Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Lőrinczy Huba: Játékok szerelemmel, halállal (Jékely Zoltán: Édes teher)
mindig közel van a halálhoz. Minél erősebben exaltál az élet, annál jobban hallatszik a halál” — vélekedett Berzsenyi-esszéjében Szabó Dezső, s nem hirtelen ötletnek engedve idézzük épp az ő megfogalmazásában a hajdan oly közkeletű gondolatot. S amiként tőszomszédja, örökös ellenpontja Jé'kelynél életörömnek a halál, akként ölti egytbe álom és való, vaskos naturalizmus és lebegő líra, ideál és reál, éteri és triviális végleteit a kötet. A sors egészéről, egymást kizárva feltételező minőségek különös játékairól kíván szólani a szerző. Arról, mi édes, bár teher. Korántsem jelentik az eddigiek, hogy Jékely létfilozófiai eszmélkedések-elmél- kedések közegének tekinti a novellát. Mi sem idegenebb tőle a falbulát kiszárító spekulativ bölcselkedésnél. „Kiszólásai”, összegezései többnyire didaktikusak s fölöslegesek, megrontói a spontán is kifejlő tanulságnak. A reflexív futamok inkább tehertételek itt, részint felszínes-közhelyes mdvoltuk, részint szervetlenségük okán, elvétve haladják meg csupán az olcsó moralizálás, a mindennapi bölcselkedés színvonalát. A kötet legkiválóbb darabjai azok, amelyek minimálisra zsugorítják a kommen táló-filozof áló hajlandóságokat, hogy annál többet bízzanak a reflektálatlan látványra, a történet sodrására, az ösztönösen megszülető jelképiségre, a szövegtelítettségre. Főként a címadó elbeszélést és a Valenciát tekintjük ilyennek, s aránylag kevés a felesleg A halászok és a Halál II. variációjában. S a többi novella? Kitűnőek egyes részleteikben, semmiképp sem egészükben, bár a Széphistória a császárkörtefáról és A Sétatéri Madonna így is aligha több jóízű anekdotánál. Nem az ellenállhatatlan meseszövők, kifogyhatatlan leleményű fabulátorok fajtájából való Jékely Zoltán. Történetei igénytelenek, eseményekben szegények, ámde bizarr figura, extrém szituáció mindenikben akad, furcsa hangulatok, váratlan asz- szociációk felkeltésére alkalmasan. Mikszáth vallomása — „szeretem a különöst” — az Édes teher írójáé is lehetne. Különcök, mániákusok tűnnek föl sorra-rendre a novellafüzér lapjain, szoknyabolondok s ordas agglegények, züllött leányok s rég elhanyagolt, de a kielégülést mohón sóvárgó asszonyok, megrögzött, „halakon túli é!mény”-re leső horgászok s múltjukba révedő széplelkek. Kaland vár reájuk, ré- mületes vagy triviális, sokuk' átéli a „nostalgie de la boue”-nak, a mocsoknak, az alantasnak Jules Laforgue megnevezte vágyait, s mindüknek osztályrésze —Nietzsche szavával — „... a tragikus tréfa, ami a szerelem lényege...” Jékely azon alkotók közé tartozik, akik a férfi-nő kapcsolatban vélik megragadhatni s értelmezhetni a világot, az emberi lényeget. Szerelem, horgászat, emlékezés, mind csak egyre jó: „menedéket adó tuszkulánum” legyen „... a világ ferdeségei és ocsmányságai ellen. .Nem csoda hát, ha tágasabb valóságmezők, társadalmi s egyéb összefüggések elvétve sejtenek föl csupán a kötetben. Amit a leggyakrabban s a legmarkánsabban ábrázol a szerző, az a háború apokaliptikus látványa, az értelmetlen pusztítás keltette döbbenet. Ezt bemutatva növekszik egyetemes érvényűvé a haláltánc víziója, s a jóvátehetetlen veszteségek, a tönkrement életek, az elvadult indulatok szemlézése magyarázata is egyszersmind Jékely kiábrándultságának és rezignáció- jána'k. Akad szellemes fricska, csípős megjegyzés az ötvenes évekkel kapcsolatban is (a Valenciában találunk efféléket), az összképen mégsem változtathat ez: szerzőnk nem a társadalmi, hanem a biológiai lényt fürkészi első renden az emberben. Azt, aki a — nem is egyszer aberrált — szerelem által szembesülhet a lét talányával, ám ha megsejt is sokat, a titkot egészen meg nem fejtheti. Valamely pikáns történet a magva Jékely minden novellájának. „... a szerelem mint fáturn, mint fatalitás” tűnik elő bennük, cinikusan, ártatlanul, kegyetlenül. Az intellektusra alig-alig tartozik, annál inkább az ösztönökre, összhangja röpke illúzió csupán, törvénye a diszharmónia, az elválás. Komikus és tragikus variációkkal egyként szolgál az Édes teher, ámde leggyakoribb a vegyülékes megoldás, a kétféle minőség egy.bejátszatósa. Egy vénülő tanár, rigolyás, vegetáriánus, megátalkodott agglegény albérletbe költözik a kollégiumból. Szállásadója, a testiséget rég nélkülöző, klimaxos özvegy tüstént szemet vet reá, a férfi azonban — kergülten a szobájában talált pornográf fotóktól is — a színésznő-házikisasszony után koslat, egészen a nevetségig. Az élvvágyó leány persze nem neki, hanem szélhámos unokaöccsének adja 854