Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - Száraz György: A tábornok XX. (életrajzi esszé)
katonai erő, amelyre alapozva visszautasíthatnánk a Vix-jegyzéket. Hogy közben mit érez, azt ő maga jellemzi röviden: ....bementem a szobámba és úgy éreztem magam, mint egy fejbevágott tyúk”. Tombor Jenőtől — igen, Pálffy György 1946-os „kisgazda” miniszterétől — tudjuk: Stromfelddel ketten ajánlották Böhmnek: a proletariátus vegye át a hatalmat és „kössön szövetséget az antant egyedüli aktív ellenségével, Oroszországgal és indirekte az egész világ proletariátusával”. Stromfeld később, az ellenforradalmi bíróság előtt egyedül magára veszi a felelősséget: „Én voltam az, aki azt ajánlottam, kössünk szövetséget az egész világ proletariátusával az ország érdekében.” A csöppet sem önvédelmi jellegű mondatban túlzás rejlik — hisz nem az ő tanácsára lett proletárdiktatúra Magyarországon —, de a befejezés, „az ország érdekében”, azt is elárulja: nem a világforradalom gondolata lelkesítette. Talán szolgálna tovább, de a Hadügyi Népbiztosság vezetője az által mélységesen utált „dezorganizátor”, Pogány József lesz. Pedig Pogány nem haragtartó — s valószínűleg fölméri, mekkora nyereség lenne számára Stromfeld —, mert március 26-án maga mellé rendeli „szakközegként”. A válasz: már másnap elbocsátását kéri, egészségi állapotára hivatkozva. Ebben a személyes ellenszenv mellett valószínűleg szerepet játszik a legfrissebb „dezorganizációs” intézkedés: a tiszti rendfokozatok eltörlése is. Győrbe költözik, öccséhez, feleségével együtt. Zaklatott, naplója tükrözi lelkiállapotát. Próbálja felfogni a kommunizmust, ezt az „annyi ember által meg nem értett állapotot”, hasonlítgatja a „jövendő kommunista társadalmát” a mi- litáris szervezet modelljéhez, amely „csodálatos nagy mű volt, bármennyire is próbálják lerántani”. Nehezen bírja a „győri magányt”, a tétlenséget. Valószínűleg tetszik neki a tanácskormány határozott fellépése az antantkövetelések ellen, tud a katonatanácsok feloszlatásáról, a fegyelem helyreállítására irányuló erőfeszítésekről. Április közepéin nem bírja tovább. Pestre utazik. Böhmmel találkozik és a szolgálatban megmaradt Tombor Jenővel. Pogány már nincsen, a hadügyeket öttagú kollégium irányítja: Kun Béla, Böhm, Szántó Béla, Haub- rich és Fiedler. De úgy látszik, nincs megelégedve — a felső irányításban egyetlen katonát sem talál —, s még aznap visszautazik Győrbe. Csakhogy ez a nap: április 16., a román támadás kezdetének napja. Április 20-án táviratot kap a Hadügyi Népbiztosságtól: jelentkezzék Haub- richnál „egy magasabb katonai állás elfoglalására”. Tájékozódni próbál, felveszi a kapcsolatot Tombor Jenővel, aki így tájékoztatja: „... annyit tudok, hogy Böhm átveszi a keleti front parancsnokságát és téged rendelt ki maga mellé vezérkari főnökéül... Ügy tudom, hogy beosztásod innen imperative van tervbe véve.” Nem felkérésről van szó tehát, hanem parancsról, amit teljesíteni kell. Barátja és mentőtanúja, Koncz Viktor alezredes ezt mondja majd az 1920-as bírósági tárgyaláson: „Ott voltam a győri búcsúzásnál. Azt mondta a feleségének: ,Légy elkészülve mindenre, ha agyonütnek, hagyj ott, ahol elföldelnek.’ Deprimált és elkeseredett hangulatban voltak.” Egy másik barát, Aczél Béla hadbíró tábornok ugyancsak a búcsú pillanatait idézi vallomásában: Stromfeld akkor megjegyezte, hogy eddig csak elölről fenyegette golyó, most már hátulról is. Aztán hozzáteszi, túlbuzgó jóakarattal: Stromfeld „diktátor akart lenni, de nagyon nehéz a munkásokat megnyerni a maga részére, ő maga mondta”. Ha leszámítjuk is a mentő szándék túlzásait, annyi bizonyos, hogy Stromfeld valóban vegyes érzelmekkel indult Budapestre. Eleget tudott a hadsereg 1014
