Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)

DRAKULETZ: Bártokáim á hódolt vármegyékben vágynak, ezért állottam volt á némettül á törökhez.

KORBÁCH: Engemet1 a váradi basa rútul rászedett, s Bécshöz fordultam. KOLLÁTH: Hinta-palinta! DRAKULETZ: Á töröknél minden már- hám elprédáltátott, s földjeim felveré á sziksó, á láp — meheték visszá, osztrák ótálombá.

KORBÁCH: Bécs nem osztott igazságot nékem — javaim szertefolytak, még mentém is lekoszlott rólam ... így menekültem Pécsre.

KOLLÁTH: Én is, — hinta-palinta. (Leához.) Nem gyüssz? Virágom, hirtelen vagy hozzám?

LEÁ (a szomszéd szobából kiált): Uraim, terítve, tálalva!

DÖRÖGHY: Én Pécsre, török asylumiba soha nem szaladtam. Hiszörn e házban hollandus exterritordumon, voltaképpen Leidában vagyok.

KORBÁCH: Igen, Leidában! S a hollandusoknál ghetto-törvény vagyon, kö- rösztyének lakta hajlékba sidó bé nem teheti lábát. Ceterum censeo, szánom, de távozzék innét, szépséges Lea kisasszony.

LEÁ (a sértést tűrve, mosolyogva): Ejnye már! ha tulajdon házunkból kitiltanak engem, kicsoda fogja táplálni az urakat ?

KOLLÁTH: Majd a kapuba lesétálunk, s ott fogadándjuk az eledelt. DRAKULETZ: Áz nem lehet! Főrendek vagyunk, nem végezhetünk szolgái munkát.

DÖRÖGHY: Piha, ghetto-törvény! Nagyobb a szív törvénye: örvendezzünk, hogy Lea pillanása, mosolgása süt reánk. (Feláll.) Vivát szépség, ifjúság, szerelőm! (Meghajol és kezet csókol Leónak, nem bír fölegyenesülni.)

LEA (simogatja, dögönyözi Döröghy hátát, mellét, újra kiegyengeti): Ha kezet csókol nekem, máskor a kezemet emej- je magasabbra.

KOLLÁTH (makacsul): Hanem a törvény: törvény. Erről nem lehet dispu- tálnunk.

LEA: Menjenek má, kihűl a leves.1 KORBÁCH: Megént csak babot kaptunk? Cudarság. Panaszt emelünk.

(A négy öreg kidöcög.)

AMBRUS (öleli, csókolja Leát): Beh kedves voltál! Nem félsz, hogy megeSz- lek?

LEA (kifejtőzik az ölelésből) Eridjen! Tám az öreg urak gusztust csináltak reám?

AMBRUS: Nem is Lea vagy te, inkább Rebeka, a tevéket az ki megitatta. S az aggok esztelen bántalmit gyámodítójuk ellen, melly gráciával viselőd! E sok méltóságos úr észre nem vévé, hogy itt az egyetlen méltóság te voltál — irgalom és alázat méltósága, meg kell halni érted. (Megint ráfonódik.)

LEA: Ambrus. Kérem, Ambrus. Gondolja meg, két másféle világban élünk. A tiéd Jézus, az enyim Jehova. Eressz el. AMBRUS (földre dönti Leát): Sem Jézus, sem Jehova nem tiltá, hogy szeressük egymást.

LEA (vergődik): Én atyámé vagyok. Én sidó nő vagyok, az is maradok. Szeretlek Ambrus, de te körösztyén pap vagy, ne rontsd meg magadat. (Sikolt.) Ne gyalázz meg engem!

(Az öregurak harsány vitája áthaVat- szik.)

KORBÁOH (hangja kintről): A kétfejű sas!

AMBRUS: Isten így akarja.

DÖRÖGHY (hangja kintről): Dehogy is, a kétfejű szörnyeteg!

LEA: Ambrusom, kedvesem, irgalmazz! Jaj Ambrus, Ambrus!

VII. Jelenés

(Ibrahim házában. Ambrus, Lea és Susanna a Szicíliai Versengés előbbi kosztümjeiben.)

AMBRUS: Hölgyek, folytatnánk a the- atrumi komédiát?

SUSÁNNA: Leával igen, vélem nem. Máma fájós a fejem.

LEA: Susa ne duzzogj. Nem illő hozzád, te kölök-tigris.

SUSÁNNA: Nem szívlelem, ha mindenfélét susorogsz hátam megett. Csurig vagy valamelly titokkal.

LEA: Én az vagyok, ki voltam. Te vizslatsz olly gyanakodón.

AMBRUS: Hölgyeim, ne pereljenek, ártalmas a szépségükre. S azt ajálnám, hogy...

(Windeck, Orkhán és Dzserdzsis belép.)

878