Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)

Évtizedekkel később Kádár János beszél majd a hatalomról, a jellem próbatételéről: a kommunista számára mindig két nagy próbatétel adódik.

Az első nagy próbája az, amikor a kommunista egyedül áll az ellenséggel szemben. Ez nehéz próbatétel, miután élete forog kodkán. Emlékezzünk csak a Horthy-rendőrség által letartóztatott elvtársainkra! Sokan közülük életüket vesztették. Sokan csodálatos módon állták ki ezt a próbát. Ezek közé tartozott Rákosi is. 1947-iben a másik próbatétel következett be, az, amit így nevezhetnénk : a hatalom átvétele. S egyesek, akik példaadó módon kiállták az első próbát, megbuktak a második vizsgán.”

Cserny nemcsak hiú volt, hanem primitív is; megbukott tehát emberként már előbb, a hatalom próbáján. S ami ebiből következett: buknia kellett a nála másodikként elkövetkezett próbatételnél. Rákosi, az okos és képzett marxista, az 1919-es népbiztos később többszörösen is kiállta a hűség próbáját, és 1945- ben úgy tetszik, alaposan átgondolta 1919 tanulságait.

Nem alaptalanul soroljuk a Rákosá-időszak bűnei közé az 1919-es veteránokkal való igazságtalan elbánást. Nem alaptalanul, mondom, de nem is egészen igazságosan.

1944 őszétől, az előremozgó szovjet front mögött érthető módon hatalomhoz jutnak az egykori 19-eselk: szervezik a kommunista pártot, átveszik a községek vezetését, karhatalmat alakítanak, az egykori internacionalisták tolmácskodnak a szovjet katonai parancsnokok mellett. Naiv módon ott akarják folytatni, ahol 1919-ben abbamaradt: direktóriummal, vörös őrséggel, kommunikálással. Persze, ez a naivitás azért más természetű: nem türelemben, nem habozásban mutatkozik meg, mint 1919-ben. Ezek az emberek jól emlékeznek az egykori ellenforradalmi lázadásokra, a fehér terror különítményeseire, a börtönökre és internáló táborokra. Van, aki törleszteni is akar, van, aki csak elejét venni az új ellenforradalomnak. Falusi kótereklbe gyűjtik hát az „osztályellenséget”, s közébük lökik a többi koalíciós párt szervezőit is, ha be merik tenni lábukat a községbe. Tulajdonképpen elégedetlenek a szovjet katonai parancsnokokkal is: ezek a kapitányok és „sztarsilityinántok” mintha nem is a 19-ben oly nagyon várt csillagos lovasok utódai volnának: kinyittatják a templomokat, hagyják, hogy a „burzsujok” szabadon grasszáljanak! De még inkább elégedetlenek a koalíciós irányt követő felső pártvezetéssel, gyávaságot, már- már árulást szimatolnak. így születnek aztán itt^ott a kérészéletű „tanácsköztársaságok”, az országhatárrá előléptetett községi határt Lemin-tfiúknak öltözött „policárok” őrzik, s országszerte terjed az anekdota, hogy a volt-nem volt „vésztői köztársaság” korridort követelt magának a Szovjetunióhoz.

Rákosi így beszél erről 1945. május 20-án, az MKP országos pártértekezletén: „...különösen a vidéken hirtelen felbukkantak a régi 1919-es elvtársak ... Az elszenvedett büntetések és üldözések következtében, meg amiatt, hogy 1919-ben részük volt, tekintélyük van, s a legtöbb helyen, különösen vidéken ők vezetnek. Mármost ezeknek az 1919-es elvtársaknak egy kis része valóiban jól megfelel a rábízott feladatoknak és jól végzi a pártmunkát. Legnagyobb részük azonban, amint a tapasztalat mutatja, erre nem képes. 1919 óta nem sokat tanult, munkásmozgalmi tapasztalata nincs. Nem érti meg a pártunk vonalát, belsőleg azt gyakran el is utasítja, és az eredmény az, hogy gyakran nem is akarja végrehajtani az összes demokratikus párttal való együttműködést .. . Meggyőzés helyett, magyarázás helyett egyszerűen nyomással, fenyegetéssel vagy intéssel akarja a többi szervekre, a szomszéd pártokra ráerőszakolni az akaratát.”

797