Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
egészen ifiú, húsz esztendős sincsen, de máris szétvert egy oszmán ezredet, s nagy előmenetel várja. HOCHER: Ugyan várhatja: likvidáljuk. Ennyi most elég. HENCKER (csalódottan): Csak három? HOCHER: Nem érünk rá. Majd foly-' tatjuk. LOTHRINGEN (Bayernhez): E császári kamarások szétzüllyesztnék hadseregem. Az én katonáim nem birkák, hogy levágják őket. Még ha csak magyarok, akkor sem. Hozz ide két-három török foglyot — fogjuk reájok, hogy az egri basa küldöttsége — és kérjék ki ezeket a basa nevében. BAYERN (bólint, kimegy). HOCHER: írja, óbester Hencker: Pet- néházynak fejvesztése előtt fél karja mint tolvajnak levágatok. HENCKER (ír): ... atik. HOCHER: Fiáth János, önhittséginek okábúl, elébb megaláztatok, lepökdöste- tik, végül felakasztalak. HENCKER (ír): ...tatok. HOCHER: S a fő gonosztevőnek a leg- sulyosabbat •... (Bayern visszatér, vele két török.) EGYIK TÖRÖK: Szélem. (Írást mutat). Mink az egri basa küldöttei vagyunk. HOCHER, HENCKER (mélyen meghajol): Szálem. A TÖRÖK: A basa aztat izeni, hogy nékie itten e hadseregben hívséges emberei, megbízottai vágynak. S hogy ez ő hívei veszéllben forognak. HOCHER: Semmiféle veszélyben nem foroghatnak. Az egri basa őnagyságát, akinek urunk, a császár őfelsége, érdemjelet küldött, szeretve tiszteljük, és megbízottait nem bántalmazzuk. A TÖRÖK: Pedig így van, itt van. Izé... LOTHRINGEN (súg): Petneházy. A TÖRÖK: Hát a Peteházi, mi emberünk. HOCHER: Pardon, ezerszer pardon! Nem tudtam, nem is sejtettem! Óbester, a fekete listáról törölje Petnehá- zyt. A TÖRÖK: Meg aztán . .. BAYERN (súg): Fiáth! A TÖRÖK: Hát a fiát is kérjük, az is a mienk. HOCHER: Ez Fiáth zászlós. Nem bántjuk, sérthetetlen. A TÖRÖK: S végül a Macskaházi! áOGHER: Igen, Ramocsaházy. Ezennel ártatlan. A KÉT TÖRÖK (kezüket homlokukhoz emelik): Insallah! HOCHER: 0, csekélység, örvendek, hogy a basa őnagyságának szolgálatjára lehettem. • (A két török kimegy.) HENCKER: Tehát rossz helyre nyúltunk. Másokat keressünk. LOTHRINGEN: Keressék ám az any- nyuk micsodáját. Nem hagyom katonaságomat megtizedelni. HOCHER: Amennyiben hivatalomban akadályoztatom: jelentem ő császári és apostoli királyi felségének. (Indul Henc- kerrel.) BADEN (farbarúgja Hochert): Jelentse ezt is. SAVOYA (farbarúgja Henckert): Meg ezt is. HOCHER és HENCKER (sértett méltósággal távozik). LOTHRINGEN (felemeli a császári levelet): ...hadseregünk a nyomorult ellenséget tovább ne üldözze, satöbbi... (Mutat.) Ezt neked, Lipi papa, ezt! — Maxi, lódulj bajorjaiddal a menekvő Szulejman nagyvezér nyomába, a Dunától balra, meg sem állasz Szegedig. BAYERN: Skajah! LOTHRINGEN: Bébi von Baden, ládd ki vagyok én: kapsz tizenháromezer talpast, a Dunától jobbra megszállod 5i- montornyát, Pécset, Eszéket. Maxival találkoztok Nándorfejérvárnál. Pelenkát meg dadát vigyél magadnak. BADEN (Lothringen nyakába ugrik): Hujjú — huhú! IX. Jelenés (Ibrahim házában. Lea egyedül, ágyban fekszik. Benyit apja Ibrahim.) LEA: Güt safoesz fatalébn. IBRAHIM: Ez minden? Azelőtt ha >e- toppanék, te a setétbül, mint a kis bides bogár, reám csillogtál hirtelen. Más lettél, cara bambina mia. LEA: Csodálja papa? Jő a vész, az ellenséges hadsereg. Budátul le Belgrádig csupa kert vala, míveiék rumdli’ak, rácok, magyarok; ma már a Duna-mellék lakatlan pusztaság. Mit csillogjak, mint a Maikäferlein? Mi lesz velünk? IBRAHIM: MegváltoztáL Más az te bajod. Bánom, hogy eme nebich gójt házaimba fogadtam. 882
