Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Száraz György: A tábornok XIX. (életrajzi esszé)
évi köszöntőjében üdvözli „a hatalmas csillagot”, Szovjet-Oroszországot. Június 8-án már Kassai Vörös Újságként jelenik meg, s most rajta a lelkendezés sora; így tudósít a vörös csapatok bevonulásáról: „Gyönyörű, szép szál legények, végnélküli sorokban jönnek, kifogástalan felszereléssel. Az ágyúkat hat pompás magyar ökör vonja, a lovaik jók, tüzesek, mintha mindig zabon tartották volna: íme, így néznek ki a rongyosok, a bolsevikiek ...” Tudósít a lap a városház előtti nagygyűlésről. Böhm Vilmos beszél először: „AkarjátokTe, hogy az imperializmus a jövőben is 15 éves gyermekeket állítson a puskacsövek elé?” Utána Landler említi a kassai 34. gyalogezredet, amely részt vett az offenzívában: „Ha Kassa dolgozó népe méltó lesz 34-es vörös katonáihoz, akkor 14 nap múlva nem lesz cseh imperializmus, hanem lesz Csehországban is proletárdiktatúra, Bécsben is az lesz, és a magyar dolgozó vörös katona olyan nevet vív ki, melyet az emberiség felszabadításáért megérdemel.” Aztán Vágó Béla beszél, a másik hadtestparancsnok: „Igen, a proletárdiktatúra harc. Osztályharc. Fegyveres harc. És mi ezt folytatjuk a burzsoázia, mint osztály ellen. De az egyénnel szemben kíméletre kötelez a proletárdiktatúra. Tudjuk arra kényszeríteni, hogy dolgozzon a proletárság érdekében. így állította maga mellé ... a volt aktív katonatisztek karát. És el kell ismerni, hogy e nagyszerű eredményeket a proletárság csak részben köszöni a Vörös Hadseregnek. Részben a volt aktív tisztek nagyszerű munkájának kell azokat tulajdonítani.” Másnap pedig Kun Béla beszél a Dóm-téren: „Nem azért jött ide a vörös proletárhadsereg, hogy új elnyomást teremtsen, mint ahogy azt teremtett a cseh imperialista hadsereg; azért jött ide, hogy fölszabadítsa a dolgozókat, tekintet nélkül arra, milyen nyelven beszélnek.” A magyar „katonai csoda” meglepetést kelt Nyugat-Európában. A Wiener Allgemeine Zeitung június 5-én sajátos osztrák magyarázattal szolgál: „A csehek északmagyarországi vereségét a 28. számú gyalogezred magatartása okozta. Ez az ezred sok vereségnek volt okozója a régi osztrák—magyar hadseregben is. Annakidején büntetésből feloszlatták... Most ennek az ezrednek két zászlóalja átpártolt a bolsevista hadsereghez. Az ilyen módon támadt rés tette lehetővé a magyar hadsereg előnyomulását.” A torz beállítás — a vörösök sikere „cseh gyávaságnak” köszönhető — épp oly tendenciózus, mint a bécsi lapok június 8-i közlése a francia Havas-ügynökség jelentése alapján: az antant tanácsa nem tárgyal és nem is lazít a blokád „halálgyűrűjén”; a „vörös Magyarországra” hónapokon át tartó „sorvasztás” vár, egészen a végkimerülésig. Ezt egészíti ki a szociáldemokrata vezetők figyelmeztetése a bécsi munkásokhoz: ha követnék a magyar példát, „az antantkapitalizmus éhhalálra ítélné Ausztriát”. Az aggodalomra jó okuk van: az osztrák kommunisták június 15-re készítik elő a fegyveres felkelést. A gödöllői főparancsnokság közben változtat a terveken: lemond a tiszai átkelésről, a románok elleni támadó hadműveletről, s az új offenzívát a csehszlovák front nyugati szakaszán, a Kisalföld felől készül elindítani. A döntésben közrejátszik egyrészt az osztrák és cseh proletárforradalom reménye, másrészt a most már nyilvánvaló tény, hogy egyelőre nem lehetséges a szovjet-ukrán csapatokkal való egyesülés. Június 8-án — tehát aznap, amikor a bécsi sajtó jelenti: az antant nem tárgyal! — távirat érkezik Budapestre Clemenceautól. A „Tigris” egyszerre ígér és fenyeget: ha a Vörös Hadsereg beszünteti a hadműveleteket, a „magyar kormány” meghívást kaphat a békekonferenciára — és ez az elismerést jelenti! —, ha nem, akkor az antant „a legszélsőbb rendszabályokhoz folyamodik”. Kun 909
