Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.

Első kötete, a Felröppen a madár (1954) keveset sejtetett ebből a küzdelemből. Amit igen: a társadalmi gondok kibeszélésének bátorsága — a családias konstrukti- vitás ellenére ás — jelentős ómen, a figyelem és megbecsülés, melyet kiváltott, elkötelező élményként is becsülhető, de vannak ennek a debütálásnak fontosabb, mesz- szebb mutató jegyei is. Az egykorú kritikák visszatérő állítása, öröme, hogy Csoóri nem -„hiba-kereső”, bíráló szava nem az idegené (Földes Anna: Levél Csoóri Sándorhoz. Irodalmi Újság, 1955. V. 28.), felismerései „egy pillanatra sem távolítják el a párttól vagy a szocializmustól” (Nagy Péter: I. m.) — tehát az iránta való bizalom — e bizalom-romboló időben — beszédes tünet. A szóbanforgó versek rá is szolgáltak erre a minősítésre, de nemcsak azokkal a múlékony jegyekkel, melyek az akkori bírálat kötelező rekvizitumai voltak: a bajokat hibákká szelídítő készséggel, hanem azzal is, hogy a vádat önvádként, saját élete, lelkiismerete ártatlan eseményeiként fogalmazza:

Fönt éltem eddig magas régiókban, s nem láttam mást, csupán a fényt, a jót, s kedvező sorsom függönnyel takarta szemem elől a nehezebb valót.

S ugyanebből a versből:

Bíztam, reméltem... és most tétován tekintek körül. (Nincs valami rendben!)

Kerengek gyűlő gondjaim között, mint ártatlan túsz bezárt, vak veremben.

Eszméim fénylő, tiszta aranyát hamisveretű pénzre váltja át sok hazug senki, lélektelen báb, kiket életre napunk csalt elő.

A Röpirat legkeményebb sorai ezek, de az eszmélkedés, az eszmélkedő ember zavara már itt is menti, némileg igazolja is a vádat. S ez a gondolkodásba beavató, bevonóhajlam később a kihívóbfo igazságokat is be tudja ágyazni a hozzájuk találás, a felismerés kényszereinek vonzó emberi színjátékába.

Különben minden képe banális, a sokakat gyötrő, ismerős mondandót csak a vallomásos hang, a mértékes forma s a bizakodó kizengés felé sodró retorika avatja verssé. Más darabjaiban eredetibb találatokkal is szolgál a képfantázia:

• Idő, idő, te nyíló, csukódó szem,

úgy jártam roppant pilláid alatt, mint ahogy hamvas zöld mohában járnak tölgyerdők mélyén fürge bogarak.

(Az időről és az ifjúságról)

Halványan még ez a lelemény is Babitsot idézi, különben Petőfi a példaképe, elsősorban a „forradalmi szép hevület”, az „igazmondás” okán (Csepüljetek csak), és abban a hitben, hogy e minta révén talál majd rá igazi önmagára. Valójában a korszak elszürkített, szavalmánnyá szabályozott ál-Petőfijéhez hasonlítanak Csoóri korai versei is. Erre vallanak a népélet mozzanatait, gyermekkori emlékeit, szüleit felidéző darabjai, tematikájának közvetlensége. Arról ír, ami ekkoriban vele történik: betegségéről, a helyről, ahol éppen időzik, ahogy magát az adott pillanatban érzi. S természetesen az országos bajokról, ezek terhe más témáiban is jelen van. A téma a szó szoros értelmében körülhatárolt és kitölti a verset, a konkrét mondandó nem mozgósítja a világkép egészét, a vers -elemék a realitás síkjáról valók.

832