Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
DÖRÖGHY (botot emel): Mit mondott? Igönis én nömös embör vagyok, de kelméd csupán kurafi zsebrák! DRAKULETZ (Korbácshoz): Hogy mondá méltóságod? Pecsevi, s nem Fünfkirchen? Méltóságodét á törökök megfizették. KGRBÁGH: Ha megfizettek vón, nem állanék illy éhen, rongyosan. KOGLÁTH (Drakuletzhez): Fünfkirchen? Isz kegyelmed osztrák bérenc. Tudja meg: Quinque Ecclesiae, az Szíz Máriának s az Sanctus Stephanus királynak sámolya. DÖRÖGHY: Pécs ez, uraim, magyar Pécs, az vala, és az lészön. DRAKULETZ: Aki Pécset mond, á pá- rásztokat uszítja. Betyár hájdú, kuruc! KOGLÁTH: De hol a főbíró? Gondoskodjék rólunk, ez a dolga. (Tovább vánszorognak, bottal verik egymást, kiabálnak.) KORBÁCH (Drakuletzre): Osztrák lakáj ! KOGLÁTH (Korbáchra): Török zsódos! DRAKULETZ (Döröghyre): Párászt konspirátor! DÖRÖGHY (Kolláthra): Klerikális vén gügye! (Eközben lassan kidöcögnek. — Kinn verekedés, ordítozás.) A POLGÁR: Ki jő itt? A cigány Herá- kules. A PO LG ÁRASSZON Y: Hercsula, a pécsi bakó. HERCSULA (jön, csuklyás vörös hóhérköpenyben, kezében hóhérbárd. Középre áll): Hirdetmény! A pécsi pincéket feltörték a horvátok, lerésegedtek. Minik, a város hős lakossága, kivertük őket, Makár ezsredes és népsége meg- futamék. (A toronyra mutat.) Itt maradt egy, kötözzsétek meg, fogjátok el! (A toronyőr horvátat a polgárok megkötözik, vezetik.) A HORVÁTH KATONA (méltatlankodik): Dobro rozmiszlite! Ne obeszite me! WINDECK (futva érkezik): Zsivio, hős horvátok! (Megretten.) Hova lettek a horvátok? Egy értesítésről lekéstem. HERCSUGA (csendet int, középen szónokol): Kss ti! Kedves tistelt polgártársaim! Mi vitézs pécsi legények kidobtuk innét a terekéket, a horvátokat, magunk urai vagyunk, azs is maradunk. Ide többet ellenség be nem tesi á lábát. Nincs többé rabság, jobbágyság, solga- ság, se sultán, se király. Mindenki egyformán ember. Mindenki dolgozzék á mágá mestersége serint, astán azst tes, ámít ákár, a tistességes békességen é- vül. Kikiáltom a pécsi republikát. MIND: Vivát! WINDEOK (előlép): Áh! Már gyermekfővel az athéni respublicárul olvastam, csakis érette lelkesültem, még akkor is, ha megvertek érte. Solon, Perikies, Al- kibiades lelkesíte. Fogadják hív és buzgó szolgálatom ... HERCSULA: Várjon, még nem végezs- tem. Most én besélek. (Előre lépdel; bárdjára támaszkodó, hatalmas, mozdulatlan vörös szoborként mondja jókívá- natát.) Teremjen és saporodjék ezser évekig á pécsiek gyimelcse, bora, alkotó vidámsága! MIND (sapkáikat feldobálják): Vivát! XVII. Jelenés (Ugyanott. Hercsula és polgárok, polgár- asszonyok. Háttérben Susánna, Ambrus, W indeck.) A POLGÁR: Ég a város. Már tíz napja ostromolják Pécset Badeni Lajos őrgróf talpasai. Aszondom, nem is tarthatjuk tovább. Anno Domini ezerhat- száznyolcvanhat október huszonkettedike : a mái nap Pécs visszafoglalásának napja. HERCSULA: S hajna, ki kell nyittatnunk á város kapuját. Engem nem bí- zsott meg a republika vezsetésivel se a szultán, se a császár. Visket á nyákám. Ezs azs, mikor a hóhért akastják. WINDECK (int, a kaput kinyitják; egyenletes ütemű, európai dobpergés; Baden és katonái belépnek). BADEN: Először is mélyen meghajtók. Katonaság és fegyver nélkül így védelmezni az omlott falakat minden Ges- amtstrum és artillériá-ellen: ilyen még nem volt Ki a parancsnok? HERCSULA (előlép, nyakát vakarja): Én, tistellettel. BADEN: Hogy híjják? HERCSULA: Pécsi Herákules, tistelet- tel. BADEN: Valóban Herkules. Itt nyújtom át a hősnek Baden arany kitüntetését, s mellére tűzöm. Hadseregembe 893
