Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Lubomír Feldek: Még és Már, Szlovák madonna, Csapdában, Egy közönséges ember halála, Két vers az Énekek éneke ciklusból (Varga Imre fordításai)
Egy közönséges ember halála A zseni halála senkit sem tölt el szomorúsággal. Nagyhírű, s amihez hozzáfog, sikerül neki. Többre képes mint mások, jobban is végzi mint mások, tehát többet is keres mint mások — noha aztán többet költ italra mint mások, és másoknak többet is fizet, mint amennyit fizetnek másoknak mások, s bolond volna, ha azt hinné, hogy ezzel magához hajlítja a többieket. Ezt sem bocsátják meg neki! És ha gyereke is több van, mint másoknak s ha asszonya is jobb mint másoknak, és sok egyébben jobb, szebb és több jut neki mint másoknak, halála bajosan tölthet el bárkit is szomorúsággal. Megörülnek, hogy eltűnt a monstrum, amelyik útjukban állt. S ha ezek után sokan rosszabbul is végzik dolgukat, másoknak lesz egy percnyi örömük, hogy mégis mások munkája a rosszabb, s nem az övék. S ha ezután sokan másoknak többet kell dolgozniok, másoknak lesz egy percre való örömük, hogy ezt más többiek végzik, s nem ők. Ó, hiszen én is kész vagyok ezekre a mindenki által titkolt érzelmekre, és senkire sem neheztelek értük. Egyszóval: a zseni halála senkit sem tölt el szomorúsággal. De ha meghal egy közönséges ember, aki egész életében minden áldott reggel nehéz munkára ébredt, mert nem volt számára könnyebb, s munka után a legolcsóbb rumot itta* és keveset evett s a legegyszerűbb ételeket, kevesen tudtak róla, s a jóég tudja, volt-e, akinek útjában állt, sírhatnékunk támad, és nem értjük, miért mondják, hogy kár a zsenikért, mikor a szív tisztán érzi, hogy épp a közönséges emberekért kár. 786
