Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)
adott arra, hogy az elejétől a végéig figyelemmel kísérjek egy olyian esetet, aimelj határozottan megerősíti a fentieket. Ez két erős egyéniségnek — Data Tutasfaiának a 'betyárnak, és unokatestvérének,, Musni Zárán dia ezredesnek — az élete és kettőjük kapcsolata. A gondviselés mindkettőt egyaránt gazdagon áldotta meg tehetséggel, de az erkölcs különböző utakra vezette őket. Azzal kezdem, hogy bár a szépséget Isten minden jónak és tisztaságnak a forrásául teremtette, ez alól a szabály alól is van kivétel. A szépség most az egyszer szerencsétlenséget szült: egy grúz leánynak, Ele Tutaishiának a szépsége érzelmektől vezérelt meggondolatlan lépésre 'késztetett egy szolgálatból kilépett katonatisztet, Andrijevszkij főhadnagyot. AndrijevsZkiijt ezért a leány fivére, Data Tutashiia, halálosan megsebesítette, majd beállt betyárnak. Ez 1885-ben történt, amikor Data Tutashia tizenkilenc éves volt. Ele Tutasihdát két ízben is magam hallgattam ki, és meg vagyok győződve arról, hogy ha volt, akit a tenger habja szült, az csakis Ele Tutashiához hasonló lény lehetett ... A LEVÉLTÁRBAN TALÁLT IRATOKBÓL ANDRIJEVSZKIJ FŐHADNAGY NAPLÓJÁBÓL 1884. április 9. A hivatalban mindössze egy írnokom volt. A munka rengeteg. Sehogy sem sikerült rendes, művelt embert találnám. Ezért a pénzügyőrség egyik hivatalnokával kötöttem szerződést. Tíz rubelt fizetek neki havonta, esténként jár 'be dolgozni. Gimnáziumot végzett fiatalember, de tudásban nem marad el azoktól, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Érdeklik a humán tudományok, különösen a jog, és tehetsége tó van hozzá. Musninak hívják, a vezetékneve Zarandia. Általában a hivatalfőnök szobájában szokott ülni. Innen nyílik az én szobám. Az ajtót gyakran nyitva hagyom, hogy hallja, almaikor szólítom. A munkanapnak már vége volt. Megvártam Zarandiát, iratokat kellett elkészíteni és lemásolni. Amikor (megjött, az asztalhoz ültettem és diktálni kezdtem. Zaran- dia ült és írt. Kis idő múlva elővette a zsebkendőjét. A zsebéből egy cservanyec esett ki és elgurult a padlón. Zaramdiia rámnézett és megkérdezte, hogy nem én ejtettem-e le... — Láttam, hogy a maga zsebéből esett ki — mondtam neki. Zarandia elcsodálkozott: — Hogyan eshetett volna ki az én zsebemből, amikor nem tó volt nálam pénz? A cservanyec ott fénylett előttünk a padlón. Zarandia rászegezte a tekintetét. Valószínűleg azon gondolkodott, hogyan kerülhetett a pénz a zsebébe. Aztán a fejéhez kapott, lehajolt a pénzért és az asztalra tette. Nyugtalanság fogta el, fészkelődni kezdett. Amikor befejezte, amit diktáltam, megszólalt: — Most szeretnék elmenni egy fél órára, ha visszajöttem, átírom az egészet. Megkérdeztem tőle, hogy mitől lett ilyen nyugtalan, hova sieti Kiderült, hogy napközben revíziót tartott egy kisiparosnál, az adókönyvben nem szereplő árut talált nála, amiről jegyzőkönyvet vett fel. Biztos volt abban, hogy a pénzt ez az iparos csúsztatta észrevétlenül a zsebébe — nyilván nem merte nyíltan felajánlani a bak- sást. Azt mondta, azonnal vissza kell mennie az iparoshoz, hogy visszaadja neki a pénzt és megmondja neki a véleményét. Mindezt egyszuszra hadarta el, majd a papírokat kivitte a hivataliénak irodájába és elment. Rövid idő múlva én tó kimentem az irodába, elbúcsúztam a hivatalfőnökt51 és hazamentem. Nyolc óra körül visszatértem a munkahelyemre. Bementem a szobámba, de nem az irodán át, hanem a hátsó ajtó felől, és úgy látszik, se a bivatalfőnök, se Zarandia nem vette észre, hogy megjöttem. — Visszavette a cservonyeoet? Nem mondta magának, hogy 6 nem tett semmit a maga zsebébe? — hallatszott egy idő múlva a hivatalifőnök hangja. 966
