Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.
rítette fel a folklór ama vonásait, amelyek meglepő rokonságot mutattak ekkori nagy versélményeivel, s igazolhatták mindazt a szertelenséget, merészséget, melynek létjogáért évek óta ő is hadban állt. Nagyjelentőségű fejlemény ez, mert a „Lobogónk Petőfi” esztétái már Juhász és Nagy László látomásos, a mitológia felé feszített verseivel szemben is a nép- költészet egyszerűségére és tisztaságára apelláltak. Soha az ősközösségek óta nem volt a népnek és a folklórnak olyan szerepe a kultúrában, amilyen sűrűn és amekkora nyomatékkai az ötvenes években reá hivatkoztak. Bunkó lett, s nem csoda, ha azok is szenvedték e visszaélést, akik vonzásában éltek és alkottak. Hűségükre és művészi ösztönük épségére vall, hogy mégsem szakadtak el tőle, hanem azzal a rétegével azonosultak, mely társeleme lehetett mondandóiknak. Tömören bartókinak nevezhetjük ezt a réteget, s mikor megszületett a vele rokon nagy költemények, a Rege a tűzről és a jácintról, A szarvassá változott fiú..Nagy László egyik fordításgyűjteménye utószavában tételesen is megfogalmazta, mi ellenében és miért szereti a népköltészetet. „Egyszerűsége együgyűséggé, muzsikája csingilingivé silányult az avatatlanok kezén. A népköltészet ilyesfajta lejáratása még tart manapság is. Sok-sok arcát ismerni kellene végre. Ciírálkodása mellett észrevenni ékességét, realizmusa mellett absztrakcióit, világossága mellett rejtett áttételeit, jámborsága mellett égre lövő szertelenségét. Ritmusában a lélegző elevenséget.” (Adok nektek arany - vesszőt. Bp. 1979. 93.). Nos Csoóri, készülve a maga lorcai drámájához, mindezt észrevette. Remek példákat talált annak bizonyítására, hogy mindaz, amit a mai költészet a század nagy újítóitól: Bartóktól, Chagalltól, Henry Moore-tól, Adytól, József Attilától, Lorcától, Eluard-tól, az egzisztencializmus bölcselőitől, a groteszk mestereitől tanult, a nép- költészet világában, kivált areharikus rétegeiben, rokon képességekre ismerhet. Fölismeri, hogy a valóságábrázolás példáinál mennyivel erőteljesebbék a lélek óhajait, megérzéseit kifejező látomások; a paraszti milyen merészen tágul egyetemessé. Példákat idéz, melyek „Sűrűbbek, villogóbbak, nem részletezik az élmény folyamatát, kihagyásos módszerük vetekszik a legmodernebb költők szerkesztésbeli bátorságával.” S elszólásaik is megdöbbentő mélyre nyilallnak. Helyszínük sokszor a világmindenség, s eseményeik is szürreális természetűek. Talál példát, melyben a körtefa inkább hasonlít Csontváry mitologikus cédrusához, mint egy jámbor gyümölcsfához, tehát a természetelvű logikán túli lehetőségek tárháza is a folklór: minden mai stílus őspéldája fellelhető benne, a szimbolizmusé, a szürrealizmusé, sőt a groteszké is. Élet, halál, szerelem időtlen és mai fényei találkoztak ebben a folklór-élményben, s ami tudatosult, Csoóri esszéiben, nem tört kizárólagosságra, csak egy teljesebb emberi színskála számára kínált megejtő igazolást. Az esszé, melyben e felismeréseit Csoóri közölte, a Szántottam gyöpöt, a legjobb pillanatban jelent meg. Egy egész költő-csoport már elkészült remekműveihez, sok sejtéshez kínált gyöngyözően friss és gazdag argumentum-rendszert, kompromittált gondolatokat tisztított meg, s olyan összefüggéseket tárt fel, melyek a folklór mai térhódításában is jelentős szerepet játszottak. A bátai kirándulás két felfedezése tehát — ha a modem vers gímszarvasát űzve talált is rájuk Csoóri — nem melléktermékei a versért való küzdelemnek, de bizonyos, hogy költői jelleme és saját világa sarkpontjai ekkor, e fejlemények révén szilárdulnak meg. E „kitérői” révén érkezik közelebb magához, alkot olyan alapot, melyet új esszékben építhet tovább (Elindula tizenkét kőmíves), s köti be magát később abba a szellemi szövetségbe, melyet előtte Nagy László reprezentált. A kallódás, a bizonytalanság, a veszteglés érzéseitől azonban ezek a fontosnak bizonyuló eredmények sem szabadítják meg. Ekkoriban írott prózai improvizációi, melyeket később A költő és a majompofa című kötetében adott ki (1966), arra vallanak, hogy az irodalomban való jelenlétéért naponta meg kellett küzdenie. S hozzá azzal a tudattal, hogy a megváltó, felszabadító mondandókból csak morzsákat lophat be az indifferens témákhoz fűzhető reflexióiba. S a rést, melyen a nagy mondandók föltörhetnek, oly messziről és közvetett módon feszegeti, hogy a feladataira talált 839
