Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Goderdzi Csoheli: Csobolaurik és Csohelik, Jellem (elbeszélések, Istvánovits Márton fordításai)
— „Dzsgtumais.” — ,;Beriis”. Nem és merni tudtok meg egyezni egymással. — Kérdezzük meg az elnökölt ! — mionldtáik, és ellmenték a koühozinodára. — Jó naipat. — Miit afeantolk? — kérdezték. — Tudunk egy támaot. A fccfflhozeinölk képe megnyúlt, el csukló hangon rimónlkodott: — Csak most ne táncoljatok, egy hétig nem küldtek munkára benneteket. Osak most ne vegyétek a fejemet, jiánásiialk jöttek, mit szólnak, bolondok kol- bozálba kerültünk? — Nem, táncolni nem alkalmunk. — Hót mit? — Te mit mondasz, „Benisnék” mevezzülk, vagy „Dzsgumaásmak”? — Magyarázzátok meg, ember, mit hordtok itt össze-vissza ? — A tánlöot Remisnek” nevezzük el, vagy „Dzsgumaisnák”? — Alha-a — Ikönnyelbbült meg az elnök, de Dzsigumai meg Berí csak nem tágítottak, a válaszra vátrtok. Az elnök se egyiket, se másikat nem akarta megbántani. Tenyéréibe hajtotta a fejlét. — A járásiakat kérdezzük meg — állt föl a „hideg kőre” Béri. — Ne, jó emberek, ne tegyetek tönkre! — A mezítlábas csoiheli a hideg kőire állt. — Gyeire le, Béri, jó etmibar! — Nem, meg kell ikéildeziniem. — Ne vígy a síriba, én hűlök lká, jó amlber! — A hideg ikölvön én állok, te mitől fáznál meg. — Én kerülök bájba, lén! — Nem, akikor is meg keli kérdeznem, veled együtt akár a géhások is ráfázzanak. Béri azt gondolta: — Ha valamikor, hát most táncba viszem Dzsgunait, — és: — Akkor táncoljiunk, — lábát fölhúzta, de máris érezte, Dzsgiunai itt se fogja követni, és — A járásiákat megkérdem! — állt föl megint a hideg kőre. Már-már Dzsgumai is Ikölnyöirgésre fogta volna, .amikor valaki kinyitotta az ajtót, s jelentette az leinökmelk, megérkezteik a vendégek. Béri lemászott a „kőről”, 'együtt mentek ki, otthagyták faképnél az elnököt. — Mentek? — kérdezte az, ide a fejét íföl se emelte. — Megyünk lés „Ascotfifeánt” küldünk neked — nyugtatta meg Berí. Lóra kaptok, idle még a kantárt is úgy markolták, egymásra nem néztek, s mintha azt se akartok volna, hogy a lovak egymáshoz érjenek. (Béri torika korbácsot szorított a marikéban, Dzsgunai csak egy sáros .pálcát. Látszott rajta, tetszik IDzsgunainak a társa 'korbácsa, lopva rá-riáveteitte a szemét. Fogta, és neki ajándékozta Bari. — „Berisnék” nevezzük — derült fel Dzsigutnaá. — Nem, „Dzsgünaásnak” — állt a hideg kőre Béri. * A szomszéd esztanidieá emflléktorán mulattok, egymás mellett ültek. Nem és nem, eleddig se állt ki (Bari táncra Dzsgunaival. Most pedig épp ennek támadt 993
