Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
PANKA: Segítek. .. segíteni akarok... (Húzzák a szekeret a halottakkal a felvonóhídon át.) ZAIM: Menj vissza, te leány. (Kiveszi kezéből a rudat.) PANKA (a híd közepén állva leborul): Vigyél magaddal te török! Vigyél magaddal! Itt engem úgyis meghurcoltak! Boszorkánynak neveztek! Nálatok nincs boszorkány! (Mindkét tábor döbbent.) Mert itt az életem örök pecsétes ruha. .. Ha kitísztítnék egy foltot, holnap újra pecsét kerül rá. Nem én zabálom le... mások fröcskölik be... (Hirtelen hallgat el.) IBRAHIM: Mi történik ott? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: A lány hozzánk akar jönni. Mert nálunk nincs boszorkányüldözés. IBRAHIM (érdeklődéssel): Ezt mondta? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Ezt, csak hát asszonyos szavakkal. (A nagyvezír súg neki valamit, mindenkihez szólva.) A nagyvezír azt mondja: nálunk valóban nincs boszorkányüldözés. És helye lehet nálunk minden tisztességes, jószándékú magyarnak. Azt kérdezi: öl- tél-e törököt te lány? PANKA: Hogy én? Én inkább ápoltam! Én szeretem ezt a vitéz törököt! Isten engem úgy segéljen! (Ibrahim bólint.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Zaim hozd magaddal, ha a kapitány elengedi. JURISICH: Mehet a leány! VÁROSBlRÖ: Kapitány, ezt azért mégse. .. JURISICH (mormogva): Maga úgyis perbe fogná FORINTOS (a bíróhoz): Nem megy el mindenki. Én maradok. (Gúnyos nyug- tatás.) Én itt vívom meg a harcomat. Magával is, nemcsak a törökkel. JURISICH: Mondd meg a nagyvezírnek, mi jól tudjuk: e lány sokkal inkább a szerelem szavára hallgat, és nem földjéről, testvérei elől menekül. És nemsokára felvonjuk a hidat! Lehet készülődni. (Zaim és Panka átmentek. Jurisichék is készülődnek.) IBRAHIM: Zaim! Már azt hittem győzött rajtad a gyermekemiékezés. ZAIM: Győzött uram, de fordított irányban. IBRAHIM: Nemcsak magadat hoztad, de még mást is idevontál. (A lányra mutat.) ZAIM: Ennek így kellett lennie, vezérem. (Nem a lányra érti.) IBRAHIM: És miért? ZAIM: Nehezebben tűrjük, ha saját anyánk gyanúsít. IBRAHIM (rábámul): Értem. (Kurtára sikerült.) Indulhattok előre. (Zaim és a lány a taligát húzva eltűnnek.) (Ibrahim a Második tiszthez fordul.) Szépen mutat az a zászló. Jelentjük a szultánnak, hogy zászlónk ott leng Kőszeg várfokán. Mi kell több? Ugye, hogy szépen lobog. Reméljük, több is fog lobogni. MÁSODIK TÖRÖK TISZT (szervilisen): Egyáltalán nem olyan ott, mint a kakukktojás, szavamra nem. (Gyönyörködnek a zászlóban.) IBRAHIM: Mi az a kakukktojás? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: 0 persze... (Hisz ezt csak a janicsár értheti.) A kakukk olyan madár, amelyik saját tojásait más fészkébe rakja s mással köl- teti ki... IBRAHIM (tört magyarsággal; meglepődik mindenki): Érdekes madar. Tanulni lehet tőle, Jurihin uram. (Határozottan) No, indulhatunk! FORINTOS: Titkolta, kutya török, s idáig, hogy érti a beszédet! MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Azért azt a három halottat ott a taligán jól megnézem. .. IBRAHIM (megtorpan): Miért? MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Ki tudhatja hol és mikor estek eL IBRAHIM (rábámul): Janicsár-észjárás. Még egymásra is gyanakodtok. No de menjünk... ezek már csak minket várnak. . .(Azok valóban mereven állnak s várnak.) A végén, meglátjátok, integetni fognak... (Ezt gúnnyal és öngúnnyal). (A törökök eltűnnek.) JURISICHNÉ (hangja repeső): Nézzétek elvonulnak, mind elvonulnak! (A messzeségbe nézve.) Teremtő isten, hihetünk a szemünknek? És a lelkűnknek? Az eszünknek — hihetünk? (A Plébánoshoz.) Hihetjük, hogy van még öröm, lehet még örömünk a pusztulás nyomában? (Maga elé.) Segíts isten, 767
