Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)

részt pedig, mint belügyminiszter, pártellenőrzés nélkül teljhatalmú urává és vezetőjévé válhatok a rendőrségi szervezetnek.” Hallgassuk ezek után Pálffy vallomását: „Az én ilyen romboló munkám a hadseregben többágú volt. Legfontosabb és legszélesebb ága a káderpolitika volt. Szabotáltam a munkáskádereknek a hadseregbe való behozatalát. .. Három évig voltam a katonapolitikai osztály­nak a vezetője, és ez alatt a három év alatt egyetlenegy munkásember még al­sóbb vezető pozícióba sem jutott... romboló munkámnak másik ága a hadse­regben a politikai nevelés, politikai irányítás volt, amit én tudatosan soviniszta szellemben irányítottam. Azt hangoztattam, hogy egyáltalán nincs szükség a fejlődés érdekében proletárdiktatúrára, hanem mi békésen belenőhetünk a szo­cializmusba ... További ilyen romboló tevékenységem volt a katonapolitikai osztályon, ahol, mint a pártszervezet elnöke, tudatosan ilyen diktatórikus rend­szert vezettem be... Általában a hadseregben a pártszervezeteket a mi ter­veink szempontjából akadályoknak láttam. Arra törekedtem, hogy ezt az aka­dályt az útból félretegyük. Erre is sor került 19474jen, amikor Rajk visszatért Jugoszláviából. Elmondta nekem, hogy a rendőrségen a pártszervezeteket fel­oszlatja, és azt mondotta, ezt csináljam meg én is a honvédségben ... 1947 vé­gén már elkezdtem bizalmi embereimen keresztül propagálni azt, hogy a {járt­szervezeteket át kell alakítani, helyükbe tömegszervezetet kell létesíteni, és va­lóban, 1948 elején formálisan is sikerült megszüntetni a hadseregben a párt- szervezeteket és helyébe olyan tömegszervezetet hoztam létre, amelyikben ben­ne volt az egész tisztikar és amelyik eszköz volt arra, hogy soviniszta szellem­ben végezhessem a tisztikar nevelését és azon keresztül a 'hadsereg nevelését.” Egyik legprimitívebb pontja ez a „forgatókönyvben” rögzített vádaknak: elképesztően logikátlan, amellett — mindjárt meglátjuk! — adatszerűén is cá­folható volt már akkor is. De saját emlékeimre is támaszkodva mondhatom: annakidején mégis épp ez tűnt a vádakat összességükben igazoló egyik sarka­latos pontnak. Hisz mindenki, aki akkoriban a 'hadiseregiben szolgált, jól tudta: 1948-ban egy időre valóban feloszlatták a honvédségi pártszervezeteket, s ezt az ott dolgozó kommunisták nemigen tudták megérteni. Később újraalakultak a pártszervezetek, s a közben honvédelmi miniszterré lett Farkas Mihály mennydörgő szózatokban ítélte el a rossz intézkedést, ’ám a vétkesek megneve­zése nélkül. Tudhatta mindenki, hogy hilba történt, s azt iis, hogy végül is Far­kas tette rendbe a dolgokat. Pálffy vallomása aztán egyszeribe mindent „ért­hetővé” tett; tény és magyarázat pedig együtt hitelesítette a vádak és beisme­rések összességét. A gondolkodás általában el sem jutott a nem is oly nagyon mély alsóbb fokokra. Rajk vallomásában ott az igazi „fából vaskarika”: ha fel tudta oszlatni a rendőrségi pártszervezeteket, akkor aligha kellett tartania a pártellenőrzéstől. Ha viszont mégis tartania kellett, akkor hogyan tudta feloszlatni? Pálffy eseté­ben még kacifántosabb a dolog: „elnök-diktátorként” uralkodik a „katpol” pártszervezete fölött, a politikai irányítást ellenséges nézetek terjesztésére használja — aztán egyszeribe megfosztja magát a saját eszközeitől! Ellenérv lehet persze, hogy a feloszlatás az egész honvédségre vonatkozott, ahol azért mégsem minden pártmunkás volt „Pálffy ügynöke” — de akkor ott a legfon­tosabb kérdés: nem is az, hogy miként merészelte csak úgy, önhatalmúan fel­oszlatni a hadseregben — az állam egyik legfontosabb szervezetében! — a pártszervezeteket, hanem az: hogyan tudta ezt megcselekedni? Bizony, telitalá­lat Sinkó Ervin korabeli kommentárja: „Ha csak fele igaz annak, amit Pálffy vall, akkor ez a Pálffy tábornok nem is olyan veszedelmes ellenforradalmár... 803

Next

/
Thumbnails
Contents