikai-esztétikai megbecsülést sugallják, amely a Helikon legjobb — Kuncz nevével fémjelzett — korszakában .alakult ki. Egyik-másik méltatásban, kritikában közvetlenül visszhangoznak Kuncz megállapításai. Szamlór Ferenc írja például Babits Mihály című tanulmányában (a Helikon egyik 1933-as számában): „Babits esszéiben maga a gondolat beszél, a megállapodott gondolkodó tiszta és nyugodt hite, melyet bő és mély tudás tesz meggyőzővé. Régebbi esszéiben szinte csupán az esztétika határvonalain belül maradt. Üjabb esszéiben vagy rövidebb kritikai írásaiban azonban — bár most is csak a szorosan vett irodalom terén — mind közelébb

1025