Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
szörzetes társim félszázan védelmezünk négy vármegyét, nagy hadseregek ellen; ma élünk, holnap halunk; az se csuda, ha 'kicsinyég csintalankodunk. Isten megbocsájtja nékünk. (A kulaccsal kínálja.) Bibamus! AMBRUS: Szerencsétlen asszonyok! (Kint női nevetés.) RADONAY: Nem hallja, hogy kacagnak? Mert a harcos elül úgy menekül a nő, hogy futás közben elessék. Kiváltképp, ha otthon nincs mit enni. S ha nincs már férfi a faluban. AMBRUS: Ez a szerzetesi nőtelenség? Mi református papok, nősülhetünk, de... RADONAY (elhülve hátrál): Református? r(Hátrálva leül.) Református? (Két kezét égnek emeli.) Református! Mégis ember-formájú, pedig zuhan a fekete gyehennába, míg én és szent rehdtár- saim majdan a mennyben örvendezünk! Térjen meg, nyomorult eltévelyedeft atyámfia — rögtön térjen meg, vagy átadom a frátereimnek, sárvári útlevelével meg Káivin-hitével egyetemben, aztán lássa, hogy fogják az ördögök szaggatni darabokra! (Ordítozás, robogás.) AMBRUS: Ügy vélem, máris elszabadult a pokol. RADONAY: Ezek az én törökjeim! A határ-menti janicsárok. Megegyeztem vélek, de nem mindenben tartják meg az egyességet. (Kitekint.) Ti hogy kerültök ide, halkan lopakodtatok? Hát ez a barátság? Elvittétek az asszonyokat — pincém feltörve — megittátok minden boromat, átkozottak! JANICSÁROK (berobognak). EGY JANICSÁR (megkötözi, kihurcolja Radonayt): Hajde, ibabadzsi, hajde! (Ambrus és egy részeg janicsár marad.) RÉSZEG JANICSÁR (egyik kezében fiaskó, másikban kés és hurka; tántorog): Te török vagy? (A késsel Ambrus felé bök.) AMBRUS (bólint) : Dzsan, oszmanli, karakán neszli. RÉSZEG JANICSÁR: Török vagy! Tudd meg, a törökök irtották ki mind egész családom. (Feléje szürkéi.) Ezért megöllek! AMBRUS: Dejszen te is török vagy. RÉSZEG JANICSÁR: Én? Soha! Egyetlen muzulmán sincsen közöttünk, Thököly hajdúi valánk, és szökött jobbágyok, csak janicsár zsódos szógálatba léptünk. De te török vagy, hát én ele- mésztlek. (Döfköd.) AMBRUS: Magyar vagyok én is, ne bolondázz ... RÉSZEG JANICSÁR: Te török, rád es- rnérek, te ölted meg anyámat, apámat. (Szelíden kínálja.) Igyál! Nem kortyin- tasz? Egyél, jó a papok hurkája. (Hir- telenül dühöngővé válik.) Én most leszúrlak ! AMBRUS: Hiszen akkoron még gyerkőc lehettem Erdélyországban. RÉSZEG JANICSÁR: Hát hogy kerülsz ide? AMBRUS: Pécsre vándorolok. RÉSZEG JANICSÁR: A még messze innét. No igyál, faljál, bírjad az úti fáradalmat. (Megint a késsel.) Feleségemet elragadtad! AMBRUS: Soha nem láttam őtet. RÉSZEG JANICSÁR: Mondád nékie, güli meg buli, osztég máris vitted; ezért most kimetszem a tökeid. (Szelíden.) Mink is Pécs felé vonulunk, velünk utazhatsz, egyedül elvesznél a somogyi berekben. No, zabáij, üres hassal nem győzöd; fiam, hallgass az öregre. AMBRUS: Az imént ettem-dttam. RÉSZEG JANICSÁR: Kis húgomat is — Mién picin vöt még — falhoz csaptad. (Sír.) Megrepedt a kaponyája, s vége vala, te csecsemőgyilkos, kitaposom a béled! (Ráborul, zokog.) AMBRUS: (cirógatja): Egy ember ilyen gonoszságot cselekedett — én is ember vagyok — tehát én cselekedtem, igazságod vagyon — soha meg nem bocsáj- tod nékem. RÉSZEG JANICSÁR: (öleli, csókolja): Jaj, testvér! Beh bides az élet! Egyél már, csak egy falatot. Mehetsz velünk Pécsre, jobban fogok vigyázni reád, mint tulajdon életemre. (Ellöki, ordít.) Te török vagy, megöllek! III. Jelenés (Pécsett, a városfal és a Barbakán torony tövében, a városkapu előtt. — 870
