Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)

AMBRUS: De nem! Elmenekülhet! DZSERDZSIS: Mint a gyáva Ibrahim kádi, a nagy ájtatos muzulmán, akirül kisült, hogy sidó. Nem, én nem futok el. Meg aztán: én adok kendteknek fogatot, de kendtek adnának-é a tulajdon fogatomon helyet nékem? Lehetnék-é lóvakaró jók, csizmatisztítójok ? AMBRUS: Báthory hercegnő biztonságban óhajt menekülni... s ha kísérője egy szökevény janicsár aga ... DZSERDZSIS: No lássák. Én mindent adjak, kegyetek vissza semmit. Adjon a renegát gazember a finnyás makulátlanoknak, s dögöljön meg, míg azok el- szelelnek, Na jó. Susánnáént ezt is megteszem.

AMBRUS (mohó kíváncsisággal): Su- sánna szeretője vala?

DZSERDZSIS (megint atléta-pózban, Ambrus arcába beszél): Hájjá öcsém. Én maholnap meghalok, és többé már embert nem ölök. Ezért ne kérdjen ollyant mit, amiért agyonütöm, értvei? AMBRUS: Értvei.

DZSERDZSIS (fokozódó indulattal): S hogy miért vagyok a török hadiban, és hogy s mint cselekedtem, arrul nemsokára felelek az én Uram Jézus Krisztusomnak. De nem a kálomista Bornemissza deáknak.

AMBRUS: Csituljon.

DZSERDZSIS (önnön sorsán elérzéke- nyülve): Meg bírnám én védelmeznem janicsárjaimmal Pécset, Baranyát, mindent, de a szultán tiltja. Inkább selyemzsinóron sírba küld. Hát küldjön sírba! Ügyis a visszafoglalókkal érezek, annakokáért örömest meghalok az én szöröncsétlen magyar hazámért, kit ide- oda rángatnak, ciháinak, mint ebek a condrát. Érette dobog az én igaz magyar szívem! (Sír.)

AMBRUS (megrendülve): Meghiszem nagyságodnak.

DZSERDZSIS: S ha tám egyszer audienciára járuland Leopoldus elé: mondja meg néki, fiam, mondja meg, hogy vala ollyan hív magyar a renegát Dzserdzsis janicsár aga, mint ő, az apostoli király! (Ambrus mellére borul, hangosan zokog.) *

AMBRUS (Dzserdzsis haját, arcát simogatja): Csúcsúja, tente, tente.

XVI. Jelenés

(Térség a Barbakán torony és a városfal mellett, mint a III. Jelenésben. Fel- bolydult pécsi polgárok, polgárasszonyok.)

EGY ASSZONY: Na de illyet! A hor- vát milícia begyütt bárminő ellentál- lás nélkül. Semmi harc, mintha csak vásár vóna. Hová lettek a törökök? EGY POLGÁR: Hogy hová lettek? Tám hiányolja ükét?

EGY ASSZONY: Nem én. De a bényo- muló újdon legénység mindég erőszakos, fosztogatós, bárki nációja légyen is.

EGY HORVÁT KATONA (felbukkan a tornyon): Na sztrazsi. Tvrd szada budi. A POLGÁR: Aszongyák, a császár s a szultán egyességet töttek Pécset illetőleg, s a török vezérék mind selyemzsinórt kaptak, hogy harcolniok eszökbe se jutna.

(Lassú, egyenetlen ütemű török dobszó: tram-ta-tam, tram, ta-ta-ta, ta-ta-tram, ta-ta-ta, tram, tram stb. Négy dísztelen barna koporsót visznek át a színen.)

A POLGÁR: Ez maga Szulejman basa nagyvezér. Ez Hajdar, a kipcsak tatárok khánja. Dzserdzsis janicsár aga. Or- khán, a pécsi szandzsák-bég. Csaknem a teljes török vezérkar, a nyevigyoláját! A selyemzsinór jól működött; Lipót császárnak hány ütközetbe került vóna, hogy ennyi oszmán fő-stratéga elessék.

(Jön Kolláth, Korbách, Drakuletz, Dö- röghy: mankóra, botra támaszkodva lassan botorkálnak.)

KORBÁCH: Hol a pecsevi főibíró? Vétót emelek.

A POLGÁR: A főibíró, Ibrahim kádi? Csúszdára lépett, osztán sutty! Ha itt maradt vóna, ő lenne mastan az ötödik koporsó.

KOLLÁTH: A főbíró nem mehetett el. Bennünket ellátni kötelessége. Mi főrendek vagyunk, szolga-személyzet nélkül nem maradhatunk.

DRAKULETZ (Döröghyre mutat): De imez csupán hétszilváfás nemes. Mindég mondtam én, á kuvászt nem kell béfo- gadni, mert mink is á pelyvábán ébredünk.

892