Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)

LEA: Te rossz! ha úgy véled, hogy az enyim, mit akarsz tüle?

SUSÁNNA (leteszi a kézimunkát, Lea mellé ül): Ah, én minden bűnre kapható vagyok. Az én nagynénim Báthory Erzsébet.

LEA: Ki az? Róla még sose hallék. SUSÁlNiNA: Ellene vérvádat emeltek, mint a ti népetek ellen szokás.

LEA: Arrúl már hallék.

SUSÁNÍNA: Megvádolák, hogy leolt kisjányök véribe feredőzik, ez 6 szépítkezése; s hegy ahol lakozott, Csejte várában, hatszáz jány-csontváz hever pincééiben. (Megfogja Leát.) Miaú! Az ő kuzinja vagyok én, most megeszlek! LEA: Ijesztegesd ám az öreganyád. SUSáNíNA: Persze abszurd história, ö volt a lefejezett Nádasdy Ferenc özvegye, s ezért üldözteték. Kitanáltak Bécsiben egy öszveesküvést — vezetője, Wesselényi, már nem élt.

LEA: Hát akkor miként lehetett az öszve-esküvés vezetője?

SUSÁNNA: Te bolond, egy konspirációnak ami nincsen, miért ne vóna ollyan vezére, aki szintén nincsen. Aztán az állítólagos konspirátoroknak fejők vétetett. S az özvegy Nádasdynét, az én téjszín bőrű Erzsi nénémet, folyvást környül-cserkeiék, mit is lehetne felvetni ellene.

LEA: S találtak?

SUSÁNNA: Hát hogy olly fáin bőre vala. Ennek valamelly oka kell hogy legyen; kulcsárja meg két komornája eszeié ki a vér-kozmetikát s a jány- tetemeket. Holott valami mégis volt — Erse néném így tudott ölelni. (Szorongatja Léét.)

LEA: Mit művelsz? Nem értlek. Hagyd, Susi, nyugtom.

SUSÁNNA: ö férfiúkat is, nőket is szerété — angyal éppenséggel nem vala — de a hatszáz hótt leányzó a szűk pincében, nem is lehetséges.

LEA (rendezgeti ruháját, haját): Hercegnő, olykor azt kell hinnem, eszelős vagy.

SUSÁNNA: Várj szivem, a java még hátra. Brsi néném, hogy éjtszaka könyvbűi fennhangon olvassak nékie, bé-híva- ta — s az ágyban maga mellé vevén,

ollyasmikre tanított... Megmutassam? LEA: Ne!

SUSÁNNA: Ámde mikor másnap újfent hívata, visszaizentem: beteg vagyok. S valóba mozdulnom sem vala erőm, csak nyöszörögtem. Töibbé nem is mérés zkedtem bé hozzája.

LEA: No s mi lön eme szép tántiddal? SUSÁNNA: Amikor vérvádat kiáltottak ellene, majdnem otthagyta fogát. De a nádor, az ő rokona, közbe avatkozott. LEA: Erre a vérvádat visszavonták? SUSÁNNA: Dehogyis. Az mit a törvény-tevők igazoltak, úgy vagyon. Hanem a szolgák ellen fordult az ítélet: a kulcsárra fogták, hogy ő a szüzek mé- szárolója, s a két komornára, hogy ők csá'bíták be a kislányokat. S a kulcsárt lenyakazék, a komomákat megégeték; Erse nénim életefogytáig való fogságra ítéltetett Csejte várába, holott a kulcsok mind a korcán függőitek, s ő vígan járt kiébe.

LEA: Néktek mindent büntetlen szabad — ti mágnások!

SUSÁNNA: Várj rósám végire. Nénikémnek sokba került az örökös mulatozás, ezért, mit nem tudott elérni a Burg, hogy mindenihül kiforgassák: el- érék a pozsonyi usorás sidők, az te rokonid. Ifian derék erős vala — öregségire illyen fityisz se maradt a markában, vivé Pinfchász, Slojme, Smüle. LEA: Miért, akarsz sértegetni Susi, talán bizon árendát s procentet szedünk tüled, atyám meg én? Nem szolgáltam reá, hogy szidd enyéimet. Keserves dolgok ezek, Susa, két oldalok vagyon; Icig nagybátyámat a dőzsölő urak ennen láb-inaira felakaszták. S halld, mikor picin voltam, egyszer unokaöcsémmel mentünk a specerájba édest vennünk, épp akada nehány krajcárunk, s valaki kezde kiabálni: Sok a pénze a sidónak! Krajeárkáinikat elvevén, bennünket aj- tón-ablakon kihagyigáltak, s a boltos hagyta, még nevetett is, pedig ő is sidó volt. Gazságok ezek, de nem te csinálod, nem én csinálom, no hát ne bántanánk egymást.

SUSÁNNA: (Léét a kefeveten öleli): Szeretlek, amikor így nekihewülsz és döhössködsz.

LEA (vergődik): Hagyj már békén. SUSÁNNA (mégtnkább szorongatja):

886