Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Száraz György: A tábornok XIX. (életrajzi esszé)
hurcolt koporsókat találtak a Szovjetház pincéjében, bennük véres kampósszö- gek, mit csinálhattak ott ezek a szörnyetegek?... A boltok legtöbbje zárva, román katonák rozscipót osztogatnak a pékségek előtt, a kaszárnyaudvarokon botoznak: két fülénél fogva szorítják le az elítéltet, nadrág letolva, suhog a mogyoróvessző... Rekikenő hőség, éjszaka is, román járőrök mennek házról házra, fegyvert keresnek a lakásokban, a néptelen utcákon könnyű szél zörgeti a letépett- plakátok rongyait... Már csak egy nap, és suhan a négy autó, át a Lánchídon, benne katonák, civilek, rendőrtisztek összezsúfolódva, mögöttük csattog a szakasznyi lovas- rendőr. Mennek, föl a Várba, a Sándor-palota előtt állnak meg a kocsik, a közelben román vadászcsapat, gúlában a fegyver; a csapat fut föl a lépcsőkön, revolver a kézben, be az ülésterembe, ahol Peidl vezeti a minisztertanácsot. Az egyik miniszter azt kiáltja, pimaszság! egy rendőrtiszt gyakorlott mozdulattal szájoncsapja, Peidl aláír, utána a többiek, ennyi az egész, most még egy kicsit elüldögélnek itt, éjfél körül már mehetnek is haza, majd a rendőrség vigyáz, nehogy bajuk essék. Böhm Vilmos Bécsben nem is sejti, hogy egy immár nem létező kormány nevében tette a nyilatkozatot: mindennemű kapcsolatot megszakít az orosz szovjettel.. • A Bristol szálló kapujában rendőrök, az utcán három-négyszáz főnyi embercsoport. Az erkélyen Friedrich István — talán egy pillanatra felrémlik neki egy másik nap emléke, 1918-ból, Károlyi Mihály az Astoria erkélyén —, bejelenti kormánya megalakulását. Megkondulnak a belvárosi templom harangjai, az erkélyen egy pillanatra feltűnik az egykori „homo regius”, József főherceg, azaz „Alcsuth József”, egyenruhában, marsallbottal, libegve szállnak a levegőben a „kisajátított” Népszaua-nyomdában készült proklamáció példányai: „Abból a soha el nem múló szeretetből, amellyel a magyar néphez ragaszkodom, visszapillantva az elmúlt öt év közös szenvedéseire, valamint engedve a minden oldalról hozzám jutott kívánságoknak, kézbe vettem a mai lehetetlen helyzet megoldását.” Tíz nappal később, augusztus 17-én Siófokon Kozma Miklós huszárszázados — ő az, a Gömbös-vezette MOVE-csoport tagja — letartóztatja Stromfeldet. Amint maga megírta, eképpen: „A másik szobából belépett Stromfeld . .. nem viselt csillagot... Láthatóan ideges volt. Egy percig mereven nézett, aztán megszólalt: — Mit kívánnak, kérem? Se nem ,kapitány úr’, se nem ,az urak’ — gondolom magamban. — De most nem vörösködünk tovább! — Ezredes úr, én önt a nemzeti hadsereg fő- vezérsége parancsára letartóztatom. Stromfeld rekedten válaszolt: — Én nem ismerek nemzeti hadsereget. — Ezredes úr, én nem parlamentirozok. Ha ezredes úr azonnal nem engedelmeskedik, fegyvert használok.” Stromfeld ekkor 41 éves. A tizennegyediket töltötte, amikor először vette föl az egyenruhát, amely számára a hűség jelképe is: az uralkodóhoz, a Monarchiához, az ezeréves Magyarországhoz és a testülethez, amelynek hivatása mindezt megvédelmezi „életre-halálra”. Huszonhat éven át kötelességének érzi megőrizni és megőriztetni ennek az uniformisnak makulátlan tisztaságát, a „közös tiszti állásbecsületet”. 1918-ban összeomlik a Monarchia, az uralkodó maga oldja föl tisztjeit esküjük alól. Csak egy van, ami alól nincs felmentés: a haza védelme. Ez a kötelességtudat készteti az „egyetlen valóságos erővel” való együttműködésre, ezért vállalja a Vörös Hadsereg vezérkari főnökségét. A becsület — az ember és a mundér becsülete, amit ő egynek érez — nem engedi, hogy fegyvertársai ellen forduljon, de ugyanez készteti lemondásra, amikor úgy látja: nem engedik, hogy teljesítse honvédő kötelességét. Látja az összeomlást, 924
