Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)

PANKA: Segítek. .. segíteni akarok... (Húzzák a szekeret a halottakkal a fel­vonóhídon át.) ZAIM: Menj vissza, te leány. (Kiveszi kezéből a rudat.) PANKA (a híd közepén állva leborul): Vigyél magaddal te török! Vigyél ma­gaddal! Itt engem úgyis meghurcoltak! Boszorkánynak neveztek! Nálatok nincs boszorkány! (Mindkét tábor döbbent.) Mert itt az életem örök pecsétes ru­ha. .. Ha kitísztítnék egy foltot, holnap újra pecsét kerül rá. Nem én zabálom le... mások fröcskölik be... (Hirtelen hallgat el.) IBRAHIM: Mi történik ott? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: A lány hoz­zánk akar jönni. Mert nálunk nincs bo­szorkányüldözés. IBRAHIM (érdeklődéssel): Ezt mondta? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Ezt, csak hát asszonyos szavakkal. (A nagyvezír súg neki valamit, mindenkihez szólva.) A nagyvezír azt mondja: nálunk való­ban nincs boszorkányüldözés. És helye lehet nálunk minden tisztességes, jó­szándékú magyarnak. Azt kérdezi: öl- tél-e törököt te lány? PANKA: Hogy én? Én inkább ápoltam! Én szeretem ezt a vitéz törököt! Isten engem úgy segéljen! (Ibrahim bólint.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Zaim hozd magaddal, ha a kapitány elengedi. JURISICH: Mehet a leány! VÁROSBlRÖ: Kapitány, ezt azért még­se. .. JURISICH (mormogva): Maga úgyis perbe fogná FORINTOS (a bíróhoz): Nem megy el mindenki. Én maradok. (Gúnyos nyug- tatás.) Én itt vívom meg a harcomat. Magával is, nemcsak a törökkel. JURISICH: Mondd meg a nagyvezírnek, mi jól tudjuk: e lány sokkal inkább a szerelem szavára hallgat, és nem föld­jéről, testvérei elől menekül. És nem­sokára felvonjuk a hidat! Lehet készü­lődni. (Zaim és Panka átmentek. Jurisichék is készülődnek.) IBRAHIM: Zaim! Már azt hittem győ­zött rajtad a gyermekemiékezés. ZAIM: Győzött uram, de fordított irányban. IBRAHIM: Nemcsak magadat hoztad, de még mást is idevontál. (A lányra mutat.) ZAIM: Ennek így kellett lennie, ve­zérem. (Nem a lányra érti.) IBRAHIM: És miért? ZAIM: Nehezebben tűrjük, ha saját anyánk gyanúsít. IBRAHIM (rábámul): Értem. (Kurtára sikerült.) Indulhattok előre. (Zaim és a lány a taligát húzva eltűn­nek.) (Ibrahim a Második tiszthez fordul.) Szépen mutat az a zászló. Jelentjük a szultánnak, hogy zászlónk ott leng Kőszeg várfokán. Mi kell több? Ugye, hogy szépen lobog. Reméljük, több is fog lobogni. MÁSODIK TÖRÖK TISZT (szervilisen): Egyáltalán nem olyan ott, mint a ka­kukktojás, szavamra nem. (Gyönyör­ködnek a zászlóban.) IBRAHIM: Mi az a kakukktojás? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: 0 persze... (Hisz ezt csak a janicsár értheti.) A kakukk olyan madár, amelyik saját to­jásait más fészkébe rakja s mással köl- teti ki... IBRAHIM (tört magyarsággal; megle­pődik mindenki): Érdekes madar. Ta­nulni lehet tőle, Jurihin uram. (Határozottan) No, indulhatunk! FORINTOS: Titkolta, kutya török, s idáig, hogy érti a beszédet! MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Azért azt a három halottat ott a taligán jól meg­nézem. .. IBRAHIM (megtorpan): Miért? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Ki tudhat­ja hol és mikor estek eL IBRAHIM (rábámul): Janicsár-észjárás. Még egymásra is gyanakodtok. No de menjünk... ezek már csak minket vár­nak. . .(Azok valóban mereven állnak s várnak.) A végén, meglátjátok, integet­ni fognak... (Ezt gúnnyal és öngúnnyal). (A törökök eltűnnek.) JURISICHNÉ (hangja repeső): Nézzé­tek elvonulnak, mind elvonulnak! (A messzeségbe nézve.) Teremtő isten, hi­hetünk a szemünknek? És a lelkűnk­nek? Az eszünknek — hihetünk? (A Plébánoshoz.) Hihetjük, hogy van még öröm, lehet még örömünk a pusztulás nyomában? (Maga elé.) Segíts isten, 767

Next

/
Thumbnails
Contents