Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)

AMBRUS: De nem! Elmenekülhet! DZSERDZSIS: Mint a gyáva Ibrahim kádi, a nagy ájtatos muzulmán, akirül kisült, hogy sidó. Nem, én nem futok el. Meg aztán: én adok kendteknek fo­gatot, de kendtek adnának-é a tulajdon fogatomon helyet nékem? Lehetnék-é lóvakaró jók, csizmatisztítójok ? AMBRUS: Báthory hercegnő biztonság­ban óhajt menekülni... s ha kísérője egy szökevény janicsár aga ... DZSERDZSIS: No lássák. Én mindent adjak, kegyetek vissza semmit. Adjon a renegát gazember a finnyás makulát­lanoknak, s dögöljön meg, míg azok el- szelelnek, Na jó. Susánnáént ezt is meg­teszem. AMBRUS (mohó kíváncsisággal): Su- sánna szeretője vala? DZSERDZSIS (megint atléta-pózban, Ambrus arcába beszél): Hájjá öcsém. Én maholnap meghalok, és többé már embert nem ölök. Ezért ne kérdjen ollyant mit, amiért agyonütöm, értvei? AMBRUS: Értvei. DZSERDZSIS (fokozódó indulattal): S hogy miért vagyok a török hadiban, és hogy s mint cselekedtem, arrul nemso­kára felelek az én Uram Jézus Krisztu­somnak. De nem a kálomista Borne­missza deáknak. AMBRUS: Csituljon. DZSERDZSIS (önnön sorsán elérzéke- nyülve): Meg bírnám én védelmeznem janicsárjaimmal Pécset, Baranyát, min­dent, de a szultán tiltja. Inkább se­lyemzsinóron sírba küld. Hát küldjön sírba! Ügyis a visszafoglalókkal érezek, annakokáért örömest meghalok az én szöröncsétlen magyar hazámért, kit ide- oda rángatnak, ciháinak, mint ebek a condrát. Érette dobog az én igaz magyar szívem! (Sír.) AMBRUS (megrendülve): Meghiszem nagyságodnak. DZSERDZSIS: S ha tám egyszer audi­enciára járuland Leopoldus elé: mond­ja meg néki, fiam, mondja meg, hogy vala ollyan hív magyar a renegát Dzser­dzsis janicsár aga, mint ő, az apostoli király! (Ambrus mellére borul, hango­san zokog.) * AMBRUS (Dzserdzsis haját, arcát simo­gatja): Csúcsúja, tente, tente. XVI. Jelenés (Térség a Barbakán torony és a város­fal mellett, mint a III. Jelenésben. Fel- bolydult pécsi polgárok, polgárasszo­nyok.) EGY ASSZONY: Na de illyet! A hor- vát milícia begyütt bárminő ellentál- lás nélkül. Semmi harc, mintha csak vásár vóna. Hová lettek a törökök? EGY POLGÁR: Hogy hová lettek? Tám hiányolja ükét? EGY ASSZONY: Nem én. De a bényo- muló újdon legénység mindég erősza­kos, fosztogatós, bárki nációja légyen is. EGY HORVÁT KATONA (felbukkan a tornyon): Na sztrazsi. Tvrd szada budi. A POLGÁR: Aszongyák, a császár s a szultán egyességet töttek Pécset illető­leg, s a török vezérék mind selyemzsi­nórt kaptak, hogy harcolniok eszökbe se jutna. (Lassú, egyenetlen ütemű török dobszó: tram-ta-tam, tram, ta-ta-ta, ta-ta-tram, ta-ta-ta, tram, tram stb. Négy dísztelen barna koporsót visznek át a színen.) A POLGÁR: Ez maga Szulejman basa nagyvezér. Ez Hajdar, a kipcsak tatárok khánja. Dzserdzsis janicsár aga. Or- khán, a pécsi szandzsák-bég. Csaknem a teljes török vezérkar, a nyevigyoláját! A selyemzsinór jól működött; Lipót császárnak hány ütközetbe került vó­na, hogy ennyi oszmán fő-stratéga eles­sék. (Jön Kolláth, Korbách, Drakuletz, Dö- röghy: mankóra, botra támaszkodva las­san botorkálnak.) KORBÁCH: Hol a pecsevi főibíró? Vé­tót emelek. A POLGÁR: A főibíró, Ibrahim kádi? Csúszdára lépett, osztán sutty! Ha itt maradt vóna, ő lenne mastan az ötödik koporsó. KOLLÁTH: A főbíró nem mehetett el. Bennünket ellátni kötelessége. Mi fő­rendek vagyunk, szolga-személyzet nél­kül nem maradhatunk. DRAKULETZ (Döröghyre mutat): De imez csupán hétszilváfás nemes. Mindég mondtam én, á kuvászt nem kell béfo- gadni, mert mink is á pelyvábán éb­redünk. 892

Next

/
Thumbnails
Contents