Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)
gesan elkövetett, és <mi az, amit nem. Ami engem illet, én felettébb szerettem volna személyesen találkozni, beszélgetni vele, betekinteni a lelkivilágába. Szinte teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy betyársága első négy éve alatt Data Tutashia nem lépte át Grúzia határait. Ez a 'körülmény lehetővé tette, hogy így vagy úgy, 'de folyamatosan szemmel tartsuk, és reménykedhettünk, hogy ma vagy holnap beleesik valamelyik csapdánkba. Tutashiát szemmel láthatóan szórakoztatta a rendőrséggel és a osendőrséggel való ilyetén kapcsolata, ami talán azzal is magyarázható, hogy a nép körében a legkisebb sikere is igen nagy visszhangra talált, növelte a tekintélyét, legyezte a hiúságát. Vannak elkerülhetetlen törvényszerűségek. A betyár sorsa végül mindig az akasztófa, az üldöző golyója, egy áruló tőre, vagy méreg. Tutashia azonban, úgy látszik, a sors kegyeltje volt, és az ő sorsa egyelőre nem engedelmeskedett a törvényszerűségeknek. Az említett négy év alatt a nyomozószerveknek sikerült a maguk oldalára állítani vagy húsz olyan embert, akikben Tutashia megbízott, akiknek a házában időnként megfordult. Feltehető, hogy ebből a húsz emberből tíz figyelmeztette a közeledő veszélyre, de a többi tíz nyilván neki magának vált gyanússá és ezért kerülte el őket. Ez alatt az idő alatt többször is pontosan tudtuk, hogy hol és miikor kell megjelennie. Ebből hat-hét alkalommal Tutashia egyáltalán nem ment el a jelzett helyre, és a megerősített rendőri alakulat hiába várt rá. Egyszer az is megtörtént, hogy egy szoros gyűrűből úgy csúszott ki, hogy a rendőrség istállójából magával vitt nyolc lovat, és mint később kitudódott, eladta őket Ozurgetiban. Olyan eset is volt, hogy egy körülzárt házba lopakodott ibe, megvacsorázott a házigazdával, majd ugyanolyan észrevétlenül eltűnt. Ezt a néhány példát azért említem, mert hosszú pályafutásom alatt ez volt az egyetlen olyan eset, amikor egy betyár érthetetlen igyekezettel tréfálkozott és játszadozott ha talán nem is az akasztójával, le legalábbis a kényszermunkával. Ezernyolcszáznyolovankilencben Tutashiának nyoma veszett. A nép körében ezerféle hír keringett róla, de semelyik sem volt igaz. Gondolom, túlságosan gyenge, magához méltatlan ellenfélnek italált minket. TIKVADZADZUA — De mennyire, hogy ismertem! Az, hogy odalett a fél szemem, úgyszólván Data Tutashia miatt van. Ha a szememet nem vesztettem volna el, dehogyis lennék most templamszolga. Olyan szakmám volt, valahányszor elmentem a munkára, negyvenötven cservonyecet is hazavittem. Ez a ház is, amit itt lót, tiszta gesztenyefa az egész, abból a pénzből épült. Dzsidzsihiától a szántóföldeket is akkor, abból a pénzből vettem. Hordódongát faragtam, két kopekét fizettek darabjáért. Nagyon jó pénz volt az, a munka is csupa élvezet: odaállsz a hatalmas bükkfa alá — a teteje az égbe nyúlik, egyenes, mint iá nyíl, sima, ameddig a szem felér, sehol egyetlen göos. Ha már van benne gyakorlatod, ha kiismered a bükkfa természetét, rögtön látod, hogy könnyen hasad-e vagy csak az ered mentén enged, hogy jól megkínozzon. Ugyan egy szilánkot így is úgy is ki kell vágni belőle. Hosszára úgy egy arasz, másfél arasz, vastagságra három-négy ujjnyi kell hogy legyen. Belevágsz a fejszével, és már meg is mutatja, hogy alkalmas-e hordónak vagy sem. Egymagad el nem készíted a dongákat, ahhoz társ kell vagy legalább egy napszámos, alki a fűrész másik végét húzza. A társ az jobb, egy jó munkabíró társ. Azon az őszön is csak betakarítottam a termést, eladtam, amit piacra szántam, tartalékoltam, amennyit kellett, és már mentem is Kubámba dolgozni. Van ott a hegyekben egy kozák falu, Bauakajevka a neve. Barakajevkáitól innét, mifelénk, nagy bütókfaerdők vannak, azokban az erdőkben készül a hordófa irdatlan mennyiségben. Aprócska kis falvak vannak ott, a favágók falvai. Ezerféle vallású ember él azokban a falvakban. Ismertem mind a régieket. Minden évben odajártam, hát hogyne ismertem volna őket! A munkavezetők mindig örültek a jöttömnek, merthogy jó szakember voltaim... Szóval megint odamentem, társat is találtam, egy kozákot, Kravec volt a neve, jobb volt az még a legjobb szakembernél is, embernek meg még annál
