Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - A kultúra esélyei. Szergej Zaliginnal beszélget Pete György (Fordította Földeák Iván)

olyan apró települést Lettországban, ialhol ne lenne amatőr inépi együttes, még az írószövetségükben is van, pedig annak csak 217 tagja warn. Újjászületnek a dalnak, s rajtuk (keresztül a lettek nemzeti imútaja újuil meg. S jóllehet a tudományos-technikai forradalom koréban élünk, nemzeti tudatuk újraéledése különleges jelentőségre tesz szert. Ez érthető, mert nincs egyetlen nép sem a világon, amelyik asszimilálódni szeretne, nincs nép, mely jó szívvel beleegyezne nemzeti arculata elveszítésébe.

Egyetért-e azzal, hogy éppen a XX. század második fele mutatja meg igazán: a történelem iránya nagyjából az, hogy minden nép, kultúra kibontja magát s ez nem az asszimilációnak kedvez. Ez igaz Nyugat-Európában is, ahol a baszkok, katalánok, bretonok, walesiek régen elveszített önállóságukat kulturális értelemben is újra fel szeretnék támasztani.

Egy elektronikus számítógép minden nép számára egyformán működik. Mi azonban szeretnénk valamiképp el is térni egymástól, s ezek a különbségek értelmezésünk szerint éppen a sajátmagunk létrehozta értékekben rejlenek. Nem azért ápoljuk, óvjuk őket, hogy elkülönüljünk másoktól, hanem azért, hogy magunk is hozzájáruljunk az egyetemes emberihez. Most, legalábbis a huszadik században nem képzelhetjük ed létünket másképp, mint nemzeti keretek között. Ezt sugallják a hagyományok, a nyelv és szellemi életünk számos .területe, annak ellenére, hogy lehetnek egyformák az általunk használt gépek s egyformán igényelhetjük a komfortot, a kényelmet. Éppen világunk uniíikálódásával, elgépiesedésével szemben válik mind fontosabbá a nemzeti sajátosságok és a hagyományok megőrzése, kibontakoztatása a kultúrában, művészetben.

Azt hiszem a kultúra, az irodalom most, ebben a nehéz, feszült világhelyzetben közvetítő eszköz lehet, hogy a megértés győzedelmeskedjék egyes népek és országok között. Célunk, úgy érzem, valamiféle termékeny kölcsönhatás lehet irodalmaink között, s ennek csupán eszköze a könyv. Bérezi Károly az „Anye- gin”-t a múlt században, 1866-ban már lefordította színvonalasan, s ez a fordítás a magyar irodalomra azonnal erőteljesen hatott. Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj szinte azonnal szellemi hatótényezővé vált irodalmunkban. Most mintha több lenne a könyv, de kevésbé határozná meg az irodalmi fejlődést. Nem figyelünk eléggé egymásra.

Megfigyelése és értékelése helytálló. Természetesen a szellemi közlekedés irodalmaik között személyes kapcsolatok nélkül sohasem megy végbe. Az ember érdeklődését gyakran a véletlenek is meghatározzák. Akkor kezdtem el irodalmuk iránt érdeklődni, amikor barátom, a nemrég elhunyt kiváló orosz költő, Leonyid Martinov Petőfit fordította. Felolvasta az elkészült fordítósokat s később a megjelent kötettel is megajándékozott. Ez volt az első igazi találkozásom a magyarokkal — egyelőre művekben. Ezután már én kezdtem keresni a lefordított műveket. Fontos s meghatározó volt a megismerkedés Darvas Józseffel. Ez a barátság már az összehasonlítás lehetőségével csábított. Éreztem, az egykori orosz és magyar falu között, mert Darvas ebből a körből, a kétkezi, földművelésiből élő parasztemberek világából s világával érkezett az irodalomba, sok a rokon vonás. Társadalmi szempontból s elsősorban a jobbágyfelszabadítást követő években hasonló szenvedélyek feszítették ezt a két világot. Közös volt a birtok nélkül felszabadított parasztember vágyódása a föld után, igyekezete, hogy változtasson, a rétegződés a falun bedül, a megváltozott magatartásmód egykori urálikkal szemben. Rokon volt a téma, de mennyire másként szólalt meg a két irodalomban! Amikor magyar szerzők művei kerülnek kezeimbe, állandóan önmagunkkal, történelmünkkel, múltunkkal mérem össze őket, összevetem a történelmi hátteret, a társadalmi töltést s a művészei megvalósítást is. Darvas „Harangos kút”-ját olvasva Goncsarov „Szakadék”-ja jutott szembe az új típusú, már nem a jobbágyi függés kötelékedben gondolkodó földesúr kapcsán. Irodalmak érintkezésé1000