Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.
akkor van, ha a jelenséget íürkészve, tűnődve szemlélheti. A személyes érdek, saját közérzetének kifejezése is Önkéntelenebből valósulhat így meg, hiszen költő és paraszt egyazon kor prései között él. Ez a felismerés azonban már eredménye a módszernek, a titka pedig az, hogy a tudósító magával egyenrangú embereknek tekinti a parasztokat, s nemcsak szociális viszonyaikra, hanem kedélyükre, humorukra, haragjuk természetére, testtartásukra, sőt álmaikra is kíváncsi. Arra is például, hogy a furcsa, kissé mulatságos T. Pál mért adta magát gunyoros rigmusok írására, s aztán mért hallgatott el. Ezen tűnődve sorra veszi az elhallgatások lehetséges okait — komolyan. A munka vonta volna el közönsége figyelmét, vagy a mondandó nem fért már el az ő műfajában? Kifulladt, vagy terméketlen periódusba jutott? „A múzsák őt is belélökték a rettenetes gödörbe? Az ötlettel azonban nem mertem tovább játszadozni.. A két, egymástól távoli szféra: T. Pál és a költő válságának egymásra vetítése játékossá teszi a tűnődést, de aztán ismét komollyá válik a beszéd, akár a parasztok balladaibbá váló álmairól szólva: „Minél érthetetlenebb lett a külvilág, minél ellentmondásosabbak lettek a törvények és törvénytelenségek, az álmok is annál ide- gesítőbben kavarogtak.” Törvényszerű tehát, hogy szürreálisakká lettek. A költő tehát — szinte önkéntelenül — elérkezett a maga legbensőbb költői gondjához: a stílusváltás kdkerülhetetlenségének igazolásához. Lehet, hogy nem egészen önkéntelenül, de bizonyos, hogy anyagának sajátos logikája szerint. Közérzetének görcseit is a parasztok traumáinak kibeszélése révén sikerült oldania, de ez is csak azért sikerülhetett, mert a parasztok tortúráit se ürügyként kezelte, hanem a sajátjával egylényegű élményként. A tudósítói, orvosi viszony tárgyszerű konstruk- tivitása mögött az övéihez, egy osztályhoz való hűség és a jövőért való aggodalom láthatatlan huzalai feszülnek. Ettől, hogy feszülnék és láthatatlanul, ettől válik élővé, lüktetővé a látlelet, s szociológiai dimenziója is teljessé, noha tényekben szegényebb ,minit sok módszeres felmérés. Egy élet, egy osztály tapasztalatain nevelt tudás és a költő helyzettudata találkozott ezekben a szociográfiákban, felszabadítva többféle hajlamot. Hullámzó, eleven ritmusú folyamat támadt ebből. Tagolását, mozgalmasságát epikus, leíró és elmélkedő részek szerencsés váltakozása segíti, a töprengések gondolati hozadékát érzelmi feloldás gazdagítja, a felvillanó sorsok töredékesen is történelmet idéznek. Semmi kétség, Csoóri öntörvényű műformát alkotott e szociográfiákban, a műfaj létjogát is igazolta általuk, s az áhított modern vershez új erőforrásokat mozgósíthatott. önmagában a bizalmat, hogy mégsem elveszett ember, hogy tehetsége aknamezőkön is átsegítheti. Kint is bátorító figyelmet támasztott. Az 1956 után szétzilálódott, majd újjáalakuló irodalomba voltaképpen e könyve révén érkezett be. Népszerűségét is ez alapozta meg. Magasabb értelemben is: az amúgyis külön utakra szakadozó Belvárosi Társaságból, a „gyűszűbe” beszélés rítusaiból „a társadalmunkkal folytatott, írásiban rögzített, nyílt párbeszéd” fórumára érkezett. (A költő és a majompofa. 1966. 58.) A szociográfia műfaja maga is megerősödött, új változatokat hajtott ekkor, a hatvanas évek elején, s termett jelentős műveket is, de a Tudósítás... kivételes jelentősége így is bizonyos maradt, a vonatkozó gazdag irodalom erről egyértelműen tanúskodik. A másik terület, ahonnan bátorítást és érveket gyűjtött, a népköltészet világa. Szerencséje volt, mert a két felfedezést, amit szociográfiáiba foglalt s amit a népköltészetből merített, egyetlen vállalkozás során tehette. Mint Tenger és diólevél című esszéjében előadja, 1959 tavaszán Muharay Elemér kérésére, rábeszélésére elvállalta, hogy a hátai színjátszóknak drámát ír. Olyan drámát, mely a népköltészetiből meríti tárgyát, stílusát is átszövi azzal, de mégis modern lesz, a Juhász, Nagy László, Weöres költészetéből épp most kifogott „gyönyörűséges, vad” izgalmakkal telített, egyszóval: lorcad. (Nomád napló, 371.). Muharay A halálra táncoltatott lány feldolgozását ajánlotta. Csoórinak tetszett a gondolat: „Vers, dráma, ballada, méghozzá modern szövetű”. És nekilátott a népköltészet tanulmányozásához. Ennek során de838
