Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Kántor Lajos: Babits és az irodalom lelkiismerete (tanulmány)

lyi Helikonnak küldött: a Dante és a mai olvasó nyilván a szerző legkedvesebb, leg- bensőbb témáját közelíti meg (ama „keresztény Európa” kulturális egységének bizonyságaként, magyar fordítójának testközeli láittatásában), mégis valahol a Kuncz- tól ként, várt, sürgetett programcikknek lis előhangja. Az egyedi, a nemzeti és egyetemes szétbogozhatatlan egységét látja Babits Dante nagy költeményében, amely semmiképpen sem „avult és idegen” a magyar olvasónak. Ennek bizonyítására állítja lel a Dante — Ady párhuzamot: „A mi nagy magyar költőink közt épp az, alki a legmodernebb és legizgatóbban eleven mindannyiunk előtt: Ady Endre, igazi méltó testvére a nagy itáliainak. Ady szimbolizmusát valóban danteinek lehet nevezni: ahogyan ő is egy egységes nagy szimbólumrendszert épít ki, ahogyan az egész világ életének szimbólumává, s maga ez az élet ismét szimbólummá, szimbolikus és végzetes, kiválasztott s előrerendelt életté válik őnála is... S ahogyan ez a líra harccá lesz, mint az élet, nemzeti és emberi küzdelemmé, éppen azért, mert megmarad egyéni lírának...” (Dante-itémával még egyszer szerepel, Kuncz egyenes felkérésére: egy helyi szerző, Hirsohler József könyvéről mondja el véleményét Babirts, pár udvarias sorban, az egyik 1930-as Helikon-számban.)

Innen számíthatjuk tehát a Kuncz és Babits baráti-eszmetársi kapcsolatán alapuló együttműködést az Erdélyi Helikonban. Babits Nyugat-szerkesztőd elfoglaltsága, illetve Kuncz Aladár korai halála (1931. június 24.) miatt időben rövidre szabott ez a korszak, jelentőségében azonban messze túlmutat a rendelkezésünkre áldó nem egészen két esztendőn. Talán nem túlzás azt állítani, hogy nem csupán Kuncz és az Erdélyi Helikon nyert ebből a munkatársi kapcsolatból, hanem maga Babirts is: tovább erősítette, (felújította?) benne a közösségi elkötelezettséget, az írástudói felelősség életfcözeliibb szemléletét. Kuncz Aladár bírálata Babits Élet és Irodalom című esszékötetéről — .abban a számiban (1930 januárjában) amely az Európaiság és regionilizmussed kezdődik — ezt a szemléleti változást tudatosítja, a történelmi események függvényében. Babitsra is érvényesnek tekinti ugyan Kuncz azt a megállapítását, miszerint „az élet beözönlése a művészet szent területeire ész nélkül és gyáva megadással nem ragadt mindenkit magával s voltak olyanok, lakik a sokszor szennyes hullámokban töretlenül és mocsoktalanul őrizték meg fehér szárnyaikat”, ám e mesterére emlékeztető kitétel után mégis azt mondja: „öt, bármilyen kegyetlenül is hangzik, szinte nem sajnáljuk a fájdalmas megpróbáltatások s az életnek tolakodó kötődései miatt, mert legalább túlságosan művészi hajlandóságú képzelete ezáltal több, mélységesen emberibb hangsúlyt nyers s mert e fájdalmas periódusban legalább emelkedetthangú vallomásokat tehetett, amelyek a sok megalkuvás és árulás között nemcsak a maga, hanem egész nemzedéke bátor és jellegzetes megnyilatkozásainak számítanak.” Ezen az alapon tekinti szinte históriai jelentőségűnek Babits új esszékötetét. És hogy a kölcsönhatás reális tény, arra döntő érvként idézhetjük személyes — baráti és munkatársi — kapcsolatuknak záró dokumentumát: Kuncz már halálos ágyán fekszik, amikor elolvashatja a Fekete kolostor első, Babits Mihály írta méltatását, nyomdai levonatban. Az Erdélyi Helikon (személyesen Kovács László) kérésére írt, 1931 nyarán napvilágot látott írás akár válasznak, igazodásnak is tekinthető Kuncz 1930. januári bírálatára. „Rég volt, mikor még ily torlaszokon Is gyakrabban át tudott tömi egy-egy olvasmány csábja és ereje. Regény például, mely megdöbbentő kilátásokat tárt az élet ismeretlen oldalai felé s olykor sötét kalandokba vitte magával a lelket. Valami ilyesmi történt most velem újra. Noha Kuncz könyve nem regény. Az alcím — »Följegyzések a francia internáltságból*’ — az emlékiratok rovatába utalja. S a mű tökéletes is ebiben a műfajban, de sokkal itöbb, mint .amit műfaja ígér. Hatása csakugyan olyan, mint egy jó és nagy regényé. [...] Igazában megvizsgálva ennek a különösen erős hatásnak a titkát, rájön az olvasó, hogy az mégiscsak az átéltség szuggeráló hatalmában rejlik. Nem a regény eszközeivel előállított látszat hat itt rám, hanem az átélt és visszaélt valóság.” Babits Mihály tehát — Kuncz Aladár könyvének hatása alatt — az Élet, a Valóság ereje mellett tesz hitet, összeegyeztethetőnek véld ezt a művészi formálással. Ember és Kultúra új megvilágításban tárul itt az olvasó (és a kritikus!) elé. A legnagyobb esztétikai el1024