Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
ORKHáN : Ibrahim, néked dzsinned vagyon, mint Aladinnak. IBRAHIM: Mindenki veszteg figyel- mezzen, mert aki a varázslat idején nem ájétatos, annak púp kél a hátán. Kezdődjék. MEHMED (ordít): Te gyaur disznó! LIPÓT (ordít): Te krisztustalan, pápát- lan, körösztöletlen fosógém! MEHMED: Te beszélsz? Te koszos, nálad még feredő sincsen, és disznóhúst, hüllőt, minden piszkot zabálsz, és kö- rülmetélletlen vagy, mint az állat! LIPÓT: Hát te? az én kertembe jársz rabolni, zabólni, és minálunk vásálsz kakukkos órát, mert nálad még egy jó- ravaló mesterember sincsen \ (Körülnéz.) Hallják a népeim? MEHMED (kutatva kopogtatja a trónját): Itt nincs senki. LIPÓT: Isz akkor kettesben vagyunk. (Karját tárja.) Édes szerelmesem, file- mile-csattogású gyöngyvirágom! MEHMED (karját tárja): Narancs-cse- csű, darázs-derekü szép szeretőm, pacsirta-szagú liliomszálom! LIPÓT: Millen jó, szeressük egymást. Úgyis mind ollan gonoszak. MEHMED: Imádjuk egymást, titkon, népeink feje felett. (Gyanakodva.) Nem hallja senki? LIPÓT: (trónja mögé néz): Nincs itt a Kamarilla. MEHMED (körültekint): Nincs itt a Szerail. Hidd meg angyalom, még a saját testvér öcsémtül is félhetek. Csak tűled. nem, mert mind terheimtül meg- szabadétsz engem. LIPÓT: Penig féltem, hogy zokon veszed. A veszélles féktelen ifiú birodalmi hercegek — nem bírok vélek — folytonosan piszkálnak téged, önteltsé- gökben immár Budát fenyegetik. MEHMED: Az a jó, vegyék el tülem! Azután tovább, Szegedet, Pécset, Eszéket, a Dráva, Száva vidékét. LIPÓT: Ugyan miért? Arany szízecs- kém, ne hagyd meggyalázni magad. Küldd Buda felmentésére Hajdar khán tatárjait — megládd, az én rakoncátlan hercegeimet mind agyonverik. MEHMED: Még mit nem! Hajdar meg nem állana Bécsig, Párizig, csinálna roppant tatár birodalmat, és mink hova lennénk? LIPÓT: Nem is vagy te nékem igaz szeretőm. A fiatal hercegek fejemre hágnak, ha ki nem pusztéjtod őket. MEHMED: Édeni szálom, már penig el kell veszejtnem Buda várát s a Duna- Tisza mellyékét, mivel ottan táboroznak legravaszabb hadvezető basáim, és testvéreimmel mind jóba vágynak, meddig rettegjek tülök? Majd részint csatában elesnek, részint elbánhatok velek a csatavesztésük miatt. LIPÓT: És engem hagysz a csapdában? Nyargalódzó ifjaim, ha diadalmaskodnak, éngem megesznek. Nem én küldtem őket ellened, nem adtam nékik a hadjáratra egy fapdtykét sem — Kur- fürstjeim magok tették magokat hadvezérré. Nem őket neveztem ki, hanem olly vén agyalágyultakat, mint Carafa, Lobkowitz, Hociher, Löffelholtz; azok ugyan meg nem nyernek egy csatát sem, vezetésük alatt népeimből százezrek hullnak el, míg a tiéidbül egy tucat. Akasztani antúl inkább tudnak, mulatságuk a vértörvényszék, lekaszálják nemzetjeimet, a rebellis magyart, a kedvtelen csehet, az osztrákot, németet, mindent. így aztán semmi veszedelmem, dicsőséggel trónolhatok. De hun vagyunk mán ettül! MEHMED: Picinké húrim, én értlek, de te is érts meg: a népeim vérit nékem is folyvást folyatnom kelletik, mert vagy ők élnek, vagy én. Annyi hepciás nemzetem vagyon, nyomorúságokban Alla- hot, Jézust, Jehovát kiáltnak, s etetni sem bírom őket, a szivem vérzik! Mivel tömjem bé azt a békétlen tátogó nagy szájokat? LIPÓT: Áldozatos Genovévám, köny- nyekre késztetsz. Éhinség, mondod? Vagyon most egy újdon és felette szapora eledel, a burgundia gumó. Küldjék néked egy zsákkal? Kevés, de ha elültetitek, hamar terjed. MEHMED: ösmérem. Se ézes, se sava- nyó, se kesserő. Szolgáimnak nem kell, válogatósak a gazemberek. LIPÓT: Nálam is így van, csak én eszem- Még nagyatyám idején jobbágyaik a szénát is befalták — ám e modern korszak, a haladás! Most küldjem őket legelni! Bátor az is igaz, hogy szénám elegendő a lovaknak sincsen. Ha 875
