Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BENEDEK: Legalább a maga rokonához hasonlítok. (Jurisich közben lassan előrejött.) JURISICH: Mondd meg a dicsőséges nagyvezírnek, hogy köszönjük a kegyelmet és a békét. Köszönjük, hogy békében akartok elvonulni falaink alól. Mondd meg néki tisztelt követ úr. (Eközben Második tiszt a fordítást súgja Ibrahim, fülébe). Hódolatom jeléül fogadd e szerény ajándékot. (Közelednek. A híd közepén találkoznak, Jurisich átadja. Ibrahim meghajolva vitézeinek adja, akik hátraviszik.) IBRAHIM (tiszhez): A kaftánt! És beszélj. MÁSODIK TÖRÖK TISZT: A nagyvezér e kaftánt adja tisztelete jeléül. (Ju- risichnek adja. Jurisich most lehajol s megcsókolja Ibrahim öltözetének szegélyét.) JURISICHNÉ (közben elfordul): Ne! Az istenért... ne! Az én büszke uram... az én büszke uram... (Jurisich feláll, mindkét fél visszafelé indul. Eközben...) ZAIM: Te lány... te remegsz... PANKA: Tótágast áll bennem minden. Csak maga segíthet rajtam. ZAIM: Éppen én? (Elhallgatnak, mert a török oldalon — már a hídfőnél — beszélni készülnek.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Csapatainknak nem volt ugyan létfontosságú Kőszeg vára, ám utunkba került... VÁROSBÍRÓ (súgva Jurisichnéhoz): Savanyú a szőlő. MÁSODIK TÖRÖK TISZT (miközben bólintott arra, mit Ibrahim a fülébe súgott): A nagyvezír kegyelmességéért cserébe azt kéri, hogy kitűzhessen egy török zászlót a vár legmagasabb fokára, győzelmünk jeléül. FORINTOS: Jelképes meghódolás. Ravasz a török. (Jurisich, mint aki megtanácskozza, a körülötte lévőkhöz fordul.) JURISICH (halkan): A győzelem látszata is jó nekik. Ez a szerencsénk. VAROSBÍRÓ: El kell fogadni, kapitány. A fontos, hogy elvonuljanak. PLÉBÁNOS: Lobogjon az a zászló, csak tűnjön a török. JURISICH: De a városba s a várba be nem lépnek, azt tudom. (A törökök felé fordul.) Mondd meg a dicsőséges nagyvezírnek, hogy békességünk jeléül megengedem kitűzni azt a zászlót a sajátjaink mellé. És ha a bécsi óriást legyőztétek, a törpe sem áll többé utatokba. MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Zászlónkat egy török vitéz tűzi ki. JURISICH: Helyes. Egy magyar vitéz kíséretében. (A török tiszt súgja, Ibrahim bólint.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: A nagyvezér azt mondja: úgy legyen! (Ibrahim int Első török tisztnek.) IBRAHIM: Vidd azt a zászlót! ELSŐ TÖRÖK TISZT (kicsit ijedten): Hogy... én...? Egyedül? IBRAHIM (gúnyosan): Veled megy egy magyar is, hogy ne félj. (A török tiszt elindul, Jurisich int Forintosnak.) FORINTOS: Gyere testvér, majd én is segítek. (Eltűnnek.) MÁSODIK TÖRÖK TISZT: A dicsőséges nagyvezír azt kérdezi: vannak-e török foglyaid? JURISICH (bólint): Volt nálam négy. Egy maradt életben. Szökni próbáltak, á negyediket elfogtuk. ZAIM (nem messze tőle, halkan de érthetően): Köszönöm, uram. (Miközben fordítják a szöveget, megjelenik Első török tiszt és Forintos. Fent már látszik a magyar zászlók között a töröké is.) ELSŐ TÖRÖK TISZT (megkönnyebbülve felsóhajt, mikor visszatér, de most arcát átigazítja): Olyan árván lobog az az egy zászló... vihettem volna többet is... IBRAHIM (megvetéssel): Ezt is félve vitted. (Második tiszthez): Beszélj! MÁSODIK TÖRÖK TISZT: Nálunk nincsenek foglyaitok. A nagyvezír kéri, hogy a foglyot add át nekünk. JURISICH: Átadjuk, sőt megengedjük, hogy magával vigye három halott társát is. Vitéz harcosaitok megérdemlik a dicső temetést. (Utat nyitnak Zaimnak. Zaim mégegy- szer végignéz rajtuk, Szerénán akad meg a szeme.) ZAIM (halkan): Mindent köszönök. (Szeréna lassan elfordítja fejét. Zaim indulni készül, elvenné a taligát Pankától, de az nem engedi.) 76(i
