Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
irtja-vógja törökjeit; azt hiszi, minde- nik az 6 trónjára tör. No ezért nem az én fejem sajog — én a Kaukázus fejedelme volnék, hazám Kolihida, Kartli, Kaheti, csupa körösztyén ország — ám pusztétsa övéit, ne az enyimeket. DZSERDZSIS: Már én se török, se német diadalnak nem örvendezek. Voltaképpen a magyaroknak kévánok szabadságot. IBRAHIM: Én, ha nem volnék mekkai szent zarándok hadzsi és kádi — fognám magam, elmennék izraelitának. SZULEJMAN: Eleget enyelegtünk. Vigyázz ! SZAMUIL (hármat koppant a bonesok- nyéllel. Egyszerre mindenki ünnepélyes, szobor-szerű.) SZULEJMAN: Halljátok a szépséges Padisah szent parancsolatát! Allah akarata, hogy Pecsevi városa és vára a gyaur ebek martaléka légyen. Ezért 'védelmezni tilos. Már megindult ellenünk Makár ezredes, háromezer horvát gyaloggal; oly csekély haderő, hogy ellenek egyetlen kardcsapás se essék, mert hátha elmennének. MIND (hajlongva): Allah s a Padisah akarata. SZULEJMAN: De a bölcs Padisah tudja és méltányolja, hogy a tétlen gyáva megadás gyalázatát nem élhetjük túl. Ezért kegyesen s magasztos könyörü- lettel selyemzsinórt külde nékünk. A selyemzsinór a legnagyobb megtiszteltetés: egyrészt a hősi halállal egyenlő, másrészt a szent Padisáh kezéből vett boldogságos vég; a földön tisztesség, az édenben idvesség. HAJDAR: A Padisah nagy. ORKHÄN: A Padisah szent SZULEJMAN: A Padisah bölcs. IBRAHIM: A Padisah jóságos. DZSERDZSIS: A Padisah igazságos. (Mind hajlongnak.) SZULEJMAN: Még nem végeztünk. Hol a német császári követ, Windeck úr? A Sah-in-Sabnak őhozzája izenete vagyon. SZAMUIL (kimegy, és az ijedt Win- deck-et vonszolva visszatér). WINDECK: Nagy uraim... Budavár elestében énnékem semmi részem ... Itt nem túszként vagyok, valójában már szultáni alattvaló ... SZULEJMAN: A követ úr ne féljen, nálunk bántódás nem érheti. A szultán, nyájasan és kitüntetésiül, szánarany turbán-forgót küld kegyelmednek. SZAMUIL (az ajándékot párnára helyezi). WINDECK: Ah, oh ... végtelen hálát érezek, annál inkább, mert a Buda- rabló Lipót császárt, németjeivel s magyarjaival egyetemben, mélyen megvetem, immár szíwel-lélekkel oszmán vagyok, mint a basa urak, a szultán hív szolgája. SZULEJMAN: Ügy? Kelmed itten török lett? Akkor nincs szultáni ajándok, mivel ez csak csecsebecse, az ellenség lekenyerezése. Tudja meg, hogy itt, az elvesztésre ítéltetett városiban, a hív alattvaló a legmagasabb kegyet kapja: selyemzsinórt a Padisah tulajdon kezéből;- a földön tisztesség, az édenben idvesség. WINDECK (remeg, majdnem összerogy): Selyemzsinórt? én? SZULEJMAN: De csak ha közzénk tartozik. Hogyha pedig az ellenség delegátusa, akkor a nagylelkű és lovagias török nemzetnél védelmet élvez. Nos, válasszon: honfitárs, vagy ellenség? WINDECK (búsan): Ellenség. SZULEJMAN: Kegyelmedé az arany turbán-forgó. WINDECK: Dank schén. (Az ajándékkal kioson.) SZULEJMAN: Rúmi patkány. — A hivatalos részt befejeztük, ismét vidáman cseveghetünk. SZAMUIL (hármat koppant; az ünnepélyesség feloldódik). IBRAHIM: Szépséges szultán! ahogy én a te selyem nyakravalódat felkötöm! DZSERDZSIS (felemelt mutatóujjal): Ibrahim, Ibrahim, te csalsz! XI. Jelenés * (Ibrahim házában. Lea és Susánna kézimunkázik.) SUSÁNNA; Miért nincs itt Ambrusod? Tartná néked a guzsalyt. LEA: Miért az én Ambrusom? Neked éppúgy játék-mestered, mint nekem. SUSÁNNA: Te ravasz! reám testálod? 885
