Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Száraz György: A tábornok XIX. (életrajzi esszé)

a tisztek magatartását, sejti az elkövetkezendőket, és most már önmagát is okolja az általa szervezett hadsereg „csenbenhagyásáért”. Augusztus 4-én ott áll, „román tisztek által körülvéve”, Budapest határában, „azon a helyen, ahol mint gyermekifjú”, első katonai gyakorlatait végezte, s az emberek láttán, akik virággal fogadják „az ország ellenségeit”, már-már maga is összeomlik. De itt

— szemben a bizonyára kifogástalan szolgálati öltözéket viselő századossal, aki a „közös tiszti állásbecsület” képviselőjeként, hideg udvariasságával egyszerre hangsúlyozza a még meglévő rendfokozatnak kijáró előírásos tiszteletét és a „vereskedő renegát” iránt érzett személyes megvetését — ő már szavaival és csillagok nélküli zubbonyával tagadja meg nemcsak azt a hadsereget, amelyet „nem ismer'’, de azt is, amelyik huszonhat éven át életének tartalmát adta. És vállalja a közösséget azzal a másikkal, a már nem létezővel, amelynek katonái

— így írja később börtönnaplójában — az ő parancsára haltak meg „Miskolc, Tokaj, Losonc, Léva, Érsekújvár alatt”.

Stromfeld és Pálffy György életútja — az egyéni sors különbségei, az elválasztó évtizedek ellenére — összetartozik. Nemcsak véletlen és törvényszerű azonosságok kapcsolják össze életüket, hanem egyazon történelmi korszak drámai folytonossága is.

(Folytatjuk)

925