Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)
és (közelébb kerül a zajló élethez, mert az irodalom hadállásait kell védelmeznie a2 újalbb támadások ellen.” Három év múltán, Az európai irodalom története (a második (kiadás) megjelenése alkalmából pedig vezérgondolatként emeli ki Szemlér a ba- bitsi tételt: „A világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés.” És zárójelben hozzáteszi a különben nem zárójelbe kívánkozó megjegyzést (szintén Babits és Kun-cz szellemében): „Mellékesen: egy kis nép vagy egy kisebbségi nép valójában csak ezt az egy szempontot választhatja.” Mélységesen igaz, lényegi következtetést von le mindebből — az erdélyi, a romániai magyar irodalom számára is: „Az európai gondolkodásmód nem ruha, amit le lehet vetni, hanem hús, amit halál nélkül nem ‘bocsát el a csontváz.” Ez az európai gondolkodásmód nem akadályozta meg Babits Mihályt abban, hogy Olyan sajátos, mélyen az erdélyi népi hagyományokban gyökerező értékeket is felfedezzen, mint Tamási Áron székely ízeket őrző, de egyetemes humánumé prózája. Az Ábel után a Jégtörő Mátyást is megünneplendőnek tartja — és meg is ünnepli az Erdélyi Helikonban (1936 márciusában); a Don Quijote, a Gil Bias, a Robinson világ- irodalmi hírű és rangú pikaneszkje mellett külön útnak látja a Tamásiét: „Ha van példaképe és mintája, mely kialakulását megkönnyítette, akkor az csak az emberi fantázia ősi és naiv pikareszkje: a népmese.” És éppoly alaposan elemzi a Tamásiművet, mint a legbonyolultabb, legrafináltabb intellektuális szellemi terméket. Babitsnak tehát valóban megvan az „alibije”, a maga erdélyiségének igazolására. Ahogy még 1935-ben írta: „cikkeimet, amiket az erdélyi irodalomról írtam, az Erdélyi Helikon annakidején épp nem találta ellenségesnek vagy rökanszenv nélkülinek. És mégis igaz az, hogy az erdélyi irodalmat én sohasem mint külön, »autonóm-« kis litera túrát néztem és méltányoltam. Számomra ez az egységes magyar irodalom egy része volt. A Fekete Kolostorban a magyar, sőt európai «kincsesház-« nyereségét üdvözöltem, a székely »-helyi színekben« a magyar szellem színskálájának gazdagodását. Az első cikk, amit az erdélyi irodalomról (ezt is épp a Helikonban) írtam, a regionálizmus túlkapásaitól és veszélyeitől óvott” (abban a tudatban, hogy a regionális öntudat „kedvezett a dilettántizmusnak, és nem kedvezett a kritikának”). Ide kívánkoznak Babitsnak azok a sorai is, -melyekben (ugyancsak a Nyugatban, 1935-ben, „Könyvről könyvre” rovatában) az Erdélyi csillagok című Szépmíves Céh- kiadványt méltatta. Idézzük -tehát a magyar irodalom európaiságát a leghatásosabban hirdető Babits Mihály véleményét az erdélyiségről: „A itranszilvámizmus nem elzárkózni, hanem gazdagítani akar: erdélyiségében magyarságát őrzi és Európát gazdagítja. A tramszilvánizmus a politikán túl és minden politika dacára kulturális nemzeti érzést jelent, mely nem szétválaszt, hanem összekapcsol; az európai nacionáiiz- mus formái között az egyike a legszabadabbaknak és legemberibbeknek.” Annál is inkább írhatta ezt, mert — Fogarasra emlékezve — a megértésbe bele tudta kapcsolni egykori román tanítványait, „a közös dalokat, közös meséket, közös emberséget is... 1026
