Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Goderdzi Csoheli: Csobolaurik és Csohelik, Jellem (elbeszélések, Istvánovits Márton fordításai)

A környéken (mindenki rettegd a Csdhelik átkát. Az a szóbeszéd 'járja, amit azok a szentélyüktől kérnek, beteljesül, azért semmit se tagadnak meg tőlük. Az egiész Fekete Aragvi völgyben az a törvény, bogy 'ha Csdheli valahová beállít leánykérőbe, elutasítaná nem szabad, 'még akkor se, ha a legény (nyomorék is.

— Mikiért is ine-elkiik ju-utott a-ama á-álidott ßze-ent Gyö-örgy nye-elve, — panaszkodik Szoiomamai.

Cinaszebiből jönnék a Csohelik, ott van a Szent György szentélyük, ötesz- tendős, munikára nem' fogott bikát (áldoztak, ették-ittak, 'Verekedni megjött a kedvűik, de idegen, egy sincs közöttük, egymiással meg csak nem csapnak össze.

Kiértek az Aragrvi pairti erdőből, följutattak PiriZme* tisztására. Itt meg a másik nemzetség tartja búcsú-áldozatát, rengeteg .ember sürög-fiorog.

— Aki fáitfi a talpián, mind Csdheli! — Ikiált Po.vlai, és miár rohan is verekedni. A töbfoiék utána zúdulnak és elkezdődik a csata. A rengeteg nép minid összekeveredett, egymásnak esett.

— Minek jötték ezek a levágni valók! — sivalkodiik Szótanánál felesége.

Olyan a verekedés, (ki kit üt, miár senki se tudja.

IMegverekedtek, helybenhagyták 'egymást, egészen kimerülitek.

Amikor megnyugadtak, a ,Csdhelik élőholitan találtak Povliaira. Vitték siratva a falujukba. (Hői vázzal locsolták, hol ,a kedvenc szavait suttogták fülébe, tán csak valahogy íésizre térítjük. De nem 'és nem, aznap nem nyitotta ki a szemét. Sírtak, ríttak, ölték magukat simítással.

Estére, .amikor a map lenyugiodoft, Povliai felpillantott, körbe nézelődött és:

— Aki férfi ,a talpán, mind iCsahéli!

Fölugrott és íöüdenült a falu. A felvégről épp akkor közeledett Gamiihandai gyereke zokogva.

— Ki bántott gyerek! — dörgött rá Gamihardai.

— Chihiai hegyén a kővel birkóztunk, avval a nagy kővel ott, avval.

— Miért ástátok a követ?

— Le akartuk taszítani a hegyről.

— Aztán?

— Ásóval a fejemre csaptak a gyerekék.

— Na és azért sírsz te korcs, (te! — ripaködott Gamihardai a gyerekre, akinek fejéből patakokban csörgött a vér.

A gyerek eűrohanit lés elrejtőzött a szérűskerti pajtában. Szánatörefceit szórt sebesült fejére — tán eHállítja a vérzést. A hűvös török jól 'esett neki, hát csak szórta, szórta a sebre.

Másnap lejött a faluiba Gamihardai gyérüké. Egy helyett két (fej ült a nyakán. A vérrel látitatott török megült .a fején s úgy tűnt, mintha kétfejű lenne.

Jön lefelé, kezei a zsebében, fütyörész.

Meglátta a gyereket Povliai lés úgy megörült, amiért nem sírt az, madarat lehetett volna fogatni vele. Vógiglkiabálta az egész falut. — Aki férfi a talpán, mind Csdheli!

Elmúlt ennek az évnek ősze is.

Űjlávre annyi gyertyát öntöttek, .amennyi lélek volt a faluiban, ráadásul mindenkinek akkorát, amekkora ő maga volt.

Elkészítették az újévi fát, 'Povliai pedig kijelentette:

• Szó szerint „Naparcú” — nemzetségi istenség.

987