Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)

akkor ez a Pálflfy tábornok egyszerűen nagylelkű volt, hogy egy szép napon nem lepte meg azzal a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét, hogy magát őfőméltóságú Horthy Miklóst nevezte ki a néphadsereg élére .. Nézzük hát, hogyan is alakult a pártszervezetek ügye a fegyveres erőknél 1945 és 1949 között. Rákosi 1945. február 11-én, az MKP debreceni nagygyűlésén így beszél a Németország elleni harcra szerveződő hadseregről: „Ez az egyik kérdés, ahol kétségkívül az összes pártokban megvan az egység. A Magyar Nemzeti Függet­lenségi Front minden pártja érzi, hogy az erős, ütőképes, demokratikus új magyar hadsereg létrehozása egyenesen nemzeti 'becsület kérdése. Ez az egy­ség rendkívül egészséges tünet... Mi az új hadisereg rendelkezésére bocsátjuk a párt kipróbált, katonailag képzett erőit, rendelkezésükre adjuk a sokszáz magyar kommunista partizánt... a párt régi spanyolországi önkénteseit, akik már nyolc-kilenc évvel ezelőtt felismerték a fasizmus elleni harc szükségessé­gét ...” A hadseregszervezéssel egyidejűleg bevezetik a két munkáspárt javaslatára a nevelőtiszti intézményt; a cél, természetesen a tisztek és legénység demokra­tikus szellemben való átnevelése. Valamennyi koalíciós párt küld nevelőtiszte­ket a hadseregbe, de a zöm — különösen az ezred- és zászlóalj-nevelőtíszti he­lyeken — kommunista. Hamarosan megváltoztatják a régi Szolgálati Szabály­zatnak azt a pontját, amely megtiltja, hogy hivatásos katona politikai párt tagja lehessen. Az új szöveg: „A honvédség tagjai minden parlamenti képvise­lettel bíró politikai pártnak és szervezetnek tagjai lehetnek, de a honvédségen belül pártpolitikai tevékenységet nem fejthetnék ki.” A háború végével a további fejlesztés leáll, a toborzottak jórészét leszere­lik, a létszám minimálisra csökken. A Vörös János vezette honvédelmi minisz­tériumiban a továbbiakban mindent elkövetnek, 'hogy a megmaradt hadsereget „politikamentessé” tegyék. A HM értékelése szerint a nevelőtisztek munkája „nagyon veszélyes, könnyen átcsaphat politikai vitáikra”, ami aláássa a fegyel­met, márpedig „mind a fegyelem nélküli, mind a politizáló hadsereg — meg­bízhatatlan, értéktelen, sőt veszedelmes!” Az ellentét — egyik oldalon a minisz­térium, a másikon a Katonapolitikától támogatott nevelőtisztek — némileg emlékeztet 1918-ra. Lényeges különbség azonban, hogy a koalíciós hatalomban részes MKP-nak nem a fegyelem lazítása a célja, hanem az, hogy a csapatokat a demokrácia megbízható fegyveres erejévé formálja, lehetőleg kommunista irányítás alatt. Vörös János, a honvédelmi miniszter tehát nyilvánvaló politikai célzattal követeli a politikamentességet. 1945 szeptemberében, a parlamenti vá­lasztások küszöbén rendeletben tiltja meg a nevelőtiszteknek, hogy pártagitá- ciót. folytassanak; a parancs megszegőit a hadseregből való eltávolítással fe­nyegeti. Novemberben, a választást követő kormányváltozásnál azonban ő tá­vozik, átadja helyét a kisgazdapárti Tombor Jenőnek. A laktanyákban tilos a pártszervezetek tevékenysége, így a különböző pár­tokhoz tartozó katonák — köztük a kommunisták is — a területi székházak- ban tartják gyűléseiket. 1946 elején hivatalosan ugyan még mindig nincs en­gedély a pártcsoportok működésére, de a gyűlések már a laktanyákban is foly­nak, az MKP megalakítja a maga hadosztály-bizottságait, amelyek irányítják az „illegális” alapszervezetek tevékenységét és támogatják a kommunista ne­velőtisztek munkáját. 1946 — már-már a „fordulat éve” a hadseregben. A tavaszi átszervezés — és egyben létszámcsökkentés — során eltávolítják a nyugatról hazatért és a honvédséghez visszavett régi tiszteket. Ugyanakkor mintegy 500 volt partizán 804

Next

/
Thumbnails
Contents