Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Goderdzi Csoheli: Csobolaurik és Csohelik, Jellem (elbeszélések, Istvánovits Márton fordításai)
kedve tárnára, s hogy vágyalkozását elnyomja, a hevisberi* számára előkészíteti lapockacsontot lopva magához vette, elkezdett jósolni rajta. Béri odafigyelt. Dzsgunai visszanézett ró. — Nincs egy terhes se a oemzetségbon, ember! — jelentette ki Dzsgunai — Mit tudod is te, hogy senki simos. — Nem látszik a lapockán. — Miért a lapockát vizsgálod, a faluiban nézz körül. — Ha valaki lenne, itt meglátnám. — Mégis van. — Nincs. — Fogadjunk! — Mibe? — Gyerünk, ha a faluban találunk valakit terhesen, tánoolnod kell velem. — Elfogadta végül Béri a (kihívást. *' Nekivágtak a falunak, ajtóról ajtóm jártak. Nem is messze rátaláltak. A sógornőjük volt, tunofcatfivérüfc felesége. . — Mit kerestetted magad, asszony, hol voltál idáig! — dönmögte Dzsgunai — Jó ideje keresünk — csapott az üllőre Bari. Megtéríttették a terhes sógornővel az asztalt, áthozták Kophia lányát-fiát dobot, harmonikát nyomtak a kezükbe. — Béri én vagydk! — Dzsgunai én vagyok! Kitárták (karjukat, lés fölhúzott Ifiéi lábbal járták a táncukat. Vidáman széli a muzsika, (örült a ház, lösszeszaladt hirtelen az egész falu. Gondolám, az e világra jövendő kicsi is, akár Dzsgunai meg iBeri, kar-széttánva tánoolt örömében Az alvégen is megtudták a hírt, s (ki gyalog érkezett, ki lovon. — Dzsgunai én vagydk! — Béri én vagydk! — Nemde mi vagyunk, Béri? — Ki más, ember... — ök azok, s mi mást tennének. (Grúz nyelvből fordította: Istvánovits MártonJ Több rokon nagycsalád alkotta közösség világi és vallási vezetője.
